2023. június 27. kedd

jún. 27
6:21
Ritkán látott képekkel idézzük fel Udvaros Dorottya pályafutását (hirado.hu)
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai hétfőn Budapesten.
jún. 27
6:33
Hét évvel ezelőtt hunyt el Bud Spencer: fotók a legendás pofonosztóról (Blikk)
Ma hét éve, hogy nincs köztünk Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer, aki önállóan és Terence Hill-lel közös filmjeivel örökre beírta magát rajongók millióinak szívébe.
jún. 27
8:15
Murakami Haruki azt kéri, ne rombolják le íróvá válásának helyszínét (Könyves Magazin)
A japán szerző elmondása szerint egy baseballmérkőzés közben ébredt rá, hogy tud regényt írni - ezt bizonyítandó még aznap éjjel nekikezdett, és tíz hónap alatt elkészítette első regényét, amely 1979-ben jelent meg.
jún. 27
9:09
Nyáron sem pihen Kovács Kati (hirado.hu)
A koncertszezon mindig nyáron ér csúcspontjára, ezért lett a hősége ellenére is Kovács Kati kedvenc évszaka.
jún. 27
9:15
Végre olvashatók Virginia Woolf naplóinak korábban nem ismert részei (Könyves Magazin)
Nemrég öt vaskos kötetben jelentek meg Virginia Woolf 1915 és 1941 között írt naplói. Ezúttal vágatlanul. Az írónő háborús nyarait megörökítő részletek minden bizonnyal az utolsó fennmaradt önéletrajzi töredéket jelentik, amely korábban nem volt hozzáférhető. Az ashehami füzetben gombaszedésről, madarakról és méhekről is olvashatunk, a vidéki Angli
jún. 27
9:33
A visszatérés után Nagy Boglárka festéssel tölti hétköznapjait (hirado.hu)
Újra itthon alkot Magyarország ifjú tehetsége, Nagy Boglárka.
jún. 27
9:57
Térey János lakásmúzeum nyílik ősszel Debrecenben (Könyves Magazin)
A szeptemberi Térey Könyvünnepre nyílik meg Térey János debreceni lakásmúzeuma, amely a József Attila-díjas író és költő tárgyi hagyatékát mutatja majd be.
jún. 27
10:03
Bárki tökön rúghatja Machine Gun Kellyt, ha legközelebb nem jön hozzánk fellépni (Telex)
A Budapest Parkban lépett fel az elmúlt évek egyik legmegosztóbb popzenésze, akit annak idején úgy megalázott Eminem, hogy elkezdett inkább Blink-182-t játszani. Egy két lábon járó zenei anomália, aki annyira komolyan veszi magát, hogy a dolog elkezd működni, és a gyenge dalok ellenére élvezhető koncert lesz belőle.
jún. 27
10:15
Brunner Márta közel 20 év után titokban elvált a férjétől (Blikk)
Hiába a nagy szerelem, úgy fest, hogy Brunner Márta és férje, Ács Bálint már tavasszal hivatalosan is véget vetett a házasságuknak. A sóskúti lakosok megszólaltak a házaspár kapcsolatáról.
jún. 27
10:27
A bél gyulladását is serkentik a mikroműanyagok (Könyves Magazin)
A bél gyulladását is serkentik a mikroműanyagok
jún. 27
10:57
A törött bokájú Marics Petinek még egy hétig fekvőgipszet kell viselnie (Telex)
Az énekes a Budapest parkos koncertjükön törte el a bokáját. Amint járógipszet kap, folytatja a koncertezést.
