A Liverpool menedzsere cáfolta az angol sajtóban megjelent pletykákat, miszerint a télen távozna a csapatból Luis Suarez, a vörösök uruguay-i gólfelelőse.
Győzelemmel kezdte szereplését a 2012/13-as Világligában az átalakított és megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, amely Nagyváradon diadalmaskodott szerdán a román nemzeti együttes felett a C betűjelű európai selejtezőcsoportban.
A hétfőtől újra világelső szerb Novak Djokovic három szettben kikapott az amerikai Sam Querreytől Párizsban a 2,4 millió euró összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna második fordulójában.
Győzelemmel kezdte szereplését a 2012/13-as Világligában az átalakított és megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, amely Nagyváradon diadalmaskodott szerdán a román nemzeti együttes felett az európai C selejtezőcsoportban.
A bajnoki címvédő Videoton a DVSC-TEVA elleni bajnoki rangadó után most a Magyar Kupában fogadja a Szombathelyi Haladás csapatát. A mérkőzést élőben követheted a sport365.hu címen.
Az Indiai Nagydíj után a Ferrari továbbra is őrzi második helyét a konstruktőrök bajnokságában, ám miután hátrányuk 91 pontra duzzadt a Red Bullhoz képest
A soproni női kosárlabda-csapat győzelemmel kezdte az idei sorozatot, de Székely Norbert csapatának most idegenben kell bizonyítania. A mérkőzést élőben követheted.
Sajtótájékoztatóval egybekötött helyszíni bejáráson mutatták be szerdán azokat a fejlesztéseket, amelyeket a székesfehérvári Sóstói Stadionban és az azzal szemközti területen folytatnak.
Az Ubisoft bejelentette, hogy Sergio Ramos lesz a reklámarca az Assassin’s Creed III legújabb kampányának, amelyben a főhős az amerikai függetlenségi háborúban találja magát.
Az élvonalbeli Paks 2-1-re nyert szerdán a harmadosztályú REAC vendégeként, így bejutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupában. A paksiak mindkét gólját Fiola Attila szerezte.
Benedek Tibor megbízott szövetségi kapitány (jobbra) győzelemmel debütált a férfi vízilabda Világliga-sorozat európai selejtezőjének C csoportjában játszott Románia-Magyarország találkozón.
Egy játékos 30 éves kor felett is kincset érhet. Bizonyíték erre a cikkünkben megjelenő tízes lista, amely a világ 10 legértékesebb 30 éven felüli labdarúgóját sorakoztatja fel.