Az orosz Premjer Liga rájátszásának mérkőzésén a címvédő és listavezető Zenit Szentpétervár Danny és Semak góljaival 2-1-re legyőzte hazai pályán a Lokomotiv Moszkva csapatát.
A Sport365.hu tízrészes sorozatában bemutatja az egyetemes futballtörténelem legvitatottabb átigazolásait. A befejező epizód főszereplője a portugál fenegyerek, azaz Luis Figo, aki arculcsapta a Barcelona híveit, és sosem nyert megbocsájtást.
Egy rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta a The Telegraph című lapnak a trénerről - akit felakasztva találtak meg otthonában -, hogy vélhetően öngyilkosság történt, és idegenkezűség nem állapítható meg.
A szombaton megrendezett Benfica-Sporting találkozót 1-0-ra a hazai csapat nyerte meg, de a lisszaboni derbin nem csupán a futball játszott főszerepet.
A Swansea City pontot szerzett hazai pályán az Aston Villa ellen, gólnélküli döntetlennel ért véget a két együttes összecsapása az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Az évadzárón végre összejött a várva-várt Webber-győzelem, persze ehhez kellett Vettel némiképp váratlan és furcsa váltóhibája is. Hamilton kiesett, Schumacher defektet kapott.
Horváth Gábor csapata, az ADO Den Haag 1-1-es döntetlent ért el az Excelsior otthonában, a védő négymeccses eltiltását tölti. A NEC hazai környezetben szenvedett 3-0-ás vereséget a címvédő Ajaxtól.
Az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában az Inter a 90. percben csikarta ki a győzelmet a Siena otthonában, a Palermo legyőzte a Fiorentinát, a Cesena pedig a Bolognát.
A Videoton 1-0-ás hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Paks otthonában. A címvédő maradt a harmadik helyen, és három ponttal elhúzott a negyedik Honvédtól.
A Veszprém otthon 33-24-re kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 6. fordulójában. Szorosabb lett a mezőny a spanyol Atlético Madrid mögött, de szinte bizonyos, hogy Mocsai Lajos vezetőedző együttese lemondhat a csoport első helyének megszerzéséről.
A Liverpool úgy ért el 1-1-et, hogy az első félórát leszámítva jobban játszott, deés egyik játékosa sem szerzett gólt. Balotelli 18 perc alatt kiállíttatta magát.
A Mainz hazai pályán 3-2-re nyertek a Bayern ellen. Thomas Tuchel csapata az idényben másodszor tudott egymás után kétszer győzni, a bajorok zsinórban másodszor kaptak ki.
Nem tudta megismételni másfél héttel ezelőtti remek játékát az MKB Veszprém, és otthon 33-24-re kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 6. fordulójában.
A Ferencváros bravúros, 3-2-es győzelmet aratott vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának zárómérkőzésén.
A Ferencváros bravúros, 3-2-es győzelmet aratott vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17.fordulójának zárómérkőzésén.
A Ferencváros két góllal legyőzte idegenben a ciprusi European University Cyprus együttesét, így kedvező helyzetből várhatja a nyolcaddöntőbe kerüléséért zajló párharc hazai visszavágóját.
Az Osasuna 2-1-re nyert az Espanyol otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati játéknapján. A pamplonaiak tíz emberrel játszottak a 75. perctől. A Real Mallorca hazai környezetben győzte le a Racing Santander, a hazaiak itt is emberhátrányban fejezték be a meccset. A Mallorca hat forduló után tudott ismét nyerni.
A CSZKA Moszkva együttesét fogadta az Anzsi Mahacskala, amelyben Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt. A mérkőzés a 89. percben dőlt el, amikor Samuel Eto'o talált be büntetőből. Huszti Szabolcs nem kapott helyet a Zenitben, amely szintén 2-1-re nyert egy moszkvai csapat ellen.
A svájci a fináléban 6:3, 6:7, 6:3-ra legyőzte Jo-Wilfried Tsongát. Federer karrierje 100. ATP-döntőjében 70. sikerét aratta, hatodik vb-címével megelőzte az örökranglistán Ivan Lendlt és Pete Samprast.