jún. 27
11:51
Az Instagram-fotó tökéletessége mögött unalom és hiányérzet lappang (Könyves Magazin)
Az olasz pár, Anna és Tom a húszas éveikben járnak, és látszólag irigylésre méltó életet élnek Berlinben. Mindketten a kreatíviparban dolgoznak, és minden napjuk olyan, mint egy gondosan megszerkesztett Instagram-fotó. Ám ahogy telnek az évek, a csillogó felszín mögül egyre inkább átsejlik az unalom, a sehová-sem-tartás és valamilyen megfoghatatlan
jún. 27
12:03
Szögeczki Ági durván lefogyott: így néz ki most fürdőruhában több, mint 10 kiló mínusz után (Blikk)
Nagyot változott az elmúlt hónapokban Szögeczki Ági élete. Életmódváltásának és kitartásának köszönhetően több, mint tíz kilót dobott le magáról, egészségesebbnek érzi magát és húsz év után először újra fürdőruhában állt fényképezőgép elé. A csinos anyuka azt is elárulta, kinek mutatta meg először a nemrég készült fotókat és ki az első számú férfi
jún. 27
12:09
Szögeczki Ági durván lefogyott: így néz ki most fürdőruhában, több mint 10 kiló mínusz után (Blikk)
Nagyot változott az elmúlt hónapokban Szögeczki Ági élete. Életmódváltásának és kitartásának köszönhetően több, mint tíz kilót dobott le magáról, egészségesebbnek érzi magát és húsz év után először újra fürdőruhában állt fényképezőgép elé. A csinos anyuka azt is elárulta, kinek mutatta meg először a nemrég készült fotókat és ki az első számú férfi
jún. 27
12:09
Szögeczki Ági 10 kilót fogyott – Készen áll a szerelemre (Metropol)
Az elmúlt hónapokban megváltozott Ági élete, annak köszönhetően, hogy kereken tíz kilóval mutat kevesebbet alatta a mérleg.
jún. 27
13:21
Mutatjuk, kik kapnak tiszteletbeli Oscart (hirado.hu)
A tiszteletbeli Oscar-díjat kivételes életművek, a filmművészethez és filmtudományhoz való kivételes hozzájárulás, valamint a filmakadémiának tett kiemelkedő szolgálat elismerésére alapították.
jún. 27
13:27
Bezár a főváros egyik kedvelt zenei klubja (Infostart)
A főváros vagyonkezelő cége felmondta a Budapest Jazz Club bérleti szerződését, mert a klub nem tudta kitermelni a bérleti díjat.
jún. 27
13:45
Az új Indiana Jonesnak egy múzeumban a helye – Visszarepít minket az időben (SzMo)
Vajon Harrison Ford végleg szögre akasztja a kalapját? Indy utolsó kalandja látványos, érzelmes és akkorát szippant a múltból, hogy az orrán spriccel ki a nosztalgia. Régi varázs régi legendáktól Az Indiana Jones és a sors tárcsája.
jún. 27
13:57
A kamaszkor kaotikus labirintusrendszerében segít eligazodni Szél Dávid új könyve (Könyves Magazin)
Szél Dávid új kötete (Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében 9-18 éves korig – Az identitáskereséstől az önállóságig) abban próbál segíteni, hogyan értsük meg, tereljük, kísérjük a kis- és nagykamasz gyerekeket. Ez az időszak a szerző szerint „összetett, ellentmondásokkal teli, szép és borzasztó, könnyű és végtelenül nehéz, megható és idegesítő,
jún. 27
14:27
Hiányzol Bud Spencer, Terence Hill szívhez szóló sorokkal üzent (hirado.hu)
Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 2016. június 27-én hunyt el. Az olasz úszó, vízilabdázó a Piedone-filmek, spagettiwesternek színésze a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.
jún. 27
14:45
350 millió forint jut vallásos könnyűzenére (Demokrata)
Vitályos Eszter rendkívül fontosnak nevezte a keresztény nemzeti identitás megalapozását, megerősítését.
jún. 27
15:27
Brunner Márta teljes titokban vált el a férjétől 20 év házasság után (SzMo)
A Mindent vagy semmit című vetélkedőből megismert Brunner Márta és férje, Ács Bálint már tavasszal hivatalosan véget vetett a házasságnak.
jún. 27
16:21
Indiana Jones legnagyobb ellensége az idő (Telex)
Harrison Ford utoljára játssza el a legendás karakterét, de nem világos, hogy van-e ennek értelme 2023-ban. A sors tárcsája inkább emlékeztet az előző részekre, mint hogy a saját útját járja. És abban sem valami túl jó.
