Hajnal Tamás gyönyörű góljával megnyerte 1-0-ra a magyar válogatott az észtek elleni világbajnoki selejtezőt. Az első félidei 0-0-s eredményt követően, a 47- percben született meg a győztes találat.
A Kecskemét megszerezte első pontját a férfi kézilabda NB I-ben azzal, hogy pénteken hazai környezetben 24-24-es döntetlent játszott a Vác együttesével.
A címvédő Katarzina Milczarek egy második hellyel kezdett, míg Komjáthy György egy hatodikkal a kaposvári Pannon Lovas Akadémia díjlovagló Világkupa-fordulóján.
Harmadik mérkőzésüket is megnyerték a románok a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának magyar érdekeltségű csoportjában.
A nyári Európa-bajnokság mindkét döntőse, azaz Spanyolország és Olaszország is idegenben nyert a világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki játéknapján.
Hollandia pénteken háromgólos győzelmet aratott a vendég Andorra felett a svb-elejtező magyar érdekeltségű csoportjában, így továbbra is százszázalékos.
Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling 431. adását, amelyben Hulk Hogan komoly mérkőzést jelentett be, amelyen szerepelt Sting és Bully Ray is.
A Sapa Fehérvár AV19 csak az utolsó harmadban talált a kapuba, így kikapott az négyszer is eredményes Olimpija Ljubljanától az osztrák jégkorongligában pénteken.