2020. október 1. csütörtök

okt. 1
12:30
A zene világnapján debütál az új, magyar zenekarokat támogató pálinka márka (SzMo)
A vadonatúj, Egyszer volt pálinka termékcsalád megvásárlásával négy hazai zenekart, a Hősöket, a Jónás Vera Experimentet, a Margaret Islandet és a Turbo zenekart támogathatod.
okt. 1
13:12
Megújult az M2 gyerekcsatorna (Demokrata)
A csatornát vidám figurák lepték el: felhúzható méhecske, táncra perdülő robot, és bátran magasba törő játékrepülő.
okt. 1
13:36
Trianon-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában (Demokrata)
A most nyíló kamaratárlat mellett az év végén Sopronban jelentkeznek majd kiállítással.
okt. 1
16:45
Éljen a zúzás: visszatér az AC/DC (Spa Trend Online)
A hat évvel ezelőtt felállásban lépnek színpadra, és új lemez is lesz
okt. 1
17:48
Sztrájkol az SZFE, az egyetem autonómiájának megsértését vizsgálja az oktatási ombudsman (Spa Trend Online)
A hallgatók a Vas utcai épület után a Szentkirályi utcait is blokád alá vonták, és nem ismerik el a szerintük illegitim vezetőket.
okt. 1
19:24
Újra összeáll az AC/DC, visszatér Brian Johnson is a mikrofonhoz (SzMo)
2016 óta Axl Rose helyettesítette a Guns n' Rosesból, miután Johnson komoly halláskárosodása miatt leállt a turnézással. Jön az új lemez is - ez az ötös készítette az zenekar eddigi utolsó, 2014-es stúdióalbumát, a Rock or Bust-ot.
okt. 1
19:27
SZFE: Tárgyalás helyett üzenget az új vezetőség (Spa Trend Online)
Váratlanul közleményt adtak ki, ami szerint teljesítik a sztrájkoló egyetemi oktatók és munkavállalók két követelését. A béremelés bejelentését kicsit árnyékolja, hogy erre jogszabály kötelezi az összes modellváltó intézményt.

2020. október 2. péntek

okt. 2
0:00
Értékes (Demokrata)
Skillet: Victorious – The Aftermath, Magneoton/Warner, 2020
okt. 2
0:04
Példás (Demokrata)
Magdolna – magyar játékfilm, 2020
okt. 2
0:08
Katica, a hőstenor (Demokrata)
Csányi László: Csányi János élete, Orpheusz Kiadó, 2020
okt. 2
0:12
Családi fotóalbum (Demokrata)
Budavári legendák – ingyenes szabadtéri fotókiállítás a Várkert Bazárban, megtekinthető: november 15-ig
okt. 2
0:16
Székely vendégvárás (Demokrata)
Szentgyörgy pince, Sepsiszentgyörgy, Gábor Áron utca 14.
okt. 2
7:06
Újabb meglepetéssel rukkolt elő a Linkin Park: így még biztos nem hallotta a banda legnépszerűbb dalát (Blikk)
Egy ritkasággal jelentkezett a Linkin Park a zenekar debütáló lemezének 20. évfordulója alkalmából.
okt. 2
7:45
Újraszentelték a felújított soproni Szent Mihály-templomot (Demokrata)
Amíg templomok épülnek, addig nem szűnik meg a nemzet – mondta a megyés püspök.
okt. 2
11:06
Megindító: könnyfakasztó dalával ejti rabul minden szülő szívét Kollányi Zsuzsi (Blikk)
„Gyermek” címmel jelent meg Magyarország egyik legkedveltebb énekesnőjének vadonatúj száma. Kollányi Zsuzsi most tényleg a szívig hatol, hiszen az elképesztően bájos hangzásvilág és az énekesnő lágy vokálja egy igazán szerethető szerzeményben teljesedik ki.
okt. 2
11:09
A bogarak hallgatnak (Spa Trend Online)
Kitinből és ízelt lábakból épít rovarszobrokat Szöllősi Géza, képzőművész.
okt. 2
11:09
Klippremier: Megszületett Kollányi Zsuzsi kisfia és vele egy olyan dal, ami nem csak a szülők szívét ejti rabul (SzMo)
Most, hogy a harmadik kisfiamnak adhattam életet, szerettem volna egy olyan újdonságot adni a szülőtársaimnak, ami értünk, Rólunk szól, A Családokról - mesélte az énekesnő a Gyermek című új daláról.
okt. 2
11:09
Pázmány Péter négyszázötven éve született (Demokrata)
II. Mátyás király 1616 szeptemberében főkegyúri jogával élve esztergomi érsekké nevezte ki.
okt. 2
12:00
Hoppá: egy eddig kiadatlan dal jelent meg a Roxette-től (Blikk)
Let Your Heart Dance With Me címmel egy eddig kiadatlan dalt tett közzé pénteken a Roxette.
okt. 2
16:06
Külsős helyszínen kezdett dolgozni az SZFE új vezetése, mivel az épületbe nem léphetnek be (Spa Trend Online)
Az új kancellár azt mondta, hogy a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani.
okt. 2
16:09
„Úgy búcsúzom, hogy maradok” – Upor László volt rektorhelyettes elköszönt az SZFE-től (SzMo)
Az SZFE leköszönő rektorhelyettese búcsúvideójában azt mondta: „normális körülmények között, szerencsésebb időkben komoly építkezésre volna alkalom, ezek azonban nem voltak szerencsés idők.”
okt. 2
16:27
Megválasztották az Országház idei borait (Demokrata)
Tizennyolc magyar borvidék 103 borászatának tételei indultak idén Az Országház Bora 2020 borkiválasztás elismeréseiért.
okt. 2
21:33
Vidnyánszky mellett hirtelen kiállt egy ködből feltűnő szakmai egyesület (Spa Trend Online)
Farizeus autonómiaféltés, ideológiai monopólium, lázadók – erős szavakkal üzen az egyetemfoglalóknak a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete.

