Felavatták Vajda Attila olimpiai bajnok kenus márványtábláját, a magyar szövetség elnöksége egymillió forinttal egészítette ki a szegedi sportoló olimpiai jutalmát. A bajnok az összeget felajánlotta az őt a felkészülésben segítő öt versenyzőnek, ezzel is hangsúlyozva, hogy annak idején nem a többletpénz miatt szólalt fel.
Roy Keane nem vezeti a Sunderlandet egykori klubja, a Manchester United ellen, a Chelsea, ha Boltonban nyerni tud, csúcsot ér el az angol futballban. Olaszországban az Inter a Lazio ellen folytathatja a sorozatát, Spanyolországban az első ötből négy egymás ellen játszik, a Barcelona - nem számítva jövő heti, már tét nélküli BL-mérkőzését - a Valencia elleni hazai találkozóval melegít a jövő hét…
Szombat este a Budapest Congress and World Trade Centerben, a volt kongresszusi központban köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Csapat támogatói köre a londoni, a mexikóvárosi és a szöuli nyári, valamint a St. Morritz-i, a grenoble-i, a calgaryi és a naganói téli játékokon részt vett versenyzőket.
SZKOPJE ‒ Sorsdöntő fellépés előtt áll a magyar női kézilabda-válogatott: ha ma este (18.15, Sport1) utolsó csoportmeccsén kikap a francia nemzeti csapattól, akkor számára befejeződik a macedóniai Európa-bajnokság.
A listavezető Barcelona 4-0-ra kiütötte a vendég Valenciát a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. Thierry Henry három gólt szerzett a rangadón.
Az újdonsült aranylabdás Cristiano Ronaldo legnagyobb sikereit a Manchester Uniteddel érte el, ám csak kevésen múlott, hogy ne a nagy rivális Arsenal csapatához szerződjön. Arsene Wenger már a portugál sztárfutballista nevével ellátott mezt is elkészítette, ám a szélsőre végül Sir Alex Ferguson csapott le.
Bejutott a középdöntőbe a magyar női kézilabda-válogatott a macedóniai Európa-bajnokságon. Imre Vilmos szövetségi kapitány együttese a csoportkör záró fordulójában 29-26-ra nyert a francia csapat ellen.
Tovább tart a Real Madrid vergődése: a királyi klub elszenvedte immár hazai bajnoki mérkőzésen is az első vereségét. Igaz, ebben a bíró is ludas, aki nem adott meg a csapatnak egy büntetőt, ellenben kiállította az eset után reklamáló Robbent. A Madrid híveinek különösen fájhat, hogy Európa tradicionális nagy csapatai közül csak az övék nem tudott nyerni a hét végén. A Barcelona, a Liverpool, a…
SZKOPJE — Nagy ünneplést csaptak a macedóniai Európa-bajnokságon szereplő – a franciák ellen lapzártánk után pályára lépett – magyar női kézilabda-válogatott tagjai. Csapatkapitányukat, Pálinger Katalint köszöntötték, aki szombaton töltötte be 30. életévét.
BUDAPEST — Három és fél év után ismét a Megyeri úton ünnepelték Törőcsik Andrást (53). Tegnap kora délután „csak” Ligakupa-meccset játszott az Újpest focicsapata a Pécs ellen (4-0), a stadion előtt mégis nagy tömeg állt a szurkolói boltnál.
PÁRIZS — Öt nap után végre átvehette Aranylabdáját Cristiano Ronaldo (23). A France Football szavazásán a világ legjobb labdarúgójának választott portugállal kedden közölték, hogy ő a nyertes, de csak vasárnap emelhette fel a trófeát. Szombaton ugyanis még a Sunderland elleni 1-0ra megnyert bajnokin kellett szerepelnie a Manchester Uniteddel.
VESZPRÉM — A rénszarvasok húzta szánját egy 280 lóerős versenyautóra cserélte tegnap a „Mikulás”. Ifjabb Tóth János (40) ugyanis stílszerűen piros sapkát tett a fejére, sőt a Peugeot-jára is a gyerekek kedvencét ábrázoló matricát ragasztott a hazai idényzáró Mikulás-ralin.
