"Anna Netrebko támogatója Vlagyimir Putyinnak, rajta van az ukránok szankciós listáján, ezért fellépése Prágában nemkívánatos" – jelentette ki Jirí Pospísil főpolgármester, a TOP 09 jobboldali párt politikusa.
Minden idők egyik legnagyobb hatású rendezője, egyben legmegosztóbb személyisége is, aki olyan filmeket készített, mint a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed vagy A zongorista, viszont túlságosan szerette a fiatal lányokat…
Mi pattanhat el egy anyában annyira, hogy a gyermekét megölje? Mit érzett szörnyű tette után és hol volt közben a gyerek apja? Egy tanult, jól nevelt egyetemista nő Párizsban valósággal elveszíti a kontrollt saját maga felett. Felkavaró emberi és társadalmi dráma a héten mozikba kerülő Saint Omer, amely Franciaország hivatalos Oscar-nevezettje is v
Prieger Zsolt Kedves Teréz! - Martonvásári levelek című könyvét a 2023-as tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon mutatták be. A szerzőt Ott Anna kérdezte, most a teljes beszélgetést meghallgathatod.
Különleges utazásra invitálja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) az érdeklődőket, ami során saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a 170 évre visszatekintő világkiállításokat, és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit – tájékoztatott az intézmény.
Egy nyolcvanas évek közepén született olasz szerző megírta az Y generáció nagykönyvét, ami egy vékony kisregény. A tökéletesség című könyv aprólékos és részletgazdag leltár, ami precízen rögzíti a kétezres évek Berlinjének mindennapjait.
Pearl Davis elvenné a nőktől a választójogot, és dolgozni sem engedné őket, mert az ő dolguk a férfiak támogatása. Női Andrew Tate-nek is nevezik, a feminizmus eltörlését követeli, de közben a cancel culture ellen is lázad. Egy nagyon fura szubkultúra egyik legfurább, ikonikus alakja.
Chris Peluso a halála előtt már egy ideje visszavonult a reflektorfényből, miután szkizoaffektív zavarral, a pszichotikus és a hangulatzavarokra jellemző tünetekkel küzdött.
A negyvenéves István, a király rockoperán generációk nőttek fel - hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az István, a király legfrissebb színpadi változatának előbemutatóján a Papp László Budapest Sportarénában.
A negyvenéves rockopera ünnepi előadását élőben közvetíti a Duna a Papp László Sportarénából. A nagyszabású produkciót eddig nem látott szereposztással és látványvilággal ezer négyzetméteren mutatják be augusztus 19-én. A három színpadon játszódó darabban közreműködik egy gyermekkórus, egy 120 fős tánckar és egy rockzenekar is.
Ő volt Telly Savalas magyar hangja, aki nélkül már el sem tudnánk képzelni Kojakot, megszólalásig hasonlítottak is egymásra. Az MTVA Archívum segítségével mutatjuk be életútját.
Az író új regényéről, az oktatásról, a mesterséges intelligenciáról, a folyamatos krízisről, a bizonytalanságról és a tehetetlenségről beszélgetett Veiszer Alindával.
Az Élni és meghalni Los Angelesben egy elsőrangú autós üldözés mellett bemutatja azt is, hogyan kell dollárokat nyomtatni. Ráadásul egy igazi pénzhamisító segítségével. Be is jelzett a titkosszolgálatnál a forgatás.
Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével (olvass bele) 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez a hatodik rész. (A sorozat többi része itt olvasható: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész)
2009-ben az egész világot meghatotta Michael Oher története, hiszen az életét vászonra vitték, A szív bajnokai pedig azóta is minden idők egyik legmeghatóbb filmje. A moziért a főszereplő. Sandra Bullock Oscar-díjat is kapott, most azonban úgy tűnik, minden, amit eddig igaznak hittünk, nem más, mint egy méretes hazugság.
Nem kertelek, a Kivert kutyák egy szigorúan felnőtteknek szánt road-movie, amiben vizuális effektekkel megtámogatott kutyusok a főszereplők. Akik szeretik az édes házikedvenceket és a "kreatív" csúnyabeszédet, azoknak Kánaán lesz Josh Greenbaum legújabb rendezése, de akiknek ez a típusú altesti humor túl sok, azok kerüljék el messziről.
A TransylMania úgy hajt fejet a székely hagyományok előtt, hogy közben nagyon is korszerű tud lenni. Tókos Imrével, a zenekar gitárosával beszélgettünk.
Szubjektív címmel nyílik fotókiállítása augusztus 20-án Keleti Évának a gödöllői Művészetek Házában. A 92 évesen is aktív Kossuth díjas fotóművész 70 új képét láthatja a közönség.