ismét tanúbizonyságot tett kezelhetetlen személyiségéről Zlatan Ibrahimovic, aki borzalmas énekhangjával zavarta meg a svéd válogatott szövetségi kapitányának, Eric Hamrénnek az interjúját. A tréner nem igazán sértődött meg.
Poznan - Segíthet a csapatváltásban a klubjuknál mellőzött válogatott focisták számára a Lengyelországgal vívott felkészülési mérkőzés. Jó teljesítménnyel akár el is adhatják magukat a januárban nyitó nemzetközi átigazolási piacon.
Nyolcadik részéhez érkezett a Sport365.hu Forma-1-es sorozata. A főszereplő ezúttal nem Vettel, Alonso, vagy Hamilton lesz, hanem olyan pilóták, akik jelenleg nem tagjai a száguldó cirkusznak, de sokan szívesen néznék őket a pályákon akár korábbi eredményeik, agresszív vezetési stílusuk, szimpatikus versenyzésük okán is.
Már ezért megéri Rafael van der Vaart feleségének lenni, mondhatnák a német Bild magazin képeit látván a divatszerető magyar hölgyek. De miről is van szó?
Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.
Eldőlt, hogy mikor rendezik az idény első El Clásicóját: december 10-én, szombaton, este 22 órától fogadja a Real Madrid a Barcelonát a Bernabéu Stadionban.
Egy nemzeti csapat szakvezetőjeként kíván részt venni a 2014-es vb-n Marcello Lippi, a 2006-ban világbajnok olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Várhidi Péter a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. új rovatában mutatkozik be a sport365.hu olvasóinak. A szakember mostantól a magyar labdarúgással kapcsolatos észrevételeit fogja megosztani Önökkel szakértői blogjában a sport365.hu-n.
Pablo Zabaleta, a Manchester City játékosa kőkemény védőnek számít a Premier League-ben, de ott ritkán találkozik Lionel Messihez hasonló labdaművészekkel.
Kedd este a magyar válogatott a lengyelekkel csap össze felkészülési mérkőzésen. A találkozó színhelye Poznan, a meccset a megújult Miejsi stadionban rendezik, a Lech Poznan csapatának otthonában.
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-0-ás vereséget szenvedett Olaszország otthonában kikapott a 2013-as Európa-bajnokság selejtezőjének csoportkörében.
A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén egy félidőnyi előnyt adott Lengyelországnak, a második félidőben Priskin egyenlített, de egy szerencsétlen öngóllal végül kikaptunk.
A Kaposvár kedden egygólos győzelmet aratott a vendég Pécs felett a labdarúgó Ligakupa csoportküzdelmeinek utolsó, 6. fordulójában, ezzel biztosította a helyét a legjobb nyolc között.
A mai, keddi lesz a magyar válogatott 32. mérkőzése a lengyelek ellen. Nemzeti csapat eddig hússzor bizonyult jobbnak soron következő ellenfelénél, szurkold ki velünk a 33. sikert.
A magyar labdarúgó-válogatott Poznanban játszotta idei utolsó mérkőzését. Az ellenfél a jövő évi Európa-bajnokság egyik társrendezője, Lengyelország volt. Az első félidőben gyengén játszott a magyar válogatott, a másodikban, elsősorban a csereként beállt Hajnal Tamásnak és Elek Ákosnak tulajdoníthatóan elfogadhatóan. Bár az első gólnál balszerencséje volt, a fiatal Bogdán Ádám volt a magyar csapat…
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.