Bő két évvel az olasz futballt megrázó bundabotrány után úgy tűnik, hogy a spanyol ligában is lehettek megvett mérkőzések, igaz, ebben az ügyben a nagyobb klubok nem érintettek.
Negyvenhat klub 148 bokszolója adta le nevezését a 85. felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságra, a Dr. Lasz Görgy Kupára, amelynek szerdától szombatig a budapesti Nemzeti Sportcsarnok ad otthont.
Három-négy érmet vár a magyar úszóktól Kiss László szövetségi kapitány a csütörtökön kezdődő rijekai rövidpályás Európa-bajnokságon. Az újabb olimpiai ciklusnak nagy reményekkel nekivágó szakvezető az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában kiemelte, hogy a szokottnál is fiatalabb csapattal vágnak neki a kontinensviadalnak, amelyen kivételesen nem Cseh László lesz a középpontban.
Nehéz lenne vitatni: az A csoport történései lesznek a legizgalmasabbak ma este a Bajnokok Ligája záró körében. A négyből (sőt, a szerdai négyet is beleszámítva, mind a nyolcból) ez az egyetlen kvartett, amelyben még egyik továbbjutó sem ismert. A tizenhat helyből már tizenhárom elkelt, már csak az A csoport két és a B egy helye "kiadó". Ugyancsak a továbbjutás lesz a tét Athénben, ahol a ciprusi…
ATHÉN – A dicsőségért és temérdek pénzért futballozik ma a Nagy Zoltán (34) kapust is foglalkoztató Anorthoszisz Famaguszta a Bajnokok Ligája B csoportjában. Ha a ciprusi csapat nyer a görög Panathinaikosz otthonában, akkor amellett, hogy bejut a nyolcaddöntőbe, legalább 2,2 millió eurót (582 millió forintot) is elkönyvelhet.
Az amerikai FOX tévécsatorna sportriportere legközelebb valószínűleg kétszer is meggondolja majd, hol készít interjút. Az amerikai futballcsapat öltözőjében ugyanis többet látott, mint amit szeretett volna.
Elfogyott a türelem Madridban, a Real vezetősége még a szerdai Zenit elleni Bajnokok Ligája meccs előtt menesztette Bernd Schuster vezetőedzőt. Már az utód is megvan, Juande Ramos ül le a királyi gárda kispadjára.
Megnyerte első mérkőzését a magyar női kézilabda-válogatott a macedóniai Európa-bajnokság középdöntőjében. Imre Vilmos szövetségi kapitány együttese Ukrajna ellen győzött 26-24-re.
Fontos két pontot szerzett a magyar női kézilabda-válogatott az ukránok ellen a macedóniai Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. Magyarország-Ukrajna 26-24 (10-9).
Reggel még úgy keltünk fel, hogy Bernd Schuster a Real Madrid edzője, este pedig majd úgy fekszünk le, hogy Juande Ramosnak hívják a vezetőedzőt. Váratlan fordulat az edzőváltás a hetek óta az európai futballsajtó uraló krízisben? Alighanem igen. De nem azért, mert a helyzet nem érett meg erre? Csak meglepő az időzítés - meg még néhány apróság.
A Bajnokok Ligája történetében a csoportkörök legsimább záró napja áll előttünk: már mind a négy csoportban eldőlt a továbbjutás. Ellenben minden kvartettben nyitott még, melyik továbblépő végez az első, s melyik a második helyen - ennek a nyolcaddöntő szempontjából van jelentősége, a csoportelsők majd a csoportmásodikok közül kapnak ellenfelet, s a visszavágót játszhatják hazai pályán. Ma este a…
A Kaposvár hazai környezetben könnyedén nyert a DHL Ostrava ellen, míg a Dunaferr kikapott a német Generali Hachingtól a férfi röplabda Challenge Kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén.