Negyedik lett a Mercedes GP az idei F1-es szezonban, a csapat ugyanis egyszerűen nem tudta felvenni a versenyt Red Bull, a McLaren és a Ferrari alakulatával. Az istálló jövőre új néven a győzelemért küzdene.
A Chelsea elefántcsontparti támadója figyelmeztette idősebb csapattársait, nekik kell alkalmazkodniuk a nyáron érkezett André Villas-Boas játékstílusához, és nem fordítva.
Az Euroliga győztes Partizán Belgrád legyőzte az Európai Szuperkupa döntőjében a LEN kupa címvédőjét az olasz, Carisa Savonát. A szerb csapatban nem kapott játéklehetőséget a magyar származású, Surányi László.
Cseh László első, Verrasztó Dávid pedig második lett 400 m vegyesen, Gyurta Dániel az ötödik, Financsek Gábor pedig a kilencedik helyen végzett 100 méteres mellúszásban.
Idén sem múlthatott el bukások nélkül a rali világbajnokság, a MotoGP-hez hasonlóan azonban végzetes katasztrófa ebben a sorozatban nem történt. Jó néhány látványos baleset viszont színesítette az egyes futamokat.
Budapest - Juhos József (63) távozzon az asztalitenisz-szövetség vezérkarából! Ezt a reakciót váltotta ki a sportág több ismert személyiségéből a Magyar Nemzet pénteki cikke, amely arról írt, hogy a szakmai alelnök, elnökségi és intézőbizottsági tag Juhos a hetvenes évek közepétől III/III-as ügynök volt, s jelentéseket írt a legjobbakról.
A német válogatott kikapott az Afrika-bajnok angolai csapattól, így eldőlt, hogy nem jut be a legjobb 16 közé, s egyben a jövő évi, londoni olimpiáról is lemarad.
Az NBA-vel foglalkozó munkatársunkat kellemes emlékek fűzik jó néhány legendás játékoshoz. Mostani cikkünkben az első német NBA-döntősről írunk. Na kiről lehet szó?
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A november 28-án, 70. életévében elhunyt Menczel Iván olimpiai bajnok labdarúgót pénteken családtagjai, egykori játékostársai, tisztelői kísérték utolsó útjára legnagyobb klubsikerei helyszínén, a Vasas Illovszky Stadionjában.
Az indiai Új-Delhiben rendezte meg a Nemzetközi Autómobil-szövetség a hagyományos évadzáró gáláját, ahol Sebastian Vettelt hivatalosan is világbajnokká avatták.
Betegségre hivatkozva lemondta az Australian Openen való szereplést a svéd teniszcsillag, Robin Söderling. A január 16-án kezdődő tornát mononukleózis miatt mondta le a világranglista 13. helyén álló teniszező.
Legalábbis ezt állítja a Rizla Suzuki csapat egykori csapatvezetője, Paul Denning. Mint korábban megírtuk a márka ideiglenesen kiszáll a MotoGP-ből, de a japánok azt ígérték, hogy 2014-ben visszatérnek.
A belga-labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén a listavezető Anderlecht meglepetésre vereséget szenvedett a Mechelen otthonában. Juhász Roland végig a pályán volt a vendéknél.
A holland labdarúgó bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén az ADO Den Haag 2-0-ra győzött a vendég Heracles ellen. A hazaiak védője, Horváth Gábor eltiltás miatt nem szerepelhetett.
A múlt héten a Fulham otthonában botló Liverpool a Queens Park Rangerst fogadja, a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Arsenal az Everton elleni sikerrel teheti teljessé a jubileumot.
A csütörtök esti Impact Wrestlinggel egy kicsit túlzásba estek az adás szerkesztői, ugyanis a szervezet világbajnoka, Bobby Roode leköpte a TNA elnökét, Dixie Cartert. Jeff Hardy és Jeff Jarrett külön háborúja vasárnap véget érhet.
Hihetetlen, de a ma, szombat esti El Clásicon főszerep juthat egy Magyarországhoz köthető dolognak. Ez pedig nem más, mint Iker Casillas kapuskesztyűje, aminek a mintáját egy magyar fiú tervezte meg.
Pát nappal a kiütéses veresége után életét vesztette Roman Simakov. Az orosz ökölvívó hétfőn a Sergey Kovalov elleni összecsapás hetedik menetében szenvedett kiütéses vereséget, majd egy életmentő agyműtét után elhunyt.
A ZTE FC labdarúgócsapata a várakozás alatt teljesített az őszi szezonban. A kék-fehér labdarúgók téli szabadságukon vannak, a klub vezetői pedig azon dolgoznak, hogy megerősítsék a keretet.
Ma este - magyar idő szerint - este tíz órától egyetlen pályára szegeződik a futballvilág szeme: a madridi Bernabéu Stadionban rendezik az ősz legnagyobb érdeklődéssel várt bajnoki találkozóját, a Real Madrid és a Barcelona találkozóját. Az esztendő hetedik El Clásicóját.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Washington Capitals hazai pályán 4-2-re győzte le a Toronto Maple Leafs csapatát, nagyrészt a három gólt ütő Dennis Widemannak köszönhetően az NHL alapszakaszának 63. játéknapján.
A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp figyelmeztette a Chelsea és a Manchester United elöljáróit, hogy felesleges Luka Modricért ajánlatot tenniük.
A november 28-án, 70. életévében elhunyt Menczel Iván olimpiai bajnok labdarúgót pénteken családtagjai, egykori játékostársai, tisztelői kísérték utolsó útjára legnagyobb klubsikerei helyszínén, a Vasas Illovszky Stadionjában.
Egyelőre nem született döntés arról, hogy Aczél Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank vezetőedzője marad-e a posztján, jóllehet péntek este több órán át tanácskoztak a csapat tulajdonosai.
Három mérkőzést rendeznek szombaton a spanyol bajnokságban, de ezen a napon egy találkozó minden mást elhomályosít: jön az El Clásico, azaz a Real Madrid-Barcelona csúcsderbi!