2060 után nem születik újabb világrekord a sportban, az emberi nem ugyanis addigra eléri fizikai teljesítőképessége határát - állítják francia tudósok.
Gyurta Dániel a tavalyi helsinki rövid pályás Európa-bajnokság után vasárnap a debreceni kontinensviadalon is aranyérmet szerzett 200 méteres mellúszásban. A Jövő SC sportolója az InfoRádiónak elmondta: elégedett egész éves teljesítményével, de a jövő évi érettségit ugyanolyan fontosnak tartja, mint a sportolást.
Cseh László ötezer eurót kapott az Európai Úszó Ligától azután, hogy három aranyérmet szerzett és két világcsúcsot állított fel a debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon. A Kőbánya SC versenyzője 200 és 400 vegyesen jelentős előnnyel, 200 pillangón pedig kiélezett küzdelemben nyert. Cseh László az InfoRádiónak elmondta: saját magát is sikerült legyőznie.
A Kaposvár hazai pályán is kikapott a montenegrói Budvanska Rivijera Budva együttesétől a férfi röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőjében, így elbúcsúzott a sorozattól.
Átadták az Év sportolója díjakat a Sportcsillagok Gálaestjén. Az ötvenedik alkalommal kiosztott elismerést a nőknél a teniszező Szávay Ágnes, a férfiaknál a gyorsasági motorversenyző Talmácsi Gábor kapta.
A Real Madridnál kegyvesztett Mahamadou Diarrát tárt karokkal fogadná a Juventus. Az olasz bajnokság harmadik helyezettje 10 millió eurót és a portugál középpályást, Tiago Mendest ajánlotta fel a királyi klubnak Diarráért cserébe.
Javult az állapota Juan Antonio Samaranchnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnökének, aki szerdán került kórházba magas vérnyomása miatt.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta az államfő Talmácsi Gábornak, a motorsportban szerzett felbecsülhetetlen érdemei elismeréseként.
Minden országba jut egy-egy óriási presztízscsata az európai élbajnokságok hétvégi programjában. Várhatóan hárommilliárd ember figyeli majd világszerte a 155. El Clásicót - a Barcelona és a Real Madrid csatáját. A Premier League-ben nagy harcot ígér az észak-londoni derbi. Olaszországban a városi rangadó egyben Pazar évzáró is: a legjobb olasz csapat a világ legeredményesebb klubjával találkozik -…
Az első helyen végzett a januári, norvégiai Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a hagyományos szlovákiai Karácsony Kupán, miután a torna zárómérkőzésén legyőzte Csehország csapatát.
Az idén világbajnoki címet szerzett férfi kardválogatott vehette át az Év legjobb csapatának járó díjat a Sportcsillagok Gálaestjén. A csapat egyik tagja, a 17 éves Szilágyi Áron az InfoRádiónak elmondta: büszke a díjra, hiszen végre saját sportágán kívül is elismerték teljesítményét. A Vasas versenyzője szerint nehéz lesz a válogatottban maradni az olimpiai évében.
Ismét az igazi Romát láthatta az Olimpiai Stadion közönsége: a fővárosi együttes az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában 2-0-ra győzött a vendég Sampdoria ellen.