A 82 éves korában elhunyt író 1991-től az Új Magyarország című lapot kiadó Publica Rt. elnöke, 1992-től 1998-ig a Magyar Szemle szerkesztője volt. Szervezője volt a hazai katolikus újságíróképzésnek. 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Eddig tartózkodott a kormánybarát médiagépezet Azahriah szapulásától, az influenszertüntetés bejelentése óta azonban beindult a kóstolgatás. De ez még nem az a szint, amit Krúbi vagy a Carson Coma kapott.
Bátyai Éva nagyobbik fia és férje, aki nemcsak állatorvos, de tenisz edző is gyakran járnak el együtt teniszezni. A játék hevében fel sem tűnt nekik a szomszéd pályára érkező kis csapat, pedig Russell Crowe is köztük volt. A kiadós adogatás után már éppen indultak haza, amikor segítséget kért tőlük a színész, így a színésznő férje segített neki meg
Az intézmény küldetése, hogy helyet adjon kurzusoknak, szakmai és módszertani bemutatóknak, művészeti, zenetudományi témájú kerekasztal-beszélgetéseknek és kamarazenei hangversenyeknek.
Szabó Kimmel Tamás az After+ adásában mesélt a kereskedelmi tévék okozta töréspontokról a karrierjében, a Lefkovicsék gyászolnak című film fontos üzenetéről, a színészek kiszolgáltatott helyzetéről és az SZFE modellváltásáról is.