Magyarország nagy szégyene lenne, ha meghiúsulna a Balatonring megépítése - mondta az InfoRádiónak a projekt kivitelezésében főszerepet betöltő spanyol cég, a Grupo Milton elnöke. Kovács Bence János arról is beszélt, hogy az általa irányított társaság ebben az évben nagyjából másfél millió eurót költ Talmácsi Gábor támogatására a Balatonring Teamen keresztül.
Elsőként a Rátgéber László irányította Szpartak Moszkva jutott be a női kosárlabda Euroliga fináléjába, miután a salamancai négyes döntő pénteki nyitómérkőzésén 83-74-re nyert a Jekatyerinburg ellen.
A Brawn GP az évad első futamán szinte állva hagyta a riválisokat, ami a Semmibe vezető boxutcából végül mégis a mezőny után kanyarodó, a Honda poraiból újjáéledő csapattól tényleg történelmi tett volt – ahogy erre Button utalt is az Ausztrál Nagydíj leintését követően a csapatrádión keresztül.
A bronzéremért küzdhet az MKB-Euroleasing Sopron a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében, miután a pénteki második elődöntőben hét ponttal kikapott a házigazda Salamancától.
A negyedik helyen kiemelt brit Andy Murray vívja a szerb Novak Djokovic elleni döntőt a 9 millió dollár összdíjazású, miami keménypályás tenisztorna férfi versenyében, miután péntek este három játszmában legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót.
Az angol és a német bajnokság ígéri a legtöbb izgalmat e hétvégén. A Premier League-ben az első két helyezett közül a Liverpoolnak lesz nehezebb dolga, de a Vörösök jobb formában vannak, mint a Manchester United játékosai. A Bundesligában a listavezető Hertha a Dortmundot fogadja, a következő négy helyezett pedig egymás ellen játszik. A spanyoloknál a Bajnokok Ligája negyeddöntői miatt a nagymenők…
A Brawn-Mercedes angol pilótája, a szezonnyitón győztes Jenson Button rajtolhat az élről a Forma-1-es Malajziai Nagydíjon. A második helyről az olasz Jarno Trulli vághat neki a sepangi futamnak. A német Sebastian Vettel és a brazil Rubens Barrichello büntetése után a német Timo Glock indulhat a harmadik helyről holnap délelőtt 11 órakor.
Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon diadalmaskodó Jenson Button, a Brawn GP brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérőjét, így vasárnap ő rajtolhat az élről. A második helyről az olasz Jarno Trulli (Toyota), a harmadikról a német Timo Glock (Toyota) indulhat.
Beckhammel, Kakával, Ronaldinhóval és Patóval együtt, vagyis a teljes első csapattal érkezik április 22-én Budapestre az AC Milan, hogy a Puskás Ferenc Stadionban megmérkőzzön a magyar liga-válogatottal. A szervezők a találkozó bevételéből 50 ezer dollárt biztosítanak a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetségnek.
Az angol élvonalban az Arsenal 2-0-ra nyert a vendég Manchester City ellen. A hosszú kihagyás után visszatérő Cesc Fabregas két gólpasszt adott a szintén hosszabb ideig hiányzó Emmanuel Adabayornak. Az első félidőben még próbálta nehézzé tenni a Wenger-csapat helyzetét a kisebbik manchesteri csapat, de a másodikban a tetszetősen játszó hazaiak akár kiütésessé is tehették volna sikerüket.
Kiesett a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájából. A magyar bajnok a negyeddöntő hazai visszavágóján 32-29-re legyőzte a spanyol Ciudad Realt, de a párharcot összesítésben két góllal a címvédő nyerte.
Elmaradt a csoda, az MKB Veszprém nem jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe, mivel az idegenbeli ötgólos vereség után a szombati, hazai visszavágón csak 32-29-re tudott nyerni a címvédő spanyol Ciudad Real ellen.
