Lévay Andrea és Ágfalvi György a Magyar Állami Népi Együttes kiváló táncművésze, illetve tánckarvezetője, emellett 2017 óta a Bihari János Táncegyüttes művészeti vezetői. A házaspár női tagja hamar elkötelezte magát a néptánc mellett, mégis kacskaringós úton jutott el a professzionális együttesig - konzervatóriumon és Párizson át vezetett az út. Fé
Átadták a vajai múzeum alapító-igazgatójáról, Molnár Mátyás pedagógus-népművelőről (1923–1982) elnevezett emlékszobát a Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vaján szombaton.
Harmadik, egyben befejező részéhez érkezik az Mnmkk Petőfi Irodalmi Múzeum Nő – Férfi – Irodalom: Szabad hangnemváltások című beszélgetéssorozata április 30-án a múzeum dísztermében. A Pim Dia-beszélgetések sorozatának részeként megvalósuló, Rakovszky Zsuzsa műveiről szóló beszélgetés résztvevői: Ferencz Győző és Szabó T. Anna.
A Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudiát mutatja be a European Film Promotion (Efp) a Producers on the Move elnevezésű programján. A cannes-i fesztivál szakmai eseménysorozatának célja, hogy ígéretes európai producerekre és munkáikra irányítsa a nemzetközi figyelmet – közölte április 29-én
Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája rákkal küzd, ezért minden fellépését le kellett mondania. A zenekar most közösségi gyűjtést indított a megsegítésére.
1982 óta minden év április 29-én, Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapján tartják a tánc világnapját. Cikkünkkel azokhoz szólunk, akik a parkett helyett otthon, a fotelből ünnepelnének: nekik hoztunk nyolc filmet, amelynek szereplői gumilábbal szambáznak keresztül az életen.
A Super Starsky dalaira több mint 10 évig csak élőben táncolhatott a közönség, az utóbbi hónapokban viszont sorra jelentetik meg a koncertekről már jól ismert feldolgozásokat.
Az első aranykor alkotásai láthatók a Magyar Nemzeti Galéria Az élet művészete – A szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon című kiállításán.
Bozsik Yvette gésajelmezt ölt magára, rendezőként pedig gyerekdarab bemutatójára és önéletrajzi film forgatására készül. Minden munkájában önmagát, a gyerekkorát, a családi kötelékek szerepét kutatja. Bár az Egy gésa emlékiratai címe azonos a világhírű regényével és az abból készült filmével, annak nem a történetét, hanem a hangulatát adja vissza.
Április 29-én a tánc világnapját ünnepelte a magyar táncélet a Nemzeti Táncszínházban. A Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház közös sajtótájékoztatón hirdette ki a 2025-ös év legkiemelkedőbb szakmai díjazottjait. Az este ünnepi gálaesttel zárul, ahol átadják a díjakat és bemutatják az évad alkotója, Juronics Tamás Fekete hattyú c
A Music Hungary Szövetség, a Dalfutár, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye, valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt. kapta meg idén a szellemi tulajdon világnapja alkalmából a Millenniumi Díjakat – közölte április 29-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh).
A Marvel ezekért a hősökért alaposan lenyúlt a vödör aljára, de a végén működőképes filmet rakott össze, amiben a főgonosz kérdés nélkül a legerősebb karakter.
A 71 éves hongkongi színész a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál művészeti igazgatója szerint átírta Hollywood szabályait, újradefiniálta a harcművész-filmeket.
A színművész olyan teátrumokban játszott, mint a Szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház. Április 29-én, 9 órakor helyezték örök nyugalomra a magyarkanizsai temetőben.
Több mint húszmillió forintért kelt el az a hegedű, amelyen a Titanic utolsó perceiben felcsendült a legendás búcsúdallam a James Cameron által rendezett filmben. A hangszer nemcsak filmes relikvia, hanem emléket is állít Wallace Hartley zenekarvezetőnek, aki a valóságban életét vesztette, amikor elsüllyedt a hajó. A különleges darabot korábban egy
Ötvenegy éve – 1974. április 30-án – halt meg Szécsi Pál táncdalénekes. Szécsi Pál férfimanökenként kezdte, majd néhány számot elénekelt egy divatbemutatón, és felfigyeltek a hangjára. A közönség az 1967-es Táncdalfesztiválon ismerte meg a Csak egy tánc volt című dal előadójaként, és egyből az ország egyik legismertebb táncdalénekesévé vált. Később
A magyar írásbeli után hagyományosan a matekérettségi következik, amely ezúttal május 6-ra esik. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a megújított 2020-as Nemzeti alaptanterv szerint állítják össze a feladatsort, amely a korábbiakhoz képest sokkal inkább a valósághoz közelítő, gyakorlati problémákra helyezi a hangsúlyt. Bár a vizsga szerkezete nem vá
Nem ritka, hogy az irodalmi évfordulók meghatározzák a magyarérettségi feladatsorait. Elképzelhető, hogy megmarad ez a gyakorlat, épp ezért Jókai Mór, József Attila, Szabó Lőrinc és Márai Sándor életművéből is érdemes alaposan felkészülni. Garancia persze nincs rá, hogy valóban előkerülnek majd.
