Szerdán ünnepli 86. születésnapját a legendás Aranycsapat jobb oldali védője, aki tagja volt az 1952-ben olimpiai bajnok és az 1954-ben világbajnoki ezüstérmes labdarúgó-válogatottnak.
Úgy tűnik, hogy a 2011/2012-es szezonban a harminc csapat helyett csak huszonkilenc fog elrajtolni, ugyanis az NHL számára veszteséges fenntartani a Phoenix Coyotes csapatát, idén is 25 millió dollár veszteséget termelt a franchise.
A jobbára csereember középpályás hirtelen kulcsemberré kezdi kinőni magát a Vörösöknél, megragadta a Kenny Dalglish menedzser által felkínált esélyt, és az utóbbi két meccsén négy gólt lőtt.
Piet de Visser a PSV Eidhoven egykori a Chelsea jelenlegi ügynöke a De Telegraafnak nyilatkozott a holland csapatról. Az ügynök külön kiemelte Dzsudzsák Balázst, akit a csapat legjobbjának tart.
A második helyen kiemelt szerb Novak Djokovic két sima játszmában legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont szerdán, ezzel biztosította helyét a legjobb 16 között a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
Jogi lépéseket tesz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség volt és jelenlegi elnöke a 2006-os Tour de France-győzelmétől doppingolás miatt megfosztott amerikai Floyd Landis ellen.
Mindenkit elkeserített a játékos-szakszervezet elnökének, Derek Fisher-nek a nyilatkozata. A Los Angeles Lakers sztárja szerint a liga semmiben sem változtatta meg elképzeléseit az egy évvel ezelőtti CBA tervezethez képest.
Piet de Visser a PSV Eidhoven egykori a Chelsea jelenlegi ügynöke a De Telegraafnak nyilatkozott a holland csapatról. Az ügynök külön kiemelte Dzsudzsák Balázst, akit a csapat legjobbjának tart.
Négy mérkőzéssel hangol a június elején sorra kerülő Európa-bajnoki pótselejtezőre a női kosárlabda-válogatott, amely Sopronban kezdte meg az egy hónapos felkészülést.
Kellemetlen és igen kínos helyzetbe került egy tv-műsorban Roberto Carlos. Az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala játékosának egy felakasztott mezt kellett volna eltalálnia, de a fantasztikus rúgótechnikával rendelkező középpályásnak ez nem sikerült.
Dr. Mezey György együttese tartalékosan is meggyőző teljesítményt nyújtott, és Vasiljevic duplájával, valamint Vaskó fejesével és Nikolics góljával 4-0-ra nyert.
A világ legkeményebb sportja a ketrecharc, ezt bizonyítja az Ultimate Fighting Championship (UFC) torontói rendezvényén megrendezett José Aldo - Mark Hominick könnyűsúlyú mérkőzés.
Története negyedik fináléjára készülhet a Videoton FC a labdarúgó Magyar Kupában, miután az elődöntő szerdai visszavágóján 4-0-ra nyert a vendég Kaposvár ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább.
A világelső spanyol Rafael Nadal két játszmában legyőzte a ciprusi Markosz Bagdatiszt a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyének szerdai 2. fordulójában.
Története negyedik fináléjára készülhet a Videoton a labdarúgó Magyar Kupában, mivel az elődöntő szerdai visszavágóján 4-0-ra nyert a vendég Kaposvár ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább.
Története negyedik fináléjára készülhet a Videoton FC a labdarúgó Magyar Kupában, miután az elődöntő szerdai visszavágóján 4-0-ra nyert a vendég Kaposvár ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább.
Mint ismert az 8th Circuit Court of Appeals bíróság ideiglenesen visszaállította a lockoutot, ami június 3-ig biztosan életben maradt, ekkor kerül sor a meghallgatásokra, de addig is pezseg az élet az NFL-ben.
A világelső spanyol Rafael Nadal két játszmában legyőzte a ciprusi Markosz Bagdatiszt a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyének szerdai 2. fordulójában.
Három hónapig volt kórházban, ebből huszonegy napot kómában töltött Kollárik Mihály, a Magyar Szumó Szövetség elnöke, aki immár egy hónapja folyamatosan erősödik, közben pedig merész tervet szövöget: az európai szövetség elnöke akar lenni.
Ahogy az várható volt, a hazaiaknál hiányzik a sérült Rooney, helyette az utóbbi időben padozó Berbatov támad elöl, míg a védelem két kulcsembere, Vidics és Ferdinand pihenőt kapott.
Vétett a szabályok ellen a Ferrari, mely új alkatrészeket tesztelt egy reklámfilm forgatásán. Az olaszok nem foglalkoznak az ügyel őket csakis a hétvégi Török Nagydíj érdekli.
4-1-re nyert a Manchester United a Schalke elleni BL-visszavágón az Old Traffordon, s így 6-1-es összesítéssel jutott a londoni döntőbe. Ellenfele a Barcelona lesz.
Szombaton rendezik meg az MLS csúcsrangadóját a New York Red Bulls – Los Angeles Galaxy mérkőzést. Amerikában nagyon ritka a szurkolói verekedés, de erre a mérkőzésre külön készülnek a rendőrök.
Árverésre ajánlotta fel Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető és Barabás Éva televíziós riporter az általuk aláírt futball-labdát és magyar válogatott mezt.
A vezetést, egyben a Vörös Ördögök 300. BL-találatát Valencia szerezte meg, Gibson góljábal már kettővel mentek az angolok, majd Jurado szépített és visszahozta a Schalke tartását.
Öt vereség után döntetlent játszott a Vasas a férfi vízilabda Euroliga negyeddöntős csoportszakaszában: a magyar bajnok a 6., befejező fordulóban végzett 12-12-re a horvát Primorje Rijekával.
A Bajnokok Ligája-elődöntőjének visszavágóján a Manchester United kiütötte a Schalkét és bejutott a május 28-i döntőbe, ahol a Barcelona lesz az ellenfele.
A Manchester United hazai környezetben 4-1-re nyert a német Schalke 04 ellen, így kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe. Rooney és Hernandez sem játszott, Valencia, Gibson és Anderson duplájával magabiztosan győztek, berúgták 300. BL-góljukat is.
A címvédő cseh válogatott 2-1-re nyert a finn csapat ellen a szlovákiai jégkorong-világbajnokság szerdai játéknapján, így a maximális hat pontot viszi magával a középdöntőre.
Nagyon komoly bajban van a világ egyik legkedveltebb pankrátora Jeff Hardy. A sportolót a 2009-es év végén tartóztatták le, majd a házkutatás során több száz szteroid, illetve különböző fájdalom-csillapítót találtak nála.