Az alanyi jogon főtáblás négy játékos mellett eddig további négy magyar harcolta ki egyesben a 64-es főtáblára jutást a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon.
A szezon végén elhagyja a Sky csapatát és a belga Omega Pharmában folytatja pályafutását Mark Cavendish országúti kerékpáros, aki tavaly világbajnok lett a mezőnyversenyben.
Hamarosan TV-show készül három csinos amerikai szörfös, Leila Hurst, Alana Blanchard és Camille Brady főszereplésével. A dögös sportolónők a hatrészes sorozatban fedezik fel Hawaii egyik szigetét, Kauai-t.
Marosi Katalin Darija Jurak oldalán két játszmában kikapott a Jaroszlava Svedova, Katarina Srebotnik kazah, szlovén kettőstől a moszkvai tenisztorna női párosviadalának csütörtöki negyeddöntőjében.
Bocsánatot kért a Szerb Labdarúgó Szövetség a rivális angolok játékosaitól és szurkolóitól azok után, hogy a két ország U21-es válogatottjainak keddi mérkőzése botrányos körülmények között ért véget.
A dubaji és dohai hét-hét, majd a stockholmi hat után összesen öt egyéni elsőséget gyűjtött Hosszú Katinka Moszkvában, az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatának újabb állomásán.
Bár négy meccslabdája is volt, mégis kiesett az első helyen kiemelt ukrán Alekszandr Dolgopolov a moszkvai tenisztorna férfi versenyének csütörtöki nyolcaddöntőjében.
A török Enka csapata 16-5-re legyőzte a magyar másodosztályban szereplő, s a svéd Järfälla helyére beugró DEAC együttesét a férfi vízilabda Eurokupa debreceni selejtezőcsoportjának csütörtöki nyitómérkőzésén.
Olaszország téli sportokat összefogó szövetsége (FISI) közölte: egyre közelebb kerül a megvalósításhoz az a terv, hogy alpesisí Világkupa-versenyt rendezzenek Róma történelmi belvárosában.
Újabb bravúros győzelmet ért el a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar bajnok a csoportkör negyedik fordulójában 31-30-ra győzött a címvédő német Kiel ellen, ezzel továbbra is veretlen. A másik magyar csapat, a Szeged 29-24-re kikapott a Dinamo Minszk vendégeként.