2020. augusztus 4. kedd

aug. 4
3:18
Kiderült: ezért került kórházba Benkő László – Az Omega zenészét megműtötték, ilyen állapotban van (Blikk)
Pillanatok alatt söpört végig a közösségi oldalon Benkő László (77) halálhíre, ám pár órával később kiderült: szerencsére korán gyászolták a legendás zenészt.
aug. 4
7:45
Mégsem lesz idén Apostol-koncert az Arénában (SzMo)
„Fájó szívvel” mondták le augusztus végére tervezett koncertjüket, de tartottak tőle, hogy sokan nem mennének el.
aug. 4
7:54
Mundruczó Kornél: Ez volt az első filmtervem, amivel kirúgtak (Spa Trend Online)
Itthon nem készíthette el Mundruczó Kornél új alkotását, amely angol nyelvű filmként versenyez a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
aug. 4
8:27
Mégis elmarad idén az Apostol arénakoncertje (Spa Trend Online)
A zenekar két tagja videóüzenetben jelentette be: arról, hogy az eseményt eltolják, „hosszú huzavona után, keserves kínok között” született meg a döntés.
aug. 4
10:06
A barátok fesztiválja a Kaposfest (Spa Trend Online)
Az elmúlt időszakban a szervezőknek többszörösen újra kellett gondolniuk a 2020-as Kaposfestet. Az esemény egyik művészeti igazgatója Várdai István, vele beszélgettünk arról, mi maradt, mi változott.
aug. 4
11:45
A csángó muzsika gyümölcsei (Spa Trend Online)
Csángó négy évszak címmel jelentette meg új lemezét a moldvai zenét játszó Berka együttes. Az ének és furulya mellett ritka fúvós hangszereken is muzsikáló Endrődi Szabolcsot kérdeztük a részletekről.
aug. 4
15:12
Megvannak Magyarország idei tortái (Infostart)
A fanyar gyümölcsök dominálnak az idén a Szent István-napi tortákban. A birsalmás, Curiositas elnevezésű torta lett idén Magyarország tortája, Magyarország cukormentes tortája pedig a Szentivánéji álom, amely fő összetevője a megy.

2020. augusztus 5. szerda

aug. 5
0:06
Meglepő nevek – Bejelentették a Sztárban Sztár új zsűritagjait: Liptai Claudia kikerült a bandából (Blikk)
Megújult zsűrivel tér vissza a Sztárban Sztár, az ország házibulija. Bejelentette a meglepő neveket a TV2: Köllő Babett, Bereczki Zoltán, Kökény Attila és Papp Szabi ülnek majd az asztal mögött. Liptai Claudiát nem láthatjuk ebben a szerepben.
aug. 5
0:10
Most érkezett: stroke-ot kapott a '80-as évek sztárzenekarának énekese (Blikk)
A brit reggae-pop együttes, az UB40 frontemberét, Duncan Campellt kórházban ápolják.
aug. 5
0:14
A Pesti balhé, avagy a nagy magyar képrablás – Íme, az első hazai produkció, amit a karantén után újranyíló mozik vetítenek (Blikk)
A koronavírus-járvány okozta karantén után újranyíló mozikban a Pesti balhé című vígjáték az első hazai produkció. Az elsőfilmes Lóth Balázs alkotása az a fajta mozi, amit a kritikusok nagyon utálnak, a közönség meg nagyon szereti.
aug. 5
8:21
Csak annyira szeretnék jó lenni, mint egy amatőr - interjú Stellan Skarsgårddal (Spa Trend Online)
Nyolcgyerekes családapa, lenyűgöző színész, pazar beszélgetőpartner. Stellan Skarsgård új filmje, a Remény apropóján adott interjút a Berlinálén.
aug. 5
9:57
Kölcsönös megbecsülés (Demokrata)
B. B. King & Eric Clapton: Riding With The King, Magneoton/Warner, 2020
aug. 5
10:03
Mindennapi határaink (Demokrata)
Határátlépések, Orlai Produkciós Iroda, rendezte: Dömötör András, budapesti előbemutató: augusztus 3., Városmajori Szabadtéri Színpad, szabadtéri előbemutatók: augusztus 4., Kőszeg, augusztus 15., Balatonboglár
aug. 5
10:39
Színház a csillagok alatt (Demokrata)
A trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezve a nemzeti összetartozás évadát hirdette meg az Esztergomi Várszínház.
aug. 5
12:39
Videó: ilyen most a Sziget Fesztivál helyszíne a bulizók nélkül (SzMo)
Ma kezdődött volna a hétnapos fesztivál, amely idén a koronavírus-járvány miatt meghiúsult. A szervezők a magasból rögzített felvételeken mutatják meg a most csendes Óbudai-szigetet.
aug. 5
13:12
Augusztus 20.: bejelentés a Szent Jobb-körmenettel kapcsolatban (Infostart)
A szentmisét megtartják, de nem az elmúlt években megszokott helyszínen. A körmenettel kapcsolatban más a helyzet.
aug. 5
14:36
Nem mindennapi perrel nézhetnek szembe Donald Trumpék (Infostart)
Neil Young kanadai zenész szerzői jogsértésre hivatkozva nyújtott be keresetet kedden Donald Trump amerikai elnök kampánystábja ellen, két dalának, a Rockin' in the Free Worldnek és a Devil's Sidewalknak a jogosulatlan használatáért.
aug. 5
15:42
Tovább halasztják a POSZT-ot (Infostart)
Későbbi időpontra halasztják a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), amelyet június helyett szeptemberben szerettek volna megtartani.
aug. 5
16:45
Klippremier: Audiopoeta megmutatja, milyen az, ha tényleg elszabadul a pokol (SzMo)
Mindent lehet – ezt mutatja meg a rapper-énekes-dalszerző legújabb klipjében.
aug. 5
16:51
Szörnyeket és horrorfigurákat tervez az első magyar, aki hivatalosan Batmant rajzolt a DC-nek (SzMo)
A korábban gyermekszínészként ismert Jakó Máté 15 éve él külföldön, londoni grafikai stúdiója egyre komolyabb megbízásokat kap. Az elsőre riasztó figurákkal benépesített világa elismert a rajongók körében, és ma már a legnagyobbakkal dolgozhat.
aug. 5
18:21
Demjén Ferencre, Balázs Fecóra és a Tankcsapdára is számít a raktárkoncerteken a kormány (SzMo)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő több részletet is elárult arról, hogyan támogatja a kormány a zeneipart.
aug. 5
19:57
„Ott kellene lennem, nem itthon a konyhámban, és ez nagyon fáj” – Sziget-stábtagok az elmaradó fesztiválról (SzMo)
Megkérdeztük a szervezői csapat emblematikus tagjait, akiknek évtizedek óta szinte minden nyaruk erről szólt, hogyan élik meg az idei évet.
aug. 5
20:57
Sztárok a garázsban: rájuk számít a kormány (Spa Trend Online)
Mintegy ötmilliárd forintból legalább 150 raktárkoncerttel segítene a zenészszakmán a kabinet. A megnevezett fellépők nem kifejezetten a garázszenekarok szintjén vannak.
aug. 5
21:27
Capone, Star-Wars-mozik és bújócskázós horror - Augusztusi streaming-ajánló (SzMo)
Megint lesz miért online mozizni, még nagy klasszikusokat is visszahoznak a szolgáltatók.
aug. 5
21:51
Törölték egy filmfesztiválról Schwarzenegger egyik filmjét, mert a szervezők szerint megszépíti a gyermekek rendőrök általi megfélemlítését (SzMo)
Az Ovizsaru című filmet törölték a portlandi filmfesztivál programjából.