jún. 27
17:45
Mucsi Zoltán kifakadt a magyar társadalomra: „Nincsen vitakultúra. Ami helyette van, az sokszor inkább undorító csaholás” (Blikk)
Mucsi Zoltán neve már igazi fogalommá vált, ám ezt egyáltalán nem bánja, mivel azt érzi, hogy az emberek szeretik, még az sem zavarja, hogy a fiatalabb generáció leginkább csak a mémekből ismeri. Jelenlegi életével elégedett ellenben az ország közhangulatával, amivel kapcsolatban erős kritikát is megfogalmazott.
jún. 27
19:33
Megható mód emlékezett Terence Hill a hét éve elhunyt Bud Spencerre (Infostart)
Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 2016. június 27-én hunyt el. Az olasz úszó, vízilabdázó a Piedone-filmek, spagettiwesternek színésze a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.
jún. 27
19:45
Az Atlanti-óceánon át, avagy az amerikai elnök utolsó szerelme (Blikk)
Ezúttal nem valami viking sagáról, marcona harcosok véres atlanti kalandjáról lesz szó, hanem egy törékeny, háromgyermekes asszony küldetéséről. A második világháború idején, hazája megtámadása után Mártha norvég koronahercegné arra kényszerül, hogy az apósát és a férjét hátrahagyva az Egyesült Államokba meneküljön a gyermekeivel. A háború alatt hí
jún. 27
20:51
Pompejiben megtalálhatták a pizza elődjét – csak éppen paradicsom és sajt nélkül (Telex)
Egy freskót találtak a régészek, ami kerek, lapos kenyeret és gyümölcsöket ábrázolt.
jún. 27
22:27
Csák János közös V4-es jövőépítést szorgalmaz (Demokrata)
A visegrádi négyeknek az egymás közötti különbségeket figyelembe véve kell építeniük a jövőt.
jún. 27
23:03
Történelmi emlékhely lett Vörösmarty Mihály szülőháza (hirado.hu)
A kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékház jelentős kulturális helyszín, kiemelkedő fontosságú a magyarságtudat megerősítésében.
jún. 27
23:05
Rekordösszegért kelt el a festőművész halála előtt festett utolsó portréja (hirado.hu)
A képért 74 millió fontot (csaknem 32 milliárd forintért) fizettek.
jún. 27
23:09
Julian Sands brit színész maradványait találták meg a kaliforniai hegyekben (Telex)
A hegymászásért rajongó Sands olyan filmekben játszott, mint a Szoba kilátással vagy a Gyilkos mezők. 65 éves volt.

2023. június 28. szerda

jún. 28
0:15
Falusi Mariann: "Györgyi valószínűleg nagyon röhögött rajtam... Pofán bőgtem a nézőket" (Blikk)
Rettenetes és csodálatos percek.
jún. 28
0:19
A helyiek úgy tudják, hogy már nem házasok! Ez történt 20 év után Brunner Mártáékkal (Blikk)
Találgatják, miért lakik még együtt Brunner Márta és Ács Bálint.
jún. 28
0:23
Így tudta meg Udvaros Dorottya, hogy a Nemzet Színészei közé választották (Blikk)
Máthé Erzsi halála után új taggal bővült a nemes társaság
jún. 28
0:33
Ingyenes kertmozi - Spíler (Metropol)
"Egész nyáron minden héten szerdától-szombatig ingyenesen mozizhattok velünk a szabad ég alatt!"
jún. 28
0:39
Szabadtéri tao csikung a Városligetben - próbáld ki! (Metropol)
"Gyere, és próbáld ki a több ezer éves technikákat, amelyek segítenek átalakítani a mindennapi stresszt életerővé!"
jún. 28
0:51
Ingyenes jóga a Ligetben (Metropol)
A Millennium Háza ad otthont az ingyenes városligeti jógának.
jún. 28
4:27
Kalapács alá kerül egy újabb legendás Star Wars-relikvia (Infostart)
Árverésre bocsájtják Carrie Fisher Leia hercegnő szerepében viselt fehér ruháját.
jún. 28
6:39
Vége az olcsó Netflixnek, jönnek a reklámok (Infostart)
Újabb változások jöhetnek a Netflixnél, kivezethetik a jelenleg legolcsóbb Basic csomagot.