2020. október 3. szombat

okt. 3
0:00
Minden, ami Amadeus: Mozartról szóló darabbal rukkol elő a József Attila Színház! (Blikk)
Az Amadeus című színdarabot tűzi műsorára a József Attila Színház, a 2020 őszi évadjában bemutatandó előadásban Mozartot Tasnádi Bence alakítja. A zsenialitásáról elhíresült osztrák zeneszerző megformálása nem könnyű feladat, erről kérdeztük a színészt.
okt. 3
0:04
Vírus szabadult el a fedélzeten - ez az a Mars-expedíció, amin minden megtörténhet (Blikk)
A Netflix saját gyártású sorozata, A távolban hűen példázza azt, miért is nem tesz jót egy alapvetően tudományos témájú szériának, ha hollywoodi drámával fűszerezzük meg. Véleménycikk következik spoilerrel.
okt. 3
9:33
A félév érvénytelenítésével fenyegetőzik a színművészeti új rektorhelyettese (Spa Trend Online)
Nem látja, milyen oktatás zajlik az intézmény falai között.
okt. 3
10:39
Az újraegyesítés mártírja (Spa Trend Online)
Az NDK-nak a kapitalizmusra való gyötrelmes átállását mutatja be egy új sorozat egy máig feltáratlan gyilkosság alapján.
okt. 3
11:12
Tubán is bárki lehet szólista (Spa Trend Online)
Szentpáli Roland tubaművész komponál is, legutóbb Londonban jelent meg szerzői lemeze. A tubán is meg kell tanulni, a helyes technikát, és akkor bárki lehet zenekari tag, vagy akár szólista, nemtől függetlenül.
okt. 3
11:45
Néha jó lenne elmenekülni – száguldó menyasszony, misztikus üldözés és terápia: friss hazai klipekből válogattunk (SzMo)
Kétségtelenül itt az ősz, azonban a borús napok ellen összeszedtük az elmúlt időszak legjobb hazai klipjeit, hogy azokból töltekezhessünk.
okt. 3
15:03
Megnyílt a 20. ARC plakátkiállítás Budapesten (SzMo)
Te érted, hogy mi van most? Hogy mi történik velünk és mit érzünk a maszk mögött a globális bizonytalanságban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ az alkotók.
okt. 3
16:15
25 ezer emberrel szeretkezett a színpadon, de otthon egyedül feküdt le – 50 éve halt meg Janis Joplin (SzMo)
Ő volt az első, aki a rockban egyszer s mindenkorra felszabadította a lányokat a maga kétségbeesett féktelenségével, lesöpörve magáról minden álszent erkölcsiséget. Elemi erő lakozott benne, de ez nemcsak az énekében nyilvánult meg, hanem saját maga ellen is fordult.
okt. 3
16:45
Nem teljesültek a követeléseik, hétfőtől folytatják a sztrájkot az SZFE-n (SzMo)
A Színművészetisek szerint az általuk kért nyolc követelésből hatra semmilyen választ nem kaptak eddig.
okt. 3
17:09
Zenés demonstrációt szerveznek a Színművészetisek vasárnapra (SzMo)
Az eseményen beszédet mond többek között Pálinkás József egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Hajós András televíziós személyiség, Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő. De fellép többek között a Ricsárdgír és Harcsa Veronika is.
okt. 3
19:06
Lakatos Mónika Womex-életműdíjas: "minden generáció másként közvetíti a dalokat" (Infostart)
Fontos a kultúránk ápolása és az értékeinek továbbadása a jövő nemzedékeinek – mondja Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője, a Womex idei életműdíjasa. Az előadó szerint a roma zenei kultúra is változik, az együttesek szívesen ötvözik a cigányzenét mással.
okt. 3
20:03
Új klip: Zséda Vikidál Gyula egyik régi nagy slágerét gondolta újra (SzMo)
Szenzációs látványvilágú, neon fényes videóklip is forgott a trackhez, amiben az énekesnő a korszak ikonikus autójával száguld az éjszakában.
okt. 3
20:21
Időutazók lennének a Simpson család készítői? Tényleg hátborzongatóan sok dolgot megjósoltak már! (SzMo)
A Paul Street YouTube-csatorna szépen össze is szedegette ezeket.
okt. 3
20:39
Jövő tavaszra halasztják az új James Bond-film és a Halálos iramban 9 premierjét (SzMo)
A Nincs idő meghalni eredetileg idén áprilisban került volna a mozikba, végül novemberre tették át a premiert. Most úgy tűnik, hogy legkorábban jövő tavasszal láthatjuk újra James Bondot.

