Theresa MacPhail orvosi antropológus könyvében számos szempontot és kutatási adatot felhasználva mutatja be az allergia különböző, egyre több embert kínzó formáit. Most elolvashatsz egy részletet a kötetből.
A 125 évvel ezelőtt született Alfred Hitchcock neve mára egybeforrt a filmvilág történetével és a horror műfajával. Bár Hitchcock soha nem nyert Oscar-díjat, a több mint 50 filmből álló életműve halhatatlanná tette őt.
A régió legizgalmasabb zenei felhozatala a régió talán legkisebb költségvetéséből, de profin kivitelezve: ez a vajdasági Malomfesztivál. Kis kelet-közép-európai olvasztótégely, ahol együtt örül és táncol szerb és horvát, román és magyar fiatal, ahol nyoma nincs lehúzásnak, és még a vécére is gyorsan bejutsz. Riport.
A rendezvény mind a négy napján a kicsiket és nagyokat egyaránt várja a Fabatka porta népi játszótér, az Aprók tánca nevű program és az élőszavas mesemondás.
Nem véletlenül jegelték éveken át: a népszerű videójáték élőszereplős filmfeldolgozása a ’80-as évek B-kategóriás sci-fi-hülyeségeit juttatják eszünkbe, és még ez a legjobb, amit elmondhatunk róla.
A skót Alisdair Gray regénye végre megjelent magyarul, úgyhogy nem kell beérni a többszörös Oscar-díjas filmmel, mert van még itt bőven ész, szex és szocializmus.
A legendás kanadai rendező, James Cameron a Netflix új, a Terminator Zero című sorozatával kapcsolatban fejtette ki a gondolatait, amely az általa megálmodott világot viszi tovább. Elárulta, mit gondol a projektről, majd kicsúszott a száján, hogy ő maga is egy újabb, titkos Terminátor-mozin dolgozik.
Az énekes a legújabb videóklipjét a spanyolországi S'Espalmador szigetén, egy védett területen forgatta, és a spanyol hatóságok szerint nem volt engedélye rá.
Iskolakezdés együtt! címmel tizenharmadik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet. Az idén is kétezer gyereket szeretnének támogatni, akik a segítség hiányában alapvető eszközök nélkül ülnének be az iskolapadba szeptemberben.
Kényelmetlenség, zavar kerülget e fotókat nézve, amelyek rejtélyes jeleneteket ábrázolnak észak-amerikai kisvárosok hátterében és filmszerű környezetben. Teli vannak misztikummal és titokkal, borzongás jár át minket, hiszen elénk állítják magunk elől is rejtegetett félelmeinket.
Ezen a napon született Adam Clark skót mérnök, a Lánchíd építésének vezetője és a budai Alagút tervezője, John Galsworthy Nobel-díjas angol író, A Forsyte Saga írója, Wim Wenders német filmrendező és Halle Berry Oscar-díjas amerikai filmszínésznő is.
Film készül Anthony Bourdain, a 2018-ban elhunyt sztárséf életéről. A világ egyik legismertebb szakácsa 61 éves korában öngyilkosságot követett el, a róla szóló filmben Dominic Sessa, a Téli szünetből ismert feltörekvő ifjú színész alakítja őt.
Második lemezével jött ki a Madaras. Míg bemutatkozó anyaguk hét dala nagylemezt adott ki, a mostani ötszámos EP lett. Az engelsi mennyiség átcsap minőségbe: a korábbiakhoz képest érettebb, fantáziadúsabb, markánsabb muzsikát kapunk.
Új fejezet kezdődik a Sziget történetében a harmincadik fesztivál után a Sziget főszervezőjének közlése szerint. A 2025-ös fesztiválra néhány napon belül el is indul a jegyértékesítés.
Pásztor Anna a természettel szorosan kapcsolódva töltötte a gyermekkorát, ebből fakadóan az egész életére jelentős hatással van az állat- és növényvilág szépsége, harmóniája. A kedvenc magyarországi helyéről kérdeztük, ő pedig festői érzékletességgel mesélt nekünk.
A párizsi olimpia lezárult ugyan, de a színház világában a versenyláz csak most kezdődik! Augusztus 30. és szeptember 1. között zajlik a színJÁTÉKOK – theatreGAMES elnevezésű (korábban Színész olimpia néven ismert) nemzetközi amatőr sportesemény, amelyet a ProTeszt Egyesület és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház évek óta a nyári pihen
Filmvetítéssel, gyerekeknek szóló kincskereső játékkal, vezetett sétával, valamint novella- és fotókiállítással is várja az érdeklődőket a MÁV augusztus 16-án Budapesten, a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából.
Az erdélyi magyarság számára jelképes ünnepségekkel, a belvárosban visszaállított Mária-oszlop megáldásával és a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának átadásával kezdődnek csütörtökön a 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) előrendezvényei.
A kamerával és szonárral felszerelt, a zürichi egyetem által kifejlesztett robot az óceánok élőlényeinek feltérképezésében nyújthat komoly segítséget. A hír mellé négy könyvet is ajánlunk.
