Mentővel szállították kórházba a Willem II játékosát, Arjan Swinkelst, akit saját kapusa térdelt véletlenül fejbe a Sparta Rotterdam elleni pénteki holland másodosztályú bajnokin.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria címvédőként október 1-én, 18 órakor kezdi meg Kupagyőztesek Európa Kupájának sorozatát a 2011/2012. évi versenykiírásban. Az első fordulóban hazai pályán, a Népligetben az Union Korneuburg csapatával találkozik a Fradi.
A több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó Honvéd ugyan kétszer is egyenlített, végül 3-2-re kikapott a vendég Pakstól a labdarúgó NB -I. 11. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
A több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó Honvéd ugyan kétszer is egyenlített, végül 3-2-re kikapott a vendég Pakstól a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén.
Az idei szezonkezdés egyik csapatnak sem sikerült valami fényesen, az Illovszky-stadionban ma 17:30-tól csap össze a két nagy múltú csapat. Élő, szöveges tudósítás.
A Nyugati csoportban listavezető MTK 4-0-ra győzte le a Dunaújvárost, míg a keleti első Szolnok az Egert 3-0-ra.A Szeged-Budapest Honvéd II összecsapás 45 perces csúszással kezdődött, mivel a vendégeket szállító busz dugóba keveredett. A Ferencváros II is nyerni tudott, amelyben a visszatérő Liban Abdi mesterhármassal üzent a nagycsapat szakmai igazgatójának, Détári Lajosnak.
Nem tudott nyerni a Bayern München a Hoffenheim ellen, beleszaladt a késbe az Augsburg Dortmundban, Stieber ezúttal nem jutott szerephez a fordulatos mérkőzést játszó Mainz csapatában.
Az angyalföldiek többek között Beliczky Gergő remek játékának is köszönhetően már az első félidőben háromgólos előnyt szereztek, amit meg is tartottak a végéig.
A Premier League hetedik fordulójában tovább robogott a City, a Manchester United küzdelmes meccsen gyűjtötte be a három pontot, döntetlen született a Sunderland- West Bromwich mérkőzésen.
A Vasas hazai környezetben első félidei remek játékának köszönhetően simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján.
A West Bromwich Albion korán 2-0-s előnyt szerzett a Sunderland otthonában, de végül meg kellett elégedniük egy 2-2-es döntetlennel. A WBA kispadján ült Fülöp Márton, a bokasérüléssel küzdő Gera Zoltán pedig kimaradt a keretből.
Nem ütközött komoly ellenállásba az FTC-Rail Cargo a szombati KEK-mérkőzésen, tulajdonképpen az első összecsapáson eldöntötte a továbbjutás kérdését a címvédő zöld-fehér csapat.
Az Aston Villa Gabriel Agbonlahor és Darren Bent góljaival viszonylag magabiztosan verte meg a Wigan Athleticet a Premier League 7. fordulójában, így még mindig veretlen.
Gyors gólváltást követően a Kaposvár 1-1-es döntetlent játszott az újonc Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján.
Az angol bajnokságban szereplő Arsenal spanyol hálóőre, Manuel Almunia egy hónapra a második vonalban érdekelt West Ham United együttesébe került kölcsönbe.
A sereghajtó ZTE 1-1-es döntetlent játszott a Pápa együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján, ezzel továbbra is nyeretlen.
Otthon tartotta a három pontot a Haladás. Döntetlen Pécsen. Simán legyőzte az Újpestet a Vasas. Torghelle góllal, de vereséggel tért vissza Kispestre. Továbbra is nyeretlen a ZTE.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Pályafutása során harmadszor nyerte meg a síugrók nyári Grand Prix sorozatát Thomas Morgenstern, a hinzenbachi verseny ugyanakkor honfitársa, Gregor Schlierenzauer sikerét hozta.
Torghelle SÁndor visszatérése jelentette az egyik kuriózumot a labdarúgó NB I szombati mérkőzésein. Lassan ugyanis az Újpest veresége nem lesz az. A lila-fehérek a Marijan Vlak irányításával még veretlen Vasastól kaptak ki a Fáy utcában.