SEPANG ‒ Továbbra is gondban vannak az eddigi sztárpilóták a Forma–1-ben. Sem a McLaren-Mercedes, sem a Ferrari versenyzői nem tudnak mit kezdeni Jenson Buttonnal (29). A Brawn GP brit pilótája ott folytatta, ahol egy hete abbahagyta.
A Forma-1-es McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh cáfolta, hogy a világbajnoki címet védő pilótája, Lewis Hamilton az autós gyorsasági versengés csúcskategóriájának elhagyására készülne, s hogy ilyesféle bejelentéssel élt volna.
Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán győzelemmel kezdett, ugyanakkor Kiss Balázs a nyitómérkőzésén kikapott a vilniusi birkózó Európa-bajnokság utolsó napján, a kötöttfogásúak küzdelmeiben.
Verrasztó Evelyn tovább javította szombat délelőtt úszott, 54.21 másodperces magyar rekordját 100 m gyorson: a délutáni elődöntőben 53. 99 alatt ért célba Málagában, a spanyolok nyílt nemzetközi bajnokságán.
A szakadó eső miatt félbeszakították a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat. Az 56 körös versenyből még 24 kör volt hátra, amikor a versenybíróság az esőszünet mellett döntött.
A Brawn-Mercedes angol pilótája, Jenson Button nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíjat az egyaránt német Nick Heidfeld (BMW Sauber) és Timo Glock (Toyota) előtt. A sepangi futamot 23 körrel a vége előtt a heves esőzés miatt félbeszakították, és mivel a versenytáv több mint egynegyede maradt hátra, a pontszerzők a szokásos pontmennyiség felét kapják csak meg.
A brit Jenson Button (Brawn GP) nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat. A második helyen a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) végzett, míg a harmadik a szintén német Timo Glock (Toyota) lett. A vb-címvédő brit Lewis Hamilton ((McLaren-Mercedes) a hetedik lett.
Berki Krisztián megvédte Európa-bajnoki címét lólengésben a tornászok milánói kontinensviadalán. Berki a negyedik Eb-címét nyerte ebben a számban, és ezzel minden idők legeredményesebb magyar tornásza lett a kontinensbajnoki aranyak tekintetében.
A Pécs nyerte a férfi kosárlabda Magyar Kupa 2008-2009-es kiírását, miután a vasárnapi fináléban 98-87-re legyőzte a rendező Szombathely csapatát, a Falcót.
A Rátgéber László vezette Szpartak Moszkva sorozatban harmadszor nyerte meg a női kosárlabda Euroligát, miután a négyes döntő fináléjában 15 ponttal, 85-70-re legyőzte a házigazda Salamancát.
A házigazda és címvédő Győri ETO KC nyerte a Duna Takarék női kézilabda Magyar Kupát, miután a győri négyes döntő vasárnapi fináléjában 32-27-re legyőzte a DVSC csapatát.
Sorozatban ötödször nyerte meg a Győr a női kézilabda Magyar Kupát, miután a hazai környezetben rendezett négyes döntő vasárnapi fináléjában 32-27-re diadalmaskodott a Debrecen felett.
A Juventus hazai pályán nem bírt a bennmaradásért küzdő Chievóval, így egy ponttal be kellett érnie az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, vasárnap.
A magyar válogatott az Egyesült Arab Emírségek, a Dél-afrikai Köztársaság és Honduras együttesével került egy csoportba az U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
A negyedik helyen kiemelt brit Andy Murray nyerte a 9 millió dollár összdíjazású, miami keménypályás tenisztorna férfi versenyét, miután a vasárnapi döntőben két szettben 6:2, 7:5-re legyőzte a harmadikként rangsorolt szerb Novak Djokovicsot.
Az utolsó perces gólok fordulója volt a hétvégi néhány országban: a Liverpool és a Manchester United Angliában, a Milan Olaszországban nyert kései góllal, gólokkal. Jól ment az élcsapatoknak, a Premier League-ben mind a négy nyert, a Spanyolországban a három dobogós kivétel nélkül 1-0-ra nyert idegenben, s győzött az Inter is. A forduló két nagy vesztese a Hertha és a Bayern München.