Már csak tíz másodperc volt hátra a meccsből, amikor Roy Jones Jr. kiütéses vereséget szenvedett Gyenyisz Lebegyevtől a moszkvai, nem vb-címért cirkálósúlyban rendezett profi ökölvívó-mérkőzésen.
A Flamengo legnagyobb sztárja fantasztikusan játszott az Avaí elleni bajnokin, előbb ugyanis egy védőt fűzött be egy remek csellel, majd nem sokkal később parádés gólt szerzett.
Az MLB szombati játéknapján a Philadelphia Phillies Cliff Lee vezetésével legyőzte a Texas Rangerst. A New York Yankees visszavágott a Mets-nek. A Boston győzelmi sorozata véget ért, miután kikapott a Chicago Cubs-tól.
Carl Edwards nyerte meg a szombat este megrendezett All-Star futamot. A pontversenyben élen álló Roush Fenway Racing versenyző 1 millió dollárt kapott az első helyért. Második Kyle Busch, míg a harmadik David Reutimann lett.
Szombat este befejeződött a Real Madrid 2010-2011-es idénye. Egyben az első, José Mourinhóval töltött szezon. A mérleg: a spanyol Király-kupa megnyerése, bajnoki ezüstérem, s elődöntőbe jutás a Bajnokok Ligájában. Ezek a legfontosabb tények. De mit hozott valójában az idény?
Bernard Hopkins, az Erdei Zsolt lehetséges ellenfeleként is szóba hozott amerikai ökölvívó a maga 46 évével minden idők legidősebb profi bokszvilágbajnoka lett, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban félnehézsúlyú címmeccsen legyőzte a kanadai Jean Pascalt.
Az MKB Veszprém sorozatban negyedszer, összesítésben 19. alkalommal lett bajnok a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntőben, vasárnap harmadszor is legyőzte, ezúttal drámai körülmények között 22-20-ra a Pick Szegedet.
Női K-2 500 m-en a Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó, férfi C-2 1000 m-en pedig - némi meglepetésre - a Széles Gábor, Nagy Péter kettős nyerte a kenusok és női kajakosok idei első Európa- és világbajnoki válogatóját Szegeden.

Bodor Boldizsár csapata, a Roda 2-1-re kikapott hazai pályán az ADO Den Haagtól, így nem jutott be a holland bajnokság rájátszásának döntőjébe, ami az Európa Liga-indulásért zajlik.
A hosszútávfutó-és maratonversenyek szervezőit tömörítő világszervezet (AIMS) és annak vezető szponzora, az ASICS a 26 éves kenyait választotta meg a 2010-es év atlétájának.
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Formula-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában, két brit McLaren-pilóta, Lewis Hamilton és Jenson Button előtt.
A Primera División történetében először a 2011-2012-es szezonban négy klub is képviselni fogja a fővárost az elsőosztályban: az Atlético Madrid, a Getafe, a Rayo Vallecano és a Real Madrid.
Az MKB Veszprém sorozatban negyedszer, összesítésben 19. alkalommal lett bajnok a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntőben, vasárnap harmadszor is legyőzte, ezúttal drámai körülmények között 22-20-ra a Pick Szegedet.
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a 62. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság ötödik futamát, a Spanyol Nagydíjat. A vb-címvédő mögött két brit McLaren-pilóta, Lewis Hamilton és Jenson Button végzett a második és a harmadik helyen.
Paksy Tímea, a Kovács Katalin, Kozák Danuta duó, valamint Bozsik Attila nyerte a legrövidebb táv, a 200 m küzdelmeit vasárnap délután a kenusok és női kajakosok idei első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden.

A szombati 1000 m-es küzdelmek után vasárnap, 200 és 500 m-en sem végeztek dobogós helyen a magyar egységek a csehországi Racicében rendezett gyorsasági (síkvízi) kajak-kenu Világkupa-versenyen.
A Monicomp Liga 30., utolsó fordulójának vasárnapi meccseire egyetlen nyitott kérdés maradt, hogy kié lesz az Európa Liga-indulást érő bronzérem. Élő összefoglaló cikkünkben egy helyen követheted a négy találkozó legfontosabb történéseit!
Több mint hatvan tonnát, két egymás mögé kötött, térkővel megrakott pótkocsis kamiont mozdított meg vasárnap délután Sinka Zsolt erőemelő világbajnok Szentesen.
A nyári átigazolási időszak magyar szempontból egyik legérdekesebb kérdése lesz, hogy hol folytatja pályafutását Gera Zoltán. Angliában a jelek szerint már akad olyan, aki tudja, a Fulham középpályása mivel járna a legjobban.
Hiába tűnt sokáig úgy, hogy megszakadhat a Vettel-uralom, végül az erő győzött a lelkesedés és a taktika felett – idei ötödik versenyén negyedik győzelmét aratta a világbajnokságot is uraló német címvédő.
A Ferencváros szerezte meg a bronzérmet a labdarúgó Monicomp Ligában, ezáltal az utolsó magyar indulási jogot is az Európa Liga következő idényére, miután háromgólos győzelmet aratott a vendég Pápa felett a 30., utolsó forduló vasárnapi mérkőzésén.
Vereséggel köszönt el Mezey György vezetőedzőtől a bajnok Videoton csapata, amely 1-0-ra kapott ki az Újpest vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 30., utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján.
Vereséggel köszönt el Mezey György vezetőedzőtől a bajnok Videoton csapata, amely 1-0-ra kapott ki az Újpest vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 30., utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az élvonalból már korábban búcsúzó Szolnok hazai pályán 3-1-re kikapott a Zalaegerszegtől a labdarúgó Monicomp Liga 30. (utolsó) fordulójának vasárnapi játéknapján.