A lelátói humornak nincs párja, persze néha átcsap sértő, vagy obszcén megnyilvánulásokba is, ez kikerülhetetlen. Az elmúlt évek legviccesebb transzparenseiből, kiírásaiból válogattunk.
Zámbori Bence arany-, míg az ugyancsak 66 kg-os Gorjánácz Zsolt bronzérmet nyert az oroszországi Tyumenyben zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
A Barcelona vezetőedzője szerint Messi készen áll arra, hogy 90 percet a pályán töltsön a Real Zaragoza ellen, de hogy a kezdőbe jelöli-e, azt majd csak a mérkőzés napján dönti el.
Székesfehérvár – Immár apaként várja az labdarúgó-NB I „tavaszi rajtját" Nikolics Nemanja (23). A Videoton csatárának, és kedvesének, Nórának egy hete született meg a kislánya, Tijana, a büszke apuka ma a Siófok elleni, hazai találkozón gólokkal üdvözölheti a babát.
Budapest — Hosszú útra indul vasárnap Erdei Zsolt (37), hiszen a korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző klasszis profi ökölvívó nyakába veszi a világot, és külföldön folytatja a felkészülését a december 31-i összecsapására.
Lezárult a debreceni Nagyerdei Stadion előkészítési szakasza, indulhat a megvalósítási fázis - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen polgármestere pénteken sajtótájékoztatón a városban.
Miként a spanyol futballbajnoki címet védő FC Barcelona, legfőbb riválisa, a Real Madrid is harcba vetheti első számú játékosát, vagyis Lionel Messi, illetve Cristiano Ronaldo is pályára léphet a Primera División e hét végi 13.fordulójában.
Az Írország-Észtország Európa-bajnoki pótselejtező visszavágójának alkalmából a világ legnagyobb fogadási közösségeként ismert Betfair megalkotta a világ első, focilabdákból készült QR-kódját.
Kövesd nálunk élőben péntek este 18 órától a Pápa-Újpest mérkőzést! Vendégsiker esetén az Újpest akár a kilencedik helyre is feljöhet a tabellán, a Pápa szeretne távolodni a kieső zónától.
Lezárult a debreceni Nagyerdei Stadion előkészítési szakasza, indulhat a megvalósítási fázis - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Zámbori Bence arany-, míg az ugyancsak 66 kg-os Gorjánácz Zsolt bronzérmet nyert az oroszországi Tyumenyben zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
A The Times beszámolói szerint a Chelsea elefántcsontparti támadója, Didier Drogba elutasította a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala nem éppen hétköznapi ajánlatát.
Fiatalok, tehetségesek, ráadásul az önbizalomtól is duzzadnak - de vajon van-e újabb tehetséges angol aranygeneráció Rooney, Wilshere és Welbeck nyomában?
Lionel Messi, Zlatan Ibrahimovic és Wayne Rooney is versenyben van a Puskás-díjért, azaz az ő egy-egy találatuk is szerepel azon a pénteken nyilvánosságra hozott tízes listán, melyen az elmúlt év legszebb góljai kaptak helyet az illetékes szakmai bizottság megítélése szerint.
Az orosz Premjer Liga rájátszásának mérkőzésén a listavezető és címvédő Zenit Szentpétervár otthonában ért el gólnélküli döntetlent az Anzsi Mahacskala.
Zámbori Bence arany-, míg az ugyancsak 66 kg-os Gorjánácz Zsolt bronzérmet nyert az oroszországi Tyumenyben zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
Lionel Messi, Zlatan Ibrahimovic és Wayne Rooney is versenyben van a Puskás-díjért, azaz az ő egy-egy találatuk is szerepel azon a pénteken nyilvánosságra hozott tízes listán, melyen az elmúlt év legszebb góljai kaptak helyet az illetékes szakmai bizottság megítélése szerint.
A magyar női kézilabda-válogatott 35-33-as győzelmet aratott Románia felett a Szörényváron zajló Kárpát Kupán. A mienk legjobbja a 15 gólig jutó Tomori Zsuzsanna volt.
A kétszeres olimpiai bajnok Haile Gebrselassie ad még egy esélyt magának, hogy kiharcolja a londoni olimpián történő szereplés lehetőségét - jövő februárban Tokióban fut majd maratonit.
Az Újpest 1-0-ra győzött Pápán a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel a jelenlegi idényben először gyűjtötte be a három pontot vendégként.