2020. október 4. vasárnap

okt. 4
0:06
Tripla koncerttel zárja a turnéját Budapesten a Tankcsapda: exkluzív interjút adott a zenekar (Blikk)
undefined
okt. 4
9:51
Orbán a Meseország mindenkié kötetről: „Hagyják békén a gyerekeinket” (SzMo)
A kormányfő úgy véli, hogy a magyarok türelmesen és toleránsan kezelik a homoszexualitást, de „van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni”.
okt. 4
16:48
Gyulán is lesz Múzeumok Őszi Fesztiválja (Demokrata)
Október 6-tól november 7-ig szerveznek tematikus programokat négy gyulai kiállítóhelyen.
okt. 4
17:12
Láthatatlan kincsek – interjú Balázs Péterrel (Demokrata)
A szolnoki Szigligeti Színházat vezető színész-rendezővel a vidéki teátrumok fő feladatáról és a megtévesztett fiatalokról is beszélgettünk.
okt. 4
17:33
Tüntetők zavarták meg a Meseország Mindenkié! felolvasását (SzMo)
A szervezők szerint: 'A BRFK helyszíni vezetője nem hajlandó intézkedni, ezzel véleményünk szerint súlyosan jogsértően jár el, helló, jogállam'.
okt. 4
17:36
Népmesék bábszínháza: a Majorka (Demokrata)
Tapolcsányi Andrással és Táncsits Majával, a Majorka Színház alapítóival beszélgettünk a magyar népmesékről.
okt. 4
18:42
Nyolcpontos megegyezési javaslatot tett az egyetem új vezetése (Infostart)
Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.
okt. 4
18:45
Az SZFE új vezetősége javaslatot tett az egyetemi polgároknak (Spa Trend Online)
Ezek közé némi burkolt fenyegetés is került.

2020. október 5. hétfő

okt. 5
0:06
Csípős poénok, táncoló fiatalok és egy kis szarkazmus – Ez tutira mindenkit megmozgat (Blikk)
Táncoló ifjak, pergő rímek, míves hangok, csípős poénok- ez nem más, mint a „Hungarikum”. A SzkiTon ismét óriásit alkotott, legújabb dalukban csodálatosan, ugyanakkor ízes magyar humorral mutatják be a nemzetünkben rejlő értékeket.
okt. 5
9:33
Agyonlőtték Thomas Jefferson Byrd színészt (Spa Trend Online)
Az Oscar-díjas Spike Lee több filmjében is játszott.
okt. 5
10:06
Jó volna nem érteni, amit látunk – újra itt az ARC kiállítás (Spa Trend Online)
Égbe nyúló kérdőjelekkel, izgalmas gondolattársításokkal, humoros megoldásokkal és fájóan aktuális üzenetekkel is találkozhatunk a Bikás parkban látható ARC plakátkiállításon. Figyelem: a szembenézés elkerülhetetlen.
okt. 5
10:45
Klippremier: A „Mami” után a „Hungarikum”-mal tör be a zenei piacra a SzkiTon (SzMo)
Legújabb dalukban ízes magyar humorral mutatják be a nemzetünkben rejlő értékeket.
okt. 5
16:36
Drasztikus mozibezárások az Egyesült Királyságban és az USA-ban (Spa Trend Online)
A Variety belső informátorai szerint ha a stúdiók úgy döntenek, hogy karácsony körül bemutatnak húzófilmeket, például a Wonder Woman 1984-et vagy a Dűnét, akkor még idén újra nyithat a vetítőhelyek egy része.

Keresés