jún. 28
8:15
Hemingway regényéhez is figyelmeztetést mellékelnek a legújabb amerikai kiadásban (Könyves Magazin)
Hemingway 1926-ban írt, The Sun Also Rises (a magyar olvasók Fiestaként ismerhetik ) című művét az egyik legnagyobb amerikai regénynek tartják.  Legújabb kiadásához az amerikai kiadó figyelmeztetést szeretne mellékelni a történet nyelvével és hozzáállásával kapcsolatos aggodalmak miatt.
jún. 28
8:27
Ha az élő bálnából húzunk hasznot, akkor járunk igazán jól globálisan (Könyves Magazin)
Ha az élő bálnából húzunk hasznot, akkor járunk igazán jól globálisan
jún. 28
8:39
Ókovács Szilveszter ülést tartott az Operaházban: a kirúgott Kesselyák Gergely nevének említésekor vastapsban tört ki a társulat (Blikk)
Ókovács Szilveszter társulati ülést tartott az Operaházban, amikor pedig szóba került a kirúgott Kesselyák Gergely neve, a tagok hatalmas vastapssal demonstráltak.
jún. 28
9:51
Az orosz börtönökben a Biblia a legnépszerűbb olvasmány (Könyves Magazin)
Az orosz börtönökben a Biblia a legnépszerűbb olvasmány
jún. 28
10:45
A matematika az életünk minden területén jelen van (Könyves Magazin)
Martin Gardner Amerikában generációk sorát szórakoztatta és művelte folyóiratokban publikált fejtörőivel, cikkeivel és rengeteg könyvével, melyeket számos jelentős matematikus és tudós sorol inspiráló ifjúkori olvasmányélményei közé. A Typotex Kiadó induló Gardner-sorozatának első darabja mulattató, becsapós feladványaival remek szórakozást ígér a
jún. 28
11:03
A Cirque du Soleil OVO című show-jával Budapestre jön (hirado.hu)
Az OVO Budapesten öt alkalommal lesz látható.
jún. 28
11:39
Liptai Claudiával indult el a Viasat3 új műsora, a Szingli vagy svindli forgatása a horvát riviérán (Blikk)
A VIASAT3 visszatér legikonikusabb műfajához, a társkereső realityhez, hogy elhozza az ősz egyik legnagyobb dobását. Az ITV Studios Make Love, Fake Love című formátumának hazai verziója a festői Dubrovnikban forog, egy mesés tengerparti villában. Az itthon Szingli vagy svindli néven debütáló taktikai társkereső reality műsorvezetője Liptai Claudia
jún. 28
13:27
Társkereső realityt vezet majd a Viasat3-on Liptai Claudia (Telex)
Szingli vagy svindli címmel lesz majd látható a képernyőn a csatorna realityje ősszel.
jún. 28
13:45
Tizenhat városba látogat el a Zenélő Magyarország koncertsorozat a hétvégén (hirado.hu)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara immár negyedik alkalommal viszi házhoz a legszebb klasszikus és filmzenei dallamokat.
jún. 28
13:57
Budapest Jazz Club: több oldalról is éreztük a források apadását (Infostart)
A bérleti díj emelkedése és a közszolgálati díj jelentős csökkenése miatt bezárt az idén 15 éves Budapest Jazz Club. Időközben petíció készül, a főváros segítséget ígért és kormányzati oldalon is lát segítő szándékot Susszer Zoltán alapító-tulajdonos.
jún. 28
14:21
Joanne Harris: A szereplőim egynél több történetet akarnak elmesélni (Könyves Magazin)
Mint pók a kulcslyukon című pszichológiai thrillerében Joanne Harris ismét visszatér a St. Oswald fiúiskola falai közé, ahol alapvető változásoknak lehetünk szemtanúi. Az intézményt ugyanis új igazgató vezeti, Rebecca Buckfast személyében ráadásul az első nő, aki ezt a posztot betöltheti. Rebecca Buckfast tudja, mit akar, ahogy azt is, mindezt hogy

Keresés