Már a negyeddöntőt követően eldőlt, hogy új világbajnokot avatnak az oroszországi Nalcsikban zajló, kieséses rendszerű női sakk vb-n, miután vereségével a bolgárok címvédője, Antoaneta Sztefanova elbúcsúzott a további küzdelmektől.
Lance Armstrong a Tour de France történetének legnagyobb alakja azt tervezi, hogy 2009-ben visszatér a francia kerékpáros körverseny résztvevői közé. Armstrong a jövő héten ünnepli a 37. születésnapját.
Pekingi magyar érmesek részvételével rendezik meg a III. Nagy sportágválasztót szeptember 19-én és 20-án a Maglódi úton, a Merkapt Maraton Sportközpontban.
Mindenki tévedett, aki azt hitte, Roger Federer csillaga leáldozóban van. A svájci teniszezőt több csalódás is érte 2008-ban. A New York-i versenyig nem tudott Grand Slam-tornát nyerni, elveszítette első helyét a világranglistán, még az elődöntőig sem jutott egyesben a pekingi olimpián. Ám az esztendő utolsó Grand Slam-tornáján ismét szenzációs formában teniszezett.
Inkább árulnék sütiket egy vásárban, mint hogy a Real Madridban maradjak - mondta Robinho a királyi klub elnökének, Ramón Calderónnak. A brazil futballista brit átigazolási rekordért, 32,5 millió fontért szerződött a Manchester City együtteséhez.
A Nemzeti Sporttanács leköszönt elnöke semmilyen körülmények között nem kíván foglalkozni a magyar sportolók pekingi olimpiai szereplésének értékelésével. Vitray Tamás emlékeztetett: lemondását a köztársági elnök már július 24-én elfogadta.
Eltiltása után visszatér a versenyzéshez az amerikai Floyd Landis, akit doppingvétség miatt utólag megfosztottak a 2006-os Tour de France országúti kerékpáros körversenyen megszerzett győzelmétől.
Lance Armstrong, a Tour de France kerékpáros körverseny korábbi hétszeres amerikai győztese folytatja profi versenyzői pályafutását, sőt jövőre újra a franciaországi viadal bajnoka szeretne lenni.
A következő rekordkísérletbe egy autót is szeretne bevonni Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok és Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr, így egyszerre három jármű lenne egy időben a levegőben.
A világbajnoki címvédő Olaszország 2-0-ra győzött Grúzia ellen a futball világbajnokság 8-as selejtezőcsoportjában. Mindkét találatot Daniele De Rossi szerezte.
Több meglepetést is hozott a szerdai vb-selejtező dömping Európában. A dánok nyertek Portugáliában, az angolok Horvátországban, folytatta remek szereplését a litván csapat, Luxemburg pedig idegenben legyőzte Svájcot!
Anglia fellélegzett: a labdarúgó világbajnoki selejtezők szerdai fordulójában a horvátok ellen elért 4-1-es győzelem után megnyugodtak a kedélyek, és a szurkolótábor már úgy látja, hogy Fabio Capello mégis jó választás volt a szövetségi kapitányi posztra.
A magyar labdarúgó-válogatott legnagyobb gondja a helyzetkihasználással volt a szerda esti Svédország elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn, amelyen 2-1-re kikapott - mondta az InfoRádiónak a nemzeti együttes pályaedzője. Aczél Zoltán beszélt arról is, hogy a csatárínség enyhítésére legközelebb Tököli Attila is lehetőséget kaphat.
Kártérítést követel egy svájci cég, miután az általa jelentős összeggel támogatott kínai labdarúgó-válogatott a vártnál gyengébben szerepelt a pekingi olimpián.
A Force India német pilótája, Adrian Sutil volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj első szabadedzésén, amelyen szinte végig esett az eső, és a csapadék miatt idő előtt le kellett állítani a tréninget.
Péntektől Nyíregyháza ad otthont a 16 résztvevős, kieséses rendszerű férfi egyéni országos sakkbajnokságnak, melynek győztese 700 ezer forinttal gazdagodik.