Jackie Chan közel hatvanéves filmes pályafutását idén nyáron életműdíjjal ismerik el a rangos locarnói filmfesztiválon. Az akciófilmek koronázatlan királya személyesen veszi majd át a Leopárd-díjat a helyszínen, ahol két kultikus alkotását is újra vetítik. A legendás hongkongi színész a filmfesztivál művészeti igazgatója szerint átírta a hollywoodi
A 100 milliós játszma legutóbbi VIP-adása nemcsak izgalmas fordulatokat, hanem örömteli pillanatokat is tartogatott: Oszvald Marika és Csonka András remek játékkal 8 millió forinttal távoztak a stúdióból. A népszerű színészek a TV2 Mokka reggeli műsorában meséltek a különleges élményről. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Oszvald Marika elmondta, menn
A 80-as évek legmenőbb beépített zsaru-duója, Crockett és Tubbs új életre kel a mozivásznon, méghozzá a Top Gun: Maverick rendezője, Joseph Kosinski vezényletével. A népszerű Miami Vice sorozat látványos, modern akciófilmként tér majd vissza, aminek forgatókönyvét az Oscarra jelölt Dan Gilroy jegyzi. A kultikus sorozat történetében ezzel új, izgalm
Hirtelen műsorváltozásokat eszközölt erre és a következő két hétre a TV2, amelyek számos műsorukat érintik. A Nagy Duett is tovább fog tartani a tervezetthez képest, így szembekerül az RTL-en debütáló A renitens sorozat legújabb évadának első részével. Most kiderült, hogy a konkurens csatornán szintén változások lesznek. Mutatjuk a részleteket!
Május 5-én magyar nyelv és irodalommal indulnak az írásbeli érettségik. Tavaly már az új Nemzeti alaptanterv szerint vizsgáztak a diákok, amely a lexikális tudásra jóval nagyobb hangsúlyt fektetett, ennek megfelelően pedig egy műveltségi teszt is helyet kapott a feladatsorban. Az idei vizsgán is erre kell számítani – hogy ne érje meglepetés a diáko
A Todd című széria nem egyszerű krimisorozat, hanem drámai és vígjátéki elemek sajátos keveréke. Vagy még inkább komikus krimiszéria. Könnyed és humoros kikapcsolódás az egész család számára. Az amerikai sorozatot a Cool vetíti minden hétköznap 22 órától, ismétlés másnap 11 óra 55-től.
Női alkotókon keresztül nézzük végig a művészet történetét, hogy lássuk, milyen utat kellett bejárnia a nőknek, amíg passzív szemlélőből aktív alkotóvá váltak.
Különleges anyák napi ajándékot, úgynevezett „időzített kertet” készíthetnek az érdeklődők május 3-án az Mnmkk Kassák Múzeum családi napján, ahol Jónás Anna múzeumpedagógus nyújt majd segítséget a meglepetés elkészítésében.
A 12. alkalommal rendezi meg a Nemzeti Színház a Mitem-et. Az idei fesztiválon 18 ország előadásait láthatják az érdeklődők, török, bolgár, görög, izraeli, román, mexikói, mongol, kínai, japán, olasz és francia társulatok lépnek fel. A programsorozat során klasszikus és kortárs művek egyaránt színre kerülnek, különböző színházi formanyelvek és rend
Nyolcvan éve, 1945. április 30-án követett el öngyilkosságot a szovjet Vörös Hadsereg által ostromlott Berlinben, a birodalmi kancellária közelében fekvő bunkerében Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom Führere, aki a holokauszt felelőseként és a második világháború kirobbantójaként sok millió ember halálát okozta.
Szakáts Miklós, az első (és talán a mai napig legjobb) magyar kémfilm egyik főszereplője maga is ügynök volt. Hálózati fedőnevének a Cyranót választotta, azt a karaktert, amelyet elirigyelt kollégáitól. Néhány évvel később megkapta, hogy aztán érvényes nyugati útlevéllel a zsebében disszidáljon.