Az utolsó egyiptomi dinasztia idejéből származó műkincseket találtak 63 sírkamrában a Nílus deltájának térségében – közölte hétfőn az észak-afrikai ország régészeti ügyekben illetékes minisztériuma.
Richard Russo regényének helyszíne, a pennsylvaniai egyetem angol tanszéke bizalmatlansággal, gyanakvással és megtorlásokkal van tele. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
Tizenötödik alkalommal rendez a Pintér Galéria és Aukciósház nyári árverést Balatonfüreden, amely az utóbbi években az egyik legkiemelkedőbb társasági eseménnyé emelkedett az északi parton. Az aukció képeit a Vaszary Galéria termeiben lehet megtekinteni, az augusztus 17-én tartandó árverés az elmúlt évekhez hasonlóan a Vaszary Galéria Széchenyi nag
Suga épp civilként teljesíti a kötelező szolgálatot, de most elvették a jogosítványát, és ittas vezetés miatt pénz- vagy börtönbüntetésre is számíthat – bár utóbbi igencsak valószínűtlen.
A napokban jelent meg Csordás Dániel Rögtön jövök című képregénye, amely afféle napló a kétezres évekből, minden benne van, amitől egy történet népszerű lehet, család, kutya, gyerekek, foci és sok-sok rock and roll. Csordás Dániel ötször nyerte el a Képregényszövetség Alfabéta díját, ami szintén eléggé rock and roll.
A szentendrei skanzen augusztus 19-én és 20-án Szűz Mária mennybevételének apropóján a női létet, a női szerepeket járja körbe egy izgalmas programsorozat keretében. Beszélgetések, filmvetítés, irodalmi borkóstoló, jóga és kézműveskedés várja az érdeklődőket.
A hazai gasztronómia több ikonikus étellel is büszkélkedhet. Tájegységenként számos olyan hazai recept született az elmúlt századok során, amelyek a magyar konyha alappillérei lettek, ma pedig gasztrofesztiválok épülnek rájuk.
A hagyományoknak megfelelően Barack Obama ezúttal is közzétette a közösségi médiában a nyári olvasmányait. Ahogy az lenni szokott, szépirodalmat és tényirodalmat is találunk az általa ajánlott könyvek között.
Gazdag filmkínálat mellett ismert színészek, rendezők és producerek is jelen lesznek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválon. Az Ötvös Csöpi-filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versen
Különleges dokumentumfilmet tűz műsorra augusztus 20-án a Duna: Az ország háza című alkotás nézői felfedezhetik a Parlament építészeti, iparművészeti gazdagságát, és eddig nem ismert részleteket is megtudhatnak a monumentális épületről és annak történetéről.
A Független Színház Magyarország, azaz a FüSzi társulata előadásban gazdag műsorral indítja a 2024/2025-ös évadot a Páva utca 30. szám alatt. Produkcióiban roma és nem roma alkotók dolgoznak együtt, felmutatva a roma irodalom, történelem és színházcsinálás értékeit.
Shrek Tímea idén megjelent Ördögszeg című könyve tizenkilenc mesén keresztül mutatja be Kárpátalja varázslatos mondavilágát. A kötet második felében pedig a huculság Robin Hoodjának kalandos történetei tárulnak elénk. A szerzővel a meseolvasás fontosságáról, a szavak erejéről, a kárpátaljai mondák különlegességéről és a legfiatalabb generációk olva
Különleges helyszínen fotózták le Brad Pittet és George Clooney-t. Az ikonikus színészpárosról az új filmjük kapcsán készítettek néhány stílusos fotót.
Fényshow-t, trikolór macaront és viasz Szent Istvánt kínál az augusztus 20-i hétvégére a Madame Tussauds Budapest Hauszmann csarnoka. A bejáratnál a vendégek találkozhatnak sólyommal, héjával, bagollyal, sassal is.
Vasárnaptól keddig filmzenék szólalnak meg a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara, a Modern Art Orchestra és Dés László előadásában a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében Szent István-nap alkalmából.
Az Európai Filmakadémia bejelentette azt a 29 alkotást, amelyek közül az Európai Filmdíjak 24 kategóriájának jelöltjeit választják ki az elkövetkező hetekben. Az elmúlt év kiemelkedő alkotásai, az Európai Filmdíjak esélyesei között szerepel Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első mozifilmje, amely bemutatása óta számos nemzetközi elismerésben ré
Curtis lesz az egyik sztárfellépő a Szent István-napi ünnepi események alatt. Az előadó a Műegyetem rakparton tart majd ingyenes koncertet a rajongóknak. A rendezvénysorozat keretében olyan előadók lépnek még színpadra a rapperen kívül, mint Dés László, Kiss Tibi vagy Péterfy Bori. Mutatjuk, hol és milyen programok várják a látogatókat a hosszúhétv
A készülő írást a tíz éve, Norvégiában elültetett lucfenyőkből készülő papírra nyomtatják majd ki. 2114-ig azonban hét lakat alatt őrzik Tommy Orange művét.
Harmadik alkalommal rendezik meg a FolkPark Táncházfesztivált. Augusztus 15-én a Budapest Parkban várják a népzene és a néptánc kedvelőit, ahol 22 órától hajnali 2-ig három tánctéren húzzák a talpalávalót.