Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Bartók Rádió a Magyar Rádió Gyermekkórusával pályázatot hirdet a hazai és a határon túli magyar zeneszerzők számára gyermekkari művek komponálására.
Ezen a héten a Könyvesblokkba a Valentin-nap közelsége miatt olyan könyveket válogattunk, melyek a szerelemmel foglalkoznak. Mindhárom könyv a párkapcsolatok szövevényes útvesztőiben próbálja kalauzolni az olvasókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt: az egyik egy olvasmányos előadásgyűjtemény, a másik az ötven év felettiek szerelmi kapcsolatairól
A Bookline legújabb sikerlistáján látható, hogy most kezdődött az év, a legnépszerűbb könyvek felsorolásában sokunk újévi fogadalmai köszönnek vissza. A mindig népszerű szórakoztató irodalom és szépirodalom mellett, ezúttal hat egészséges életmóddal foglalkozó kötet, valamint tizenhárom önismereti könyv is felkerült a listára.
A magyar könnyűzene legendás előadói avatták fel hétfőn a Magyar Zene Háza új programhelyszínét, az intézmény Nekünk írták a dalt! című időszaki kiállításának Klubterét.
Januárban mutatták be a Nyolc hegy című filmdrámát, mely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri díját. Az olasz-belga-francia koprodukcióban készült film Paolo Cognetti olasz író első, 2016-os regényének adaptációja. Az Alpok egyik hegycsoportjában, a Dolomitok magas csúcsai között játszódó történet egy coming of age sztori, a gyerm
A magyar történelem egyik legjelentősebb királya 1368. február 14-én, pont azon a napon született, amikor a katolikus egyház a szerelmesek védőszentjét, Szent Bálintot ünnepeli.
Borzalmas tragédia érte Sharon Stone családját: vasárnap a színésznő öccse, Patrick, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. A halálát szívleállás okozta.
Az Alföld szerelmesének élettörténetét és szövegeinek egy részét is sokan ismerik, kötelező tananyag általános iskolában, életmű tétel az érettségin. Mindenki ismeri, mindenkinek van véleménye róla. Körkérdésünkre ezúttal Szöllősi Mátyás válaszolt. Fotó: Todoroff Lázár
A szerelem lehet lángoló, reménytelen, egy életen át tartó, kimondatlan, meg nem élt, tragikus, szenvedélyes - és a sor persze a végtelenségig folytatható. Valentin-napon a Könyves Magazin szerkesztői - szigorúan szubjektíven - olyan szerelmes regényeket és regényes szerelmeket gyűjtöttek össze, ahol a saját szerelem-definíciója meghatározásához Ré
Életpályája elismeréseként a Petőfi Zenei Díj Életműdíjával jutalmazzák a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett dalszövegírót, költőt, Adamis Annát. A nyilvánosságot kerülő művészt február 18-án gálával ünneplik pályatársai és a hazai zenei élet kiváló előadói. A koncertet a Duna közvetíti 19:35-től.
Ahogy fokozatosan a végéhez közelít a tél, a könyvszakmában is egyre látványosabban beindul az élet, és egyre több megjelenésről kapunk hírt. Ezekről beszámoltunk már a világirodalmi és a magyar irodalmi megjelenéseket gyűjtő cikkeinkben, aztán stúdióba vonultunk és elárultuk, hogy személyesen mit várunk a legjobban. Ez alkalommal a tényirodalmi me
Ha az irodalom órákat felidézzük már mindenki mondja is, hogy Petőfi szerelme Szendrey Júlia volt. De mi az a több, mi az a kis titok, amit eddig nem tudhattunk róluk?
A Dunán debütált szombaton Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész legújabb, Állnak az órák című dalának videóklipje, amely a béke mellett szólal fel. Szarka Tamás Wolf Katival énekli a dalt, amely első hallásra az énekesnő lelkéig hatolt.
Madách Imre születésének 200. évfordulója tiszteletére több tematikus programmal is készülnek a közmédia csatornái. Ezen a héten a Kossuth Rádió jeles drámaírónk életművével foglalkozik a Rádiószínházban, korábban pedig az M2 Gyerekcsatorna indított egy izgalmas felhívást a Hetedhét kaland című ismeretterjesztő műsorában, ahol családi lapszerkeszté
Párizsban külön rendőri egység foglalkozik a fiatalkorúakkal kapcsolatos bűncselekmények felderítésével, legyenek azok áldozatok vagy elkövetők. A csapat parancsnokát személyes okok is motiválták, amikor elvállalta a megbízást, a nyolcéves lányát elrabolták. A Leo Mattei című francia krimisorozat keddenként jelentkezik dupla részekkel 21.00-tól az
A Kvantumániával elindul a Marvel Mozis Univerzum 5. fázisa, egyben megismerjük a következő néhány év Marvel-filmjeinek legfőbb gonoszát, aki Thanost is könnyedén térdre kényszerítené…
Ma lett nyolcvanéves a kortárs magyar líra egyik legnagyobb újítója, aki saját életművén belül is többször volt képes fordulatokra, noha ezek mögött a radikálisnak tűnő változások mögött mindig ugyanaz az öntörvényű, a saját szabályai szerint haladó szerző állt. Oravecz Imre kiváló lírikus, de pályája második felében, A rög gyermekei trilógiával eg