A Netflix jelszómegosztásainak felszámolásával májusban hatályba lépett szigorítása, valamint a júniusi rekordszámú regisztrációt követő visszaesés ellenére is emelkedik a legnagyobb streamingszolgáltató előfizetőinek a száma - közölte az Antenna piackutató cég.
Jövő nyáron befejezi az Átrium színházi tevékenységét, nincs remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák, a közönségtől pedig nem kérhetnek örökre mentőövet. Az Átrium Mecénás Klubnak is vége. Zsedényi Balázs operatív igazgatót kérdeztük. Közben felajánlás is érkezett egy másik színháztól.
Nemzetközi sztárok és hazai előadók krémje is ott lesz az idén ötvenöt éves Szegedi Ifjúsági Napokon. Az utolsó nagy nyári fesztivál szerdán kezdődött.
Országos Széchényi Könyvtárban lenyűgöző kultúrtörténeti kincseket őriznek - már a könyveken, folyóiratokon, kéziratokon, leveleken túl is. És egyre több minden elérhető a könyvtár internetes tartalomszolgáltatásán, a Copián, illetve akár a Corvinák között is böngészhetünk online. Ez alkalommal az Oszk újabb irodalomtörténeti csemegékkel örvendezte
A barcelonai könyvtárat a világ legjobb új nyilvános könyvtárának választotta a Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (Ifla) rotterdami kongresszusán. A munkásnegyedben található Gabriel García Márquez könyvtár a latin-amerikai irodalomra specializálódott.
Pindroch Csaba és felesége, Verebes Linda augusztus 27-től ismét a családi élet kihívásainak megoldásához nyújtanak segítséget vasárnaponként 18:45-től a Dunán.
Megérkezett az Ahsoka első két része, amit minden rajongónak látnia kell, és reméljük, még nagyon sok ilyen tartalmat gyárt a Disney! Elmondjuk, miért.
Az Ahsoka két rész alapján sem indult be rendesen, pedig tele van olyan karakterekkel, akiket a rajongók már jól ismerhetnek. A sorozatból egyelőre nagyon hiányzik a dráma, az emberi (és űrlény-) sorsok, a cselekmény és a klassz dialógusok.
Telt házzal indul Zamárdiban a Strand Fesztivál, amely idén a cirkuszok világát idézi, és amelynek szervezői csütörtökön a fesztivál területén egy rendhagyó beszélgetésen értékelték az idei nyarat.
Hatvany Helga könyve megrázó tanúbizonyság a viharos 20. századról egy család történetén keresztül, és izgalmas memoár arisztokrata gyökerekről, apai örökségről és a szeretet erejéről.
A Dűne folytatásának a bemutatója korábban idén novemberre volt bejelentve, ám most hivatalosan is elhalasztották 2024. március 15-ig – ezt maga a Warner Bros jelentette be.
A Benedict Cumberbatch főszereplésével készült, The Wonderful Story of Henry Sugarban feltűnik Ralph Fiennes, Sir Ben Kingsley és Richard Ayoade is, a világpremiert pedig jövő pénteken, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon tartják.
A tudósok megállapították, hogy a világ legjóképűbb férfija nem más, mint Robert Pattinson, ugyanis ő áll a legközelebb az általuk meghatározott tökéleteshez. A 33 éves Twilight-sztárnak a legjobbak az arcvonásai arányai, ezzel olyan hollywoodi szívtiprókat hagyva maga mögött, mint Brad Pitt vagy George Clooney.
Elhunyt a világhírű spanyol festő, Pablo Picasso legfiatalabb gyereke, Claude Ruiz Picasso. A művész fiát Svájcban érte a halál, 76 éves volt – jelentette be csütörtökön ügyvédje.
Jövő tavaszra halasztotta csütörtökön a Warner Bros. stúdió a Dűne: Második rész bemutatását a Hollywoodban folyó forgatókönyvíró- és színészsztrájk miatt - számolt be róla a Variety.com filmes hírportál.
Augusztus 11-én indult a HBO Max reality műsora, A híd, és ma kerül fel a két záróepizód. A valóságshow kiemelkedik a honi reality-dömpingből, sok szempontból okozott kellemes csalódást. Kritika.
Közelgő 80. születésnapja alkalmából Adamis Annát ünnepli következő tematikus hétvégéjén a Dankó Rádió. A Kossuth-díjas dalszövegíró, költő számos ikonikus dalával várja hallgatóit a magyar zene rádiója a Jó pihenést! és a Szív küldi szívnek szívesen című műsorokban augusztus utolsó hétvégéjén.
Elindult a Visszapillantó című sorozatunk, amelyben a 2013-ban, azaz éppen tíz évvel ezelőtt összeállított év végi toplistánk kötetei közül szemezgetünk, és megnézzük, mi történt ezekkel a könyvekkel és szerzőikkel azóta. Tíz éve jelent meg magyarul Ljudmila Ulickaja Örökbecsű limlom című könyve, amelynek kapcsán akkor interjúztunk is a szerzővel.
Az idő múlásával számos sorozat kiérdemelte már az úgynevezett guilty pleasure (bűnös élvezet) kifejezést. Igen, ezek azok a szériák, amiket titokban mindenki (bizony, még a pasik is) imád, de bevallani senki nem merné. Mutatunk is gyorsan ötöt, amelyek máig sokak kedvencei, de csak otthon, a négy fal között. ????
Több mint egy hónapja már, hogy 76 éves korában elhunyt Balázsovits Lajos. A Nemzet Színésze súlyos betegséggel küzdött, amelynek a barátja, Bodrogi Gyula szerint lelki okai is voltak. Elmondása szerint az egykori színházigazgatót nagyon nehezen viselte, amikor húsz év után menesztették a Játékszín éléről, valószínű ebbe betegedett bele.
Rachel Zegler a kritikusai szerint tiszteletlenül beszél az eredeti meséről, és úgy tűnik, a girlboss vonalból is kezd elegük lenni az embereknek. Úgy, hogy közben a filmről néhány forgatáson készült képen kívül még gyakorlatilag nem is tudni semmit.