Az avokádó a legegészségesebb gyümölcsök egyike, bár leginkább nem gyümölcsként, hanem zöldségként fogyasztjuk. Semleges, lágy ízének köszönhetően rengeteg módon ízesíthető. Ma az egyik nagy kedvenc, a guacamole receptjét osztom meg veletek.
Hozzávalók: 1 kg liszt 5 dl tej 2 dl kefir 2 evőkanál felolvasztott vaj, esetleg étolaj, olívaolaj (tetszés szerint) 5 dkg sütőélesztő 1 evőkanál só 1 csipet sütőpor tetszés szerint zöldfűszereket is adhatunk a tésztához (pl. oreganót)
Véget ért a 2. Babaúszó táborunk, és ismét felejthetetlen élményekkel gazdagon érkeztünk haza a kicsivel. Gondolom, odébb vannak még azok az idők, amikor Dorka igaziból is úszni fog, de nem aggódom: a víz szeretetéből és lelkesedésből egyelőre csillagos ötöst kapott. :D
Igazi klasszikus. Elsőként nyilván a libamájpástétomra gondolunk, de pástétom készülhet bármilyen húsból, halból, még zöldségből is. Kiváló vendégváró, hiszen előre elkészíthető, és ízesítéssel egészen különleges kreációkat készíthetünk.
A körte - az almához hasonlóan - egész évben beszerezhető, mégis évente csak hat kilót eszünk meg belőle fejenként. Pedig levesként, köretnek, mártásnak és desszertként is fogyaszthatjuk, ezért most reklámot csinálunk ennek a gyümölcsnek!
Az óvodai és iskolai étkezés nem éppen a vitaminokban gazdag táplálkozásról szól. Sajnos. Cikkünkből megtudhatod, milyen apró változtatásokkal, trükkökkel tudod a megmaradt otthoni étkezéseket gyermeked egészsége érdekébe állítani.
Hozzávalók: burgonya édesburgonya főzőtejszín fokhagyma sajt kevés olaj bors só tárkony vagy másfajta fűszer, lehet csombor is, vagy oregánó, aki annak a szerelmese
Szárzellernek, rúdzellernek, angol szellernek és halványított vagy halványító zellernek hívják. Magas víztartalom és kevés kalória jellemzi. Talán nyersen a legfinomabb.