2020. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
0:06
Egészen elképesztő, miféle építmények vannak a Korda Filmparkban: bejutottunk, mutatjuk a képeket (Blikk)
Etyeken, a Korda Filmparkban jártunk, s ha már ott voltunk, lőttünk néhány fotót. A hatalmas, egészen elképesztő építményekkel teli helyszínen nem csak filmforgatások zajlanak ugyanis.
aug. 6
0:10
Ma kezdődött volna a Sziget Fesztivál - Így fest most a rendezvény helyszíne (Blikk)
A mai napon startolt volna a Sziget Fesztivál, ha a koronavírus-járvány nem szól közbe.
aug. 6
0:14
Ebben a klipben elszabadul a pokol, itt a „Mindent lehet” (Blikk)
Vadonatúj szerzeménnyel jelentkezik a zenei szcéna egyik legfeltörekvő csillaga, Belényi Mihály, vagyis Audiopoeta. Az rapper-énekes-dalszerző legújabb klipjében mindent megtesz, hogy a néző ne csak vizuálisan, hanem lelkileg is kiteljesedjen.
aug. 6
0:18
Bejelentette a kormány a raktárkoncertek részleteit: így kaphatnak a zenészek a milliárdokból – Demjén Rózsira és Tóth Gabira is számítanak (Blikk)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán ismertette, kik és hogyan juthatnak pénzbeli támogatáshoz abból az 5,3 milliárd forintból, amit a kormány a zeneipar megsegítésére különített el.
aug. 6
8:00
Mi készül? Óriási meglepetéssel várja a rajongóit Rúzsa Magdi (Blikk)
Néhány nappal ezelőtt tette közzé a Nemzeti Filmintézet egyik pályázatának végeredményét. A listában szerepel egy film, amely forgatókönyvének megírására 3 millió forintot ítélt meg a Filmszakmai Döntőbizottság.
aug. 6
8:27
Szombaton rendezik az orgonák éjszakáját (Demokrata)
Templomok, terek és más különleges helyszínek adnak otthont a rendezvénynek.
aug. 6
10:21
Palócföldtől Hollywoodig (Demokrata)
A háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós zeneszerző, a tengerentúli filmgyártás aranykorának egyik fényes csillaga volt.
aug. 6
11:03
Vírusközösség, avagy a nemzeti színű szájmaszk (Spa Trend Online)
A teremtés koronája című karanténantológia írásai a járvány elmúltával is maradandóak.
aug. 6
12:09
Tanácsot kér a PIM? Demeter Szilárd zenésztársának cége 6 millióért is megadja (Spa Trend Online)
Egy bandában játszik a múzeumigazgató Demeter Szilárd a kormánypárti megmondóemberrel, aki az alapítás óta beltag a Bt.-ben, ami 6,6 millióért ad tanácsokat a kulturális intézetnek.
aug. 6
12:12
Stadionkoncertek lesznek Debrecenben (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt az idén a Campus Fesztivált nem tudták megtartani, de így sem maradnak neves fellépők nélkül Debrecenben.
aug. 6
12:33
Erdő Péter bíboros tagja lett a vatikáni Gazdasági Tanácsnak (Demokrata)
Az egyházfő által indított reformok keretében ez a testület felügyeli a vatikáni hivatalok és intézmények gazdasági-pénzügyi tevékenységét.
aug. 6
13:21
Gregor József Kossuth-díjas énekes 80 éve született (Demokrata)
Száznál több lemezt készített, több ezer operaelőadásban és hangversenyen működött közre.
aug. 6
13:33
Családi kedvezménnyel látogatható az Országház (Demokrata)
A kedvezményt minden magyar és külföldi állampolgár igénybe veheti.
aug. 6
15:42
Erdő Péter fontos vatikáni testületbe került be (Infostart)
Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket nevezte ki Ferenc pápa a vatikáni pénzügyekért felelős Gazdasági Tanács egyik új tagjává.
aug. 6
17:18
Ötvenmilliárdból ragyoghat Veszprém–Balaton (Infostart)
Ötven milliárd forintos kormányzati támogatásból gazdálkodhat a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF), az infrastrukturális fejlesztések mellett ebből valósulnak meg a rendezvénysorozat programjai is – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.
aug. 6
17:39
Nem minden fesztivál marad el: egy kis faluban koncertek, színház, élő szerepjáték és önismereti diszkó is lesz (SzMo)
A Tű Fokán Fesztiválon fellép Müller Péter Sziámi zenekara, Döbrösi Laura és a Kampec Dolores is. Mindez csodaszép környezetben, a Cserhát dombjai között.
aug. 6
21:09
„Nem akarok magamban dúlni otthon, nem lesz ettől több pénzem” - Balaton László hangmérnök a zeneipari helyzetről (SzMo)
Mikor a fertőzést hivatalosan bejelentették, gyakorlatilag mindannyiunk játékszerét elvették a szakmában. Konkrétan nem csinálunk semmit - mondja a négy évtizede a szakmában dolgozó háttérember.
aug. 6
21:57
Meghalt a NOX együttes állandó táncosa, Baraté Péter (SzMo)
A hírt a zenekar énekesnője, Péter Szabó Szilvia jelentette be.

2020. augusztus 7. péntek

aug. 7
0:03
Kölcsey Ferenc 230 éve született (Demokrata)
1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben.
aug. 7
0:06
Így osztja szét a kormány a koncerttámogatási pénzt - részletek (Infostart)
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón a raktárkoncertekről is fontos kérdéseket tisztázott, akár két héten belül is megkezdődhetnek a felvételek, de rajongóknak tilos a bemenet. "Profi gázsit" ígér a kormány a 150 koncert szereplőinek.
aug. 7
0:06
Nem lesz 35 milliós gázsi a zenészeknek – Megszólalt a Campus Fesztivál programszervezője az 5,3 milliárdos támogatásról – részletek (Blikk)
Tegnap Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán pontosította, mit jelent a zeneipar támogatására indított, korábban garázskoncert-sorozatként emlegetett raktárkoncert program. A bejelentésre a VOLT Fesztivál főszervezője a saját Facebook-oldalán reagált, meghatározva a nagyrendezvények szervezőinek szerepét a támogatói rendszerben. A Campus Feszti
aug. 7
0:07
Szent Domonkos 850 éve született (Demokrata)
Ő volt a katolikus egyház egyik leghatékonyabb szerzetesrendje, a hitvédelemben élen járó domonkos rend megalapítója.
aug. 7
0:10
Családi titkaikról rántják le a leplet a gyerekek: Izgalmasnak ígérkezik a Mintaapák új évada (Blikk)
Új részekkel folytatódik a TV2 Mintaapák című sorozata.
aug. 7
0:11
Sok százmilliós kormányzati támogatás a cigányzenészeknek (Demokrata)
Magyarország Kormánya 800 millió forint támogatást ad a magyarországi cigányzenészeknek.
aug. 7
0:14
Új nevet kap a Tv2 mesecsatornája (Blikk)
Augusztus 17-től új névvel jelentkezik a Kiwi gyerekcsatorna. TV2 Kids néven folytatódik a legnépszerűbb mesékkel.

Keresés