Vasárnap a csehországi Olomouc-ban folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság, ahol a Prostejov Bulls a magyar válogatottakkal teletűzdelt Komárno Sharks gárdáját látta vendégül.
Nem maradt következmény nélkül, hogy a Kecskemét magyar futballistái hasmenésre hivatkozva egy perce levonultak a pályáról a szerdai, Paks elleni Ligakupa-mérkőzésen.
A szövetségi kapitány a hatharom.hu-nak adott nyilatkozatában a szövetségi kapitány azt is elárulta, hogy kivel és hol szeretné kezdeni a vb-selejtezőket.
A román bajnokság tizedik fordulójának szombati játéknapján a Petrolul együttese a Vointa Sibiu csapatát fogadta. A találkozót a hazai gárda nyerte 4-1-re. A mérkőzésen két tizenegyest is rúgtak a hazaiak, a másodikat azonban nem érezte igazságosnak a vendégek kapusa, Remus Danalache, így háttal állt a büntetőnél.
Az Indycar versenysorozat Las Vegasban rendezett állomásán Dan Wheldon egy súlyos balesetben életét vesztette, majd pilóták a pályán rótták le tiszteletüket társuk emléke előtt.
Ahogyan Jenson Buttont, úgy Lewis Hamiltont is megrázta Dan Wheldon tragikus halála. A világbajnok Forma-1-es pilóta példaképként is tekintett Wheldonra.
A legerősebb pár tagjaként szembekerült egymással a címvédő Honvéd és a Vasas a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek sorsolását hétfőn végezték el a szövetségben.
IndyCar versenysorozat Las Vegas-i futamán 15 autót érintő tömegbaleset következtében elhunyt Dan Wheldon, a Sam Schmidt Motorsports brit versenyzője, emellett pedig több pilóta is súlyos sérülést szenvedett.
Szucsánszki Zita és Elek Gábor június eleje óta együtt van. A csapat 24 éves játékosa és 40 éves vezetőedzője között a munkakapcsolatból alakult ki a szerelem.