Egyelőre még nagy a bizonytalanság a Fordnál, a márka ugyanis még nem jelentett be hivatalosan, hogy jövőre is indul-e a rali-világbajnokságban. A gyári csapat az idei bajnokságot másodikként zárta.
Miután Aczél Zoltánt pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Haladásnál úgy döntöttek, hogy a jövő héten taggyűlést tartanak.
Viktor Janukovics ukrán elnök is részt vesz a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének kijevi sorsolásán, melyet nálunk élőben is figyelemmel kísérhetsz!
Pénteken 18 órakor kisorsolják Kijevben a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság csoportbeosztását. Szerkesztőségünk megpróbálta öszeállítani a legerősebb és a leggyengébb csoportot is.
A Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egymeccses eltiltással sújtotta a Barcelona spanyol válogatott védőjét, Gerard Piqué, aki így ott lehet a december 10-én esedékes rangadón.
Az újpestiek hálóőre a Kaposvár II elleni vereséget követően elnézést kért a szurkolóktól, és ígéretet tett, hogy a szombati visszavágón kiharcolják a továbbjutást.
Új sorozatot indított a Sport365.hu melyben minden idők legjobb magyar csapatait vesszük górcső alá. A tízrészes sorozat negyedik epizódja a hatszoros magyar bajnok Egerről szól-a sportág a női röplabda.
Rafael Nadal három rendkívül sima játszmában legyőzte Juan Monacót, így a spanyol válogatott szerzett vezetést a vendég argentinokkal szemben a Davis Kupa-döntő első egyes mérkőzését követően.
Ma este magyar idő szerint 18 órától Kijevben rendezik a jövő évi ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportjainak sorsolását. Nézd nálunk élőben a sorsolás legfontosabb eseményeit.
A címvédő és világbajnok spanyol válogatott Olaszország, Horvátország és Írország együttesével került azonos négyesbe a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság pénteken, Kijevben tartott csoportsorsolásán.
Véget ért a 2012-es Eb sorsolása. A lengyelek örülhetnek, az ukránok viszont bosszankodhatnak. A legerősebb a B jelű csoport lett, ahová Hollandia, Dánia, Németország és Portugália került.
Miután a mieink júniusban elbukták a németek elleni selejtezőt, 1990 óta először nélkülünk rendezik meg a női kézilabda világbajnokságot. Az esélyek az európaiak mellet szólnak, de Dél-Korea mellett a brazilok is odaérhetnek a legjobb négybe!
Talmácsi Gábor is gratulált a MotoGP 125 köbcentis kategóriájában idén ezüstérmet szerző Johann Zarconak azon az eseményen, melyet magyar rajongói Székesfehérváron rendeztek tiszteletére a héten.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A dán világelső, Caroline Wozniacki bejelentette, hogy 2012-től Ricardo Sanchez lesz az edzője. A fiatal szépség azért döntött a váltás mellett, mert előző edzőjével egyetlen nagy tornát sem tudott megnyerni.
A BB1.hu internetes szakportál információ szerint a férfi kosárlabda szövetségi kapitányi poszt egyik fő várományosa a korábbi női sikeredző, Rátgéber László!
A bolgár sajtó szerint a világ legjobb teniszezőjének tartott, Novak Djokovic szerepelni fog a sztárok sokaságát felvonultató Expendables 2 című filmben. A „Feláldozhatók” második részében olyan sztárok szerepelnek mint például Sylvester Stallone, Bruce Willis, vagy Arnold Schwarzenegger.
Összesen negyvenhat külföldi játékos (csapatonként átlagban 3.3) pattogtat a férfi kosárlabdázók NB I-es bajnokságában. Hogy ez sok, vagy kevés, mindenki döntse el maga. A nálunk játszó légiósok között csemegéztünk.
A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) a Sapa Fehérvár AV 19 rutinos játékosát. Ladányi Balázst választotta az év jégkorongozójának. A tapasztalt csatár egymás után második, összességében a negyedik alkalommal nyerte el a díjat.
Muhammad Ali nevéhez rengeteg nagy mérkőzés fűződik, de a „Manilai Thriller” és a „Dörgés a dzsungelben” elnevezésű összecsapásai a boksz történelem klasszikusai lettek. Mostani cikkükben összegyűjtötök az ökölvívás legendás mérkőzéseit.
Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling soron következő adását, amelyben Jeff Hardy visszatérése egyik legkeményebb mérkőzésén van túl. Az egyik legkedveltebb pankrátor ugyan vesztett, de Sting-től megkapta Jeff Jarrett-et.
Múlt hét szombatom megszületett a szóbeli megállapodás a tulajdonosok és a játékos-szakszervezet (NBPA) között, így az előzetes tervek szerint az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) 2011-2012-es szezonja december 25-én veheti kezdetét.
Szép számmal akadtak idén is bukások a MotoGP-ben, amely tragikus évet zárt Marco Simoncelli halála miatt. Szerencsére azonban a jó néhány óriási esést egy-két törött csonttal megúszták a versenyzők.
Dán csapatok ellen javíthat helyzetén a Veszprém és a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az EHF Kupában a Tatabánya és a Balatonfüred szinte reménytelen helyzetben van, ugyanakkor a KEK-ben az FTC-PLER bizakodva várhatja a 16 közé jutásért tartandó visszavágót.
Az átigazolások alakulása, az érkező és távozó pilóták személye kapja mindig a legnagyobb figyelmet a szezon zárását követően. Idén kétségtelenül e téren az első számú hírt Kimi Räikkönen szolgáltatta.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal Rósa Dénes orális szexre utasító felszólítása volt szerintetek a "Hét leggázabb" sztorija!
A lengyelek a legboldogabbak a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság kijevi sorsolása után. Az egyik rendező válogatottnak reális esélye látszik a továbbjutásra - az elemzők szerint. Ugyanakkor a másik lengyelországi csoport szinte nem is lehetne erősebb.
Rövid időre kórházba került Muhammad Ali, olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó. Pénteki amerikai sajtóértesülések szerint még november 19-én szállították kórházba a legendás sportolót, miután phoenixi otthonában hirtelen elvesztette eszméletét és összeesett.
Lewis Hamilton megelégelte a száguldozást és közlekedési eszközt váltott, de a McLaren-rajongóknak nincs okuk az aggodalomra, hiszen csak egy reklámfilmről van szó állítólag.
Szombaton rendezik a Magyar Kupa 5. fordulójának visszavágóit. A Ferencvárosra nehéz csata vár a Békéscsaba ellen, a Haladás pedig Aczél Zoltánért is játszik a Vidi ellen.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal Rósa Dénes orális szexre utasító felszólítása volt szerintetek a "Hét leggázabb" sztorija!
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) pénteki játéknapján ismét győzedelmeskedett az Edmonton Oilers. Wayne Gretzky egykori csapata a Columbus Blue Jackets-et verte meg, hála az utolsó harmadban nyújtott káprázatos játékának.
Pénteken Kijevben kisorsolák a 2012-es foci Eb csoportjait. A ceremónia után a legtöbb kapitány nehéz ellenfelekről beszélt, a dánok mestere pedig láthatóan megijedt a halálcsoporttól.
A négy európai topligában ma 19 mérkőzésen izgulhatunk kedvenceinkért. Nézzük mi várható ma a Bundesligában, a Premier League-ben, a Serie A-ban és a Primera Divisionban.
Szombat este a New York-i Madison Square Garden-ben csap össze egymással a WBA nagyváltósúlyú világbajnoka, Miguel Angel Cotto és az őt egyszer már legyőző Antonio Margarito.