BUDAPEST — „Szép volt, Norbi!” – visszhangzott szombat éjjel a káposztásmegyeri Ice Center Budapest, ahol Növényi Norbert (51) megkoronázta és egyben lezárta fantasztikus sportolói pályafutását. Az 1980-as moszkvai olimpia kötöttfogású birkózóbajnoka, aki 1986-ban kick-boxban Európa-bajnoki, egy évvel később full contact-világbajnoki címet szerzett, ősz fejjel harmadik sportágában is a csúcsra…
A továbbiakban is az AC Milanban futballozik a brazil válogatott Kaká, vagyis nem szerződik a mesés ajánlattal előállt Manchester Cityhez. A tárgyalások megszakadását mindkét klub bejelentette, az okot illetően azonban különbözően nyilatkoztak az illetékesek.
BUDAPEST — Kammerer Zoltán (30) ismét tartós párkapcsolatban él. Egy Blikk-olvasó hívta fel lapunk figyelmét arra, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos egy 18 éves diáklány, Czilja Viktória mellett találta meg újra a szerelmet.
ESZÉK — Mintha hazai környezetben lépett volna pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott tegnap a románok ellen a horvátországi világbajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában, anynyian jöttek el lelkesíteni kedvenceiket a Dráva-parti városba, amely mindössze 50 kilométerre fekszik a határtól. A végeredmény: Magyarország-Románia: 30-27
ESZÉK — Válogatottunk két győzelemmel és egy döntetlennel kezdett a férfikézilabda-vébén, mégsem csak örömteli hírek érkeztek Horvátországból: négy magyar szurkolót, köztük Takács Andrást (38) megverték.
TORINO — Nyolc érmet szereztek gyorskorcsolyázóink a torinói Európa-bajnokságon. A magyar csapat egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint hat bronzot szerzett.
A továbbiakban is az AC Milanban futballozik a brazil válogatott Kaká, vagyis nem szerződik a mesés ajánlattal előállt Manchester Cityhez. A tárgyalások megszakadását mindkét klub bejelentette, az okot illetően azonban különbözően nyilatkoztak az illetékesek.
Mozgalmas volt a szerdai nap az európai futballban, több ország kupasorozatában is izgalmas és gólgazdag meccseket rendeztek. Az Inter legyőzte a Romát, míg a Valencia a Sevilla ellen nyert. Angliában hiába jutott a Ligakupa döntőjébe a Tottenham, az együttes edzője csalódott volt. A Milan elleni barátságos találkozón pedig betalált Huszti Szabolcs, a Hannover játékosa.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kiharcolta a legjobb 12 közé kerülést a horvátországi világbajnokságon, mivel a csoportkör negyedik fordulójában 31-20-ra nyert Argentína ellen. Az csak csütörtök estére, az olimpiai bajnok franciák elleni meccs után dől el, hogy a magyar együttes hány pontot visz magával a középdöntőbe.
A Manchester City vezetősége nem adja fel, hogy megerősítse a csapatot, és újabb sztárt, Didier Drogbát, a Chelsea támadóját próbálja megszerezni. Az is elképzelhető, hogy a két klub elcseréli az elefántcsontparti csatárt Robinhóra.
Három jelölt: Kamuti Jenő, Erős János és Szalay-Berzeviczy Attila pályázik a Magyar Vívó Szövetség elnöki posztjára. Az európai szövetséget ügyvezető elnökként irányító Kamuti Jenő szerint nem lenne összeférhetetlen, ha mindkét tisztséget ő töltené be.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-22-re kikapott az olimpiai bajnok francia csapattól Eszéken. Hajdu János szövetségi kapitány csapata így a lehetséges négyből egyetlen pontot visz magával a szombaton kezdődő 12-es középdöntőbe a horvátországi világbajnokságon.
MISKOLC — Újra a tavaszi jó szereplést tervezhetik a diósgyőri szurkolók, hiszen néhány nap alatt nagyot fordult a világ az NB I-es labdarúgó-bajnokságban szereplő DVTK focicsapatával.
ESZÉK – Vajon mi történt Hajdu Jánossal (54), a világbajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával? A csoportból való továbbjutás szempontjából sorsdöntő, argentinok ellen 31-20-ra megnyert szerdai csoportmeccsen csak üldögélt a kispadon, az oldalvonal mellől inkább egyik pályaedzője, Csoknyai István (44) adta a tanácsokat, és a sajtótájékoztatóra is…
Kuvait egyik leggazdagabb családjával kezdett tárgyalásokat a Liverpool egyik társtulajdonosa. Tom Hicks eladná az angol klubban meglévő részesedését az Al-Harafi családnak.
Fizetésének dupláját, négy és fél évre szóló szerződést ajánl Didier Drogbának a Manchester City, de nem ez a legcsábítóbb az elefántcsontparti támadó számára, hanem az, hogy meggyőződése: nyáron egykori mentora átveszi a City irányítását.
Noha a legjobb horvát futballcsapat egyik fontos játékosa volt, mégis kirúgták Dino Drpic-t, miután a Playboynak is levetkőző felesége, Nives Celsius elkotyogta egy szerb tévéshowban, hogy az egyik este a pálya közepén szeretkeztek.
Ártatlannak vallotta magát a pénteki bírósági meghallgatáson Steven Gerrard, az FC Liverpool labdarúgócsapatának testi sértéssel és garázdasággal gyanúsított csapatkapitánya. Mivel tartottak a tömegtől, az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalták.
Ott szeretne lenni az idei kajak-kenu világbajnokságon Kozmann György, aki korábbi társa, Kolonics György tragikus halála után új partnerrel, Kiss Tamással nyert bravúros bronzérmet kenu kettesben a pekingi olimpián. A sportoló leginkább egy négyes tagjaként indulna.