Két hét kényszerszünet után csütörtök reggel ismét belevághattak a Batman című film forgatásába, a munkához pedig a koronavírussal fertőzött főszereplő, Robert Pattinson is visszatérhetett.
Anne-Marie és Doja Cat közöse üstökösként robbant be a nyárba, „To Be Young” című szerzeményük pillanatok alatt vette le a lábáról a rajongókat, a két szépség mellé pedig most egy harmadik is csatlakozik, ráadásul egy magyar bombázó személyében.
A fokozódó járványhelyzettel kapcsolatos előrejelzések okán, az eredeti októberi bemutató helyett, előreláthatólag a jövő év első felében érkezik a mozikba Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma.
Csűrös Karola (83) 13 évig alakította a keramikus Szikszay Etust, s ma is örömmel gondol vissza a Szomszédok forgatására. A színésznő férje, a telenovella atyja, Horváth Ádám (†89) eleinte nem tervezte, hogy feleségét is szerepeltesse a sorozatban, ez később megváltozott, a többi már történelem. Gyakran beleírták a színészek magánéletét is a sztori
- Ha egyszer érzelmileg bevonódunk egy történetbe, legyen szó bármiről, tudni szeretnénk, miként zárul a végén – magyarázza dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, az Ezerarcú függőség című kötet szerzője.
Személyes és közösségi történetek, a világ számos pontján készült képek szembesítenek emberi mivoltunkkal a Capa Központ kiállítóterében látható nemzetközi vándorkiállításon.
Jewel Box címmel nyolclemeznyi ritkaságot, B-oldalt és egyéb csemegéket jelentet meg Elton John. Az archívumban talált kincsek öt és fél évtizedes pályafutás gyümölcsei.
Tóth Balázs színihallgató, Molnár Áron „noÁr” színész, volt diák, és egy volt osztályvezető tanár, Gálffi László vallomásai az SZFE-t jelenleg meghatározó mindennapokról.
A járványra való tekintettel a szokásosnál később és óvintézkedések mellett, de nagy számban és remek programokkal várnak mindenkit a főváros régi házai.
Soha nem szoktam feszegetni senkinek a vallását, a világnézetét vagy a politikai kötődéseit – mondta a Demokratának a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke.
1995-ben jelent meg Magyarország egyik legsikeresebb rapduójának őrült, vicces és fülbemászó szerzeménye. A „Takarítónő” óriási karriert futott be, az idén 25 éves világklasszist pedig leporolták és új otthonkát is kapott.
A Franciaországban élő cseh író, aki idén 91 éves, azt mondta, megtisztelve érzi magát, különösen azért, mert Kafkát magához nagyon közeli írónak érzi.
A közszolgálati tévé műsorfolyamába nem fért bele a ma kezdődő Raktárkoncert-sorozat. A zeneszeretőknek meg kell harcolniuk az Antenna Hungária mobilapplikációjával, a MindiGO-val.
Személyes vallomásokat, lírai futamokat és elemző interjúkat is tartalmaz a huszadik század egyik legjelentősebb mexikói alkotójának sokszínű munkásságát bemutató dokumentumfilm.
Az HBO minisorozata, a Watchmen tarolt a televíziós díjátadó gálán, 11 díjat söpört be a drámai mezőnyben, a vígjátéksorozatok között pedig a Schitt's Creek írt történelmet tíz díjjal - írta a Variety.com a vasárnap tartott 72. Emmy-ceremóniáról.
Galéria- és műteremlátogatással, egyedi kortárs alkotásokkal és köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel, továbbá a Bartók Béla Boulevard rejtélyeibe vezető sétákkal, túrákkal várnak mindenkit.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Michael Lonsdale francia színész, akit egyebek között az 1979-es Holdkelte című James Bond-film főgonoszaként, valamint A rózsa neve, A sakál napja és a München című filmekből ismerhet a magyar közönség.
A színészt egyebek között az 1979-es Holdkelte című James Bond-film főgonoszaként, valamint A rózsa neve, A sakál napja és a München című filmekből ismerhette a magyar közönség.
A címbeli debreceni utca, benne a ház a szerző gyermek- és kamaszkorának helyszíne. Földszintes, kertes épület, az utcára néző, illetve az udvarra nyíló lakásokkal. A város régebbi negyedei tele vannak – voltak – ilyen portákkal, melyekbe rendszerint hatalmas, a zárkózottságot asszociáló szárazkapun lehetett belépni. A centrumtól pár száz méternyi
Hétfő óta megtekinthető mások mellett Charlie, Hobo, Tóth Gabi, Tóth Vera vagy a Hooligans együttes raktárkoncertje, a fellépők sora pedig folyamatosan bővül.
Szeptember 23-án mutatják be az E színház felületén a Radnóti Színház „Csapodárok” című előadását. Ez az első színházi bemutató, amelyet közzé tesz az oldal.