2020. június 24. szerda

jún. 24
20:06
Élőben koncertezik és Kínában is játszik a Budapesti Fesztiválzenekar (Infostart)
A BFZ augusztus 10-től meghirdeti a Nyári Kamaraesteket, amelyekre az online mellett már élő közönséget is várnak.
jún. 24
20:09
Nem nyugodtak meg az SZFE hallgatói (Spa Trend Online)
A kilenc fős delegáció öt pontos követeléssel érkezett Palkovics Lászlóhoz az ígért egyeztetésre.
jún. 24
21:48
25 milliárdból robbantaná be a magyar könnyűzenét Demeter Szilárd (Spa Trend Online)
Régiós zenei központok, társadalmasítás, felszínre hozott underground – csak néhány pont a jobboldali kultúrpotentát terveiből.
jún. 24
22:18
Új életrajzi könyv jelent meg Milan Kunderáról (Infostart)
Jan Novak "Kundera: Cesky zivot a doba" című könyve az író csehországi éveit, életét mutatja be.

2020. június 25. csütörtök

jún. 25
7:12
Megmenekül az idei Könyvhét - már időpontja is van (Infostart)
Először az iskolások kapnak könyveket, majd jöhet az egész ország.
jún. 25
7:39
Lovasok zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton (Demokrata)
Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök mutatja be.
jún. 25
7:45
Levendula és rózsa napok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében (Demokrata)
Kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel is várják az érdeklődőket.
jún. 25
8:09
Idén is megújult a Budapest Park arculata (SzMo)
Az idei arculatot a fiatal grafikus, Juhász Levente álmodta meg, központi témája pedig a belső utazás.
jún. 25
8:45
Apja nyomdokaiba lép Michael Jackson lánya (Blikk)
A legenda Michael Jackson lánya, Paris Jackson nemrégiben kiadott egy kislemezt, a The Soundflowerst, ami a barátjával, Gabriel Glenn-nel közös együttesük neve is.
jún. 25
8:48
A múlt elviselhetetlen könnyűsége (Spa Trend Online)
Az eddigi legátfogóbb életrajz jelenik meg pénteken szülőhazájában, a Franciaországban élő és már csak francia nyelven publikáló cseh szerzőről, Milan Kunderáról. A mű számos vita forrása lesz.
jún. 25
9:54
Ha szembe jön a történetünk vége (Spa Trend Online)
Július végén az Akárki című moralitásjátékot mutatják be Szegeden a Dóm tér előtt ingyenesen Bodolay Géza rendezésében Zsótér Sándor és Hegedűs D. Géza főszereplésével.
jún. 25
10:27
Július 2-án újranyitnak a Cinema City-mozik (Spa Trend Online)
Az első hét részletes programját péntek délután teszik közzé.
jún. 25
11:00
Elegancia és játékosság a Mai Manó Házban (Spa Trend Online)
Két nem mindennapi egyéniség és egy rendkívüli fotográfus találkozása: Budapesten láthatóak Douglas Kirkland Coco Chanelről és Marilyn Monroe-ról készült képsorozatai.
jún. 25
11:18
Hamar Zsolt távozik a Nemzeti Filharmonikusoktól (Infostart)
Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző - közölte a zenekar.
jún. 25
12:39
Hamar Zsolt távozik a Nemzeti Filharmonikusoktól (Spa Trend Online)
Több mint három év után, júliusban távozik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatói posztjáról Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző – közölte a zenekar.
jún. 25
13:24
Négy újabb Abba-dallal jöhetne a Mamma Mia! harmadik része (Infostart)
A filmes franchise valószínűleg folytatódik egy harmadik résszel – derült ki a Mamma Mia! színpadi változatának producere, Judy Craymer szavaiból.
jún. 25
14:27
Saját elképzelés (Demokrata)
Neil Young: Homegrown, Magneoton/Warner, 2020
jún. 25
14:29
Politikai üzenetek (Demokrata)
Az 5 bajtárs – amerikai háborús film­dráma, 2020, megtekinthető a Netflix kínálatában.
jún. 25
14:33
Esélyek és veszélyek (Demokrata)
Fehér Krisztián – dr. Kökényesi Bartos Attila – Bártfai Barnabás: Mesterséges intelligencia, avagy Pandora digitális szelencéje, BBS–INFO Kiadó, 2020
jún. 25
14:35
Csalódás (Demokrata)
Verdi: Otello, Metropolitan, 2015, online, 2020. május 31.
jún. 25
14:37
Frisset, jót, egészségeset (Demokrata)
Virágoskúti Rózsakert biocsárda, Balmazújváros, hrsz.: 0461 30, telefonszám: +36 30 428 5813
jún. 25
15:33
Egy Fröccs ma estére? Utolsó online előadásával jelentkezik a Momentán TV (SzMo)
Az improvizációs színházra szakosodott társulat mai produkcióját akár a Szeretlek Magyarország Facebook oldalán is követhetitek élőben, 20:15-kor.
jún. 25
17:03
Újabb forintmilliárdokat öntenek a városligeti Magyar Zene Házába (Spa Trend Online)
Egy éven belül több mint 20 százalékkal nőtt az immár 23 milliárdos kivitelezési költség.
jún. 25
17:18
Klippremier: Király Viktor ütős nyári slágerrel rukkolt elő DR BRS-sel karöltve (SzMo)
A nyári újdonság kétségkívül a popimádók nagy kedvence lesz. A dalhoz vérpezsdítő videóklip is készült, nálunk megnézheted.
jún. 25
17:54
Bizarr kinézetű emberek jelentkezését várják A Gyűrűk Ura sorozatba (SzMo)
Nagy szeműek, vékony végtagúak, karakteres arcúak előnyben – szól a felhívás.
jún. 25
18:12
Újranyitnak a Cinema City mozik július 2-án, több dolog is megváltozik (SzMo)
Lesz, ahol rövidített nyitvatartással. Azt is leírták, milyen lesz a biztonságos mozizás.
jún. 25
20:00
Korábban indul az új évad a Nemzetiben (Infostart)
Már augusztus 3-án megkezdődik a következő szezon a Nemzeti Színházban, amelynek a most záruló évadban, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt.
jún. 25
20:36
Ismét nyitva a hazai mozik, korlátlan filmélményt ígérnek (Infostart)
Megnyitottak csütörtökön a budapesti artmozik, a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino, a Tabán, a Corvin és a Cirkogejzír is. A Cinema City mozihálózat egy hét múlva, július 2-án nyit majd. Mindenhol nagy tisztaságot ígérnek, és a nézők együttműködését kérik.
jún. 25
21:06
Amint vége a rendezvénystopnak, azonnal robbant Veszprém, Európa leendő kulturális fővárosa (Infostart)
A Balaton közelségét is kihasználva filmpiknik, összművészeti fesztivál és sok-sok zene lesz a programkínálatban. A részleteket Navracsics Tibor, a program kormánybiztosa mondta el az InfoRádióban.

2020. június 26. péntek

jún. 26
0:03
Dalpremier: nézze meg itt Király Viktor vadiúj klipjét! (Blikk)
Észbontó trackkel jelentezett Király Viktor, ezúttal a slágergyáros DR BRS-sel karