Dávid legyőzte Góliátot, a "kis" japánok két vállra fektették a "nagy" németeket. Bekövetkezett az, amire senki nem számított: a kétszeres világbajnok, házigazda Németország már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült a női labdarúgó-világbajnokságon, s a határtalan eufóriát mélységes csalódás váltotta fel.
A Los Angeles Galaxy 36 éves angol középpályása a Chicago Fire ellen 2-1-re megnyert meccsen állt a zászlóhoz, és félmagas ívelése egy pattanás után a hálóban kötött ki.
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Brit Nagydíjat, Silverstone-ban. Alonso mögött a világbajnoki címvédő és az idei pontversenyben is élen álló német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, csapattársa, az ausztrál Mark Webber pedig a harmadik.
Öt játékvezető is életét vesztette a Kongói Demokratikus Köztársaságban szombaton, miután a menetrend szerint közlekedő repülőgépük lezuhant és kigyulladt.
A városi rivális Espanyol múzeumába került az FC Barcelonát erősítő Andres Iniesta trikója, amelyet a meze alatt viselt tavaly a labdarúgó-világbajnokság döntőjében.
Az NB I rajtja előtt sorra vesszük a csapatokat, visszatekintünk az előző szezonra, összefoglaljuk, hogyan készültek a bajnoki rajtra, hol tart a keretkialakítás. Sorozatunkat a Vasassal folytatjuk, ahol nagy változások történtek nyáron.
A kormányos nélküli kettesek között versenyző Simon Béla, Juhász Adrián duó a hatodik helyen végzett a szám vasárnapi A döntőjében az evezősök idei utolsó Világkupa-viadalán, Luzernben.
Az MLB szombati játéknapján rendezték meg a Boston Red Sox – Baltimore Orioles (4-0) mérkőzést, amelynek nyolcadik inningjében az Orioles dobója Kevin Gregg közel állt ahhoz, hogy eltalálja David Ortizt, aki nehezményezte ezt és nekitámadt a rosszakarójának.
Hihetetlen baleset borzolta a kedélyeket a Tour de France vasárnapi szakaszán, egy zsűri kocsi elütötte Flechát és Hoogerlandot is. A fát kikerülni igyekvő sofőr a két kerekest az útra illetve egy kerítésnek lökte.
Megszületett az idei első Ferrari-siker, a Red Bull hibázott, Webbert visszafogták, Schumachert és Kobajasit megbüntették, Hamilton pedig hozta a szokásos, vad duhaj stílusát.
Balázs Attila három játszmában nyert vasárnap Uladzimir Ignatyik ellen és ezzel a magyar férfi teniszválogatott 2-2-re kiegyenlített a vendég ferhérorosz csapattal szemben, a Gödöllőn zajló Davis Kupa-találkozón, az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában.
Hihetetlenül kaotikusra sikerült a Tour de France kilencedik szakasza. Két hatalmas bukás is sokkolta a mezőnyt. Alexandr Vinokurov combnyaktörést szenvedett Jürgen van den Broek pedig lapockatörést.
A Ferencváros a Lokomotiv Moszkva ellen játszik felkészülési mérkőzést. A zöld-fehérek két légiósa, a brazil Felipe Félix és a norvég-szomáliai Liban Abdi a Vörös téren kezdtek egyedi előadásukba.
Hivatalosan is bemutatták a Juventus csapatának 2011/2012-es dresszét. A négyféle garnitúra között megtalálható a jól ismert "zebracsíkos" hazai, valamint a néhány éve megjelenő rózsaszín idegenbeli mez is.
Veszprém - Füstbe ment terv. Bútor Róbert (36) ugyan esélyesként állt rajthoz a Veszprém-ralin, ám mindössze a második gyorsasági szakaszig jutott: a körülbelül 65-75 millió forint értékű autója kigyulladt és kiégett, sőt a domboldal, félhektárnyi tarló is lángba kapott.
Zamárdi — Amíg Dzsudzsák Balázs (24) az osztrák hegyekben izzasztó tréningeken és edzőmeccseken vesz részt új csapattársaival, addig modell kedvese ellátogatott Zamárdiba, a Balaton Sound fesztiválra.
A belgrádi felnőtt Európa-bajnokságon nem tudott ott lenni, a zágrábi ifjúsági és U23-as kontinensviadalra azonban Bácskapalánkáról átugrott az anyai örömök előtt álló Douchev-Janics Natasa. A háromszoros olimpiai bajnok a szövetség honlapjának nyilatkozott.
John Arne Riise elhagyta az olasz AS Roma csapatát és Gera Zoltán korábbi csapatába a Fulham együttesébe szerződött. A balszélső három év után tért vissza az angol élvonalba
Az első helyen kiemelt olasz Roberta Vinci nyerte a Római Teniszakadémián rendezett, 220 ezer dollár összdíjazású Poli-Farbe Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben három játszmában győzött a hetedikként rangsorolt román Irina Begu ellen.
Egy forgalmi ellenőrzés során ittas vezetésen kapták az NFL egyik legjobb elkapóját, Hines Wardot. A 35 éves elkapó egy kis szóbeli fenyítéssel és néhány ezer dolláros pénzbüntetéssel megúszta a rendőrökkel való találkozást.
Hosszú szökést követően a spanyol Luis Leon Sanchez nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, kilencedik szakaszát, míg összetettben a francia Thomas Voeckler vette át a vezetést a norvég Thor Hushovdtól.
Hosszú szökést követően a spanyol Luis Leon Sanchez nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, kilencedik szakaszát, míg összetettben a francia Thomas Voeckler vette át a vezetést a norvég Thor Hushovdtól.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...