A magyar 20 éven aluli labdarúgó-válogatott tagjai szerint a csapat egységének köszönhető, hogy a gárda a csehek elleni keddi győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé az egyiptomi világbajnokságon.
A múlt héten Tokióban diadalmaskodó Marija Sarapova a nyolcaddöntőben kiesett szerdán a pekingi keménypályás tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében.
Három büntetőt is hárított a csehek elleni tizenegyes-párbajban Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa az Egyiptomban zajló U20-as labdarúgó-világbajnokságon, a magyar együttes elsősorban ennek köszönhetően jutott be a legjobb nyolc közé. A Liverpool kapusa az InfoRádiónak azt mondta, sikerült elbizonytalanítani a cseh játékosat, így tudott három lövést is kivédeni. A magyar játékos hozzátette,…
Aranyérmért vívhat szerda délután a címvédő és egyben olimpiai bajnok francia válogatottal a magyar férfi párbajtőrcsapat a törökországi világbajnokságon.
Robert Kubica, a Forma-1-es BMW-Sauber lengyel pilótája váltja jövőre a Renault-nál a spanyol Fernando Alonsót, aki 2010-ben a Ferrarinál folytatja pályafutását. Ezt a francia istálló jelentette be szerdán.
Robert Kubica, a Formula-1-es BMW-Sauber lengyel pilótája váltja jövőre a Renault-nál a spanyol Fernando Alonsót, aki 2010-ben a Ferrarinál folytatja pályafutását - jelentette be a francia istálló.
Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összeállítású - idén Európa-bajnok - együttes a döntőben 45-41-re kapott ki a címvédő, egyben olimpiai bajnok francia alakulattól.
Komoly bravúrnak tartja a csehek búcsúztatását Egervári Sándor, az U20-as labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe jutott magyar válogatott szövetségi edzője. A tréner nem tart attól, hogy Gulácsi Pétert megzavarná a körülötte lévő nagy felhajtás. Egervári Sándor hozzátette: az olaszok elleni meccs előtt a mentális felkészülés lesz a hangsúlyosabb.
Dárdai Pál és Hajnal Tamás biztosan nem léphet pályára szombaton, a magyar labdarúgó-válogatott soron következő, portugáliai világbajnoki selejtezőmérkőzésén.
MOGYORÓD - „Három lehetőség van: te támadsz, éppen téged próbálnak megelőzni, vagy egyszerre mindkettő" - próbálta egyetlen mondatban összefoglalni a szombaton, a Hungaroringen rendezendő 12 órás pályaverseny lényegét Palik László (47).
A Liverpool labdarúgó-csapatának társtulajdonosa, George Gillett jövő héten Szaúd-Arábiába utazik, hogy Fejszál bin Fahd bin Abdullah Al Szaúd herceggel tárgyaljon részesedése eladásáról.
A Manchester United nem kap büntetést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől, ugyanis a szervezet szerint a klub a szabályoknak megfelelően szerződtette a 16 éves francia játékost, Paul Pogbát.
Története legnagyobb sikerére készül a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán pénteken a magyar és az olasz csapat is. Ebben a korosztályban ugyanis még egyik nemzet együttese sem jutott a legjobb négy közé.
Már nem a Manchester City tulajdonosa, az egyesült arab emírségekbeli Manszur bin Zajed al-Nahjan sejk a brit futball leggazdagabb szereplője, az első helyet az indiai acélmágnás, Laksmi Mittal vette át.
Az elvárások alapján 14-18 versenyző alkothatja a jövő februári vancouveri téli olimpián résztvevő magyar csapatot, a legjobb eredményt a rövidpályás-gyorskorcsolyázóktól várhatjuk - mondta az InfoRádiónak a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója. Kovács Tamás kiemelte, hogy a téli olimpiára készülő versenyzők felkészülése a pályahiány miatt nem ideális.
Továbbra is az angol bajnok Manchester United vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját, amelyen a Debrecen öt helyet javított előző pozíciójához képest (86.).
Kora délután megérkezett Lisszabonba a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton, közép-európai idő szerint 21:45 órától játszik világbajnoki selejtezőmérkőzést Portugáliával.
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nagy csatában nyert csütörtökön az amerikai James Blake ellen, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a pekingi keménypályás tenisztorna 3,3 millió dollár összdíjazású férfiversenyében.
A magyar vívó-válogatott négy érméből hármat a kardozók szereztek meg a törökországi világbajnokságon. Nagy Orsolya és Decsi Tamás mellett a férfi együttes is bronzérmes lett Antalyában.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) csütörtöki tájékoztatása szerint az október 7-i határidőig a magyar-horvát közös pályázat mellett Dánia nyújtotta be jelentkezését a 2014-es férfi Európa-bajnokság megrendezésére.
Valószínűleg Debreceni András és Korcsmár Zsolt is pályára léphet a magyar 20 éven aluli labdarúgó-válogatott olaszok elleni pénteki negyeddöntőjében az egyiptomi világbajnokságon.
Törökbálint - Egy csapatban focizik a két Miriuta. Apja és fia, azaz Vasile (40) és Márkó (16) a harmadosztályban a Törökbálintot erősíti, sőt legutóbb a Budafok ellen éppen az utód helyére állt be csereként a korábbi kilencszeres magyar válogatott középpályás.
Budapest - Győzni kell, mindenáron! A magyar labdarúgó-válogatottnak nem lehet más célja, csakis a három pont megszerzése a szombaton Portugáliában és a jövő szerdán Dániában rendezendő világbajnoki selejtezőn, ellenkező esetben szinte biztosan búcsút inthet vébéálmainak.
Ma este nyolc órától az olaszokkal játszik az elődöntőbe jutásért az U20-as magyar labdarúgó-válogatott az egyiptomi korosztályos világbajnokságon. A legjobb négy közé kerülés korábban még egyszer sem sikerült.
A várakozásnak megfelelően újraválasztotta Jacques Rogge-ot elnöknek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amelynek koppenhágai kongresszusán a 93 szavazásra jogosult tagból pénteken 88 adta le voksát a belga sportdiplomatára.
A magyarok portugáliai vendégjátékán kívül további húsz világbajnoki selejtezőmérkőzést rendeznek szombaton szerte Európában, melyek során akár minden csoportban végérvényesen eldőlhet az első hely.
Wayne Rooney, a Manchester United angol válogatott futballistája reméli, hogy a magyarokkal azonos csoportban szereplő portugálok nem jutnak ki a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságra.
Kipenderíthetik az angol futballból a Forma 1-es botránya miatt Flavio Briatorét, aki a magyar Buzsáky Ákos csapatának, a Queens Park Rangers társtulajdonosa.
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nagyon simán nyert a szebb napokat is megélt orosz Marat Szafin ellen a pekingi keménypályás tenisztorna 3,3 millió dollár összdíjazású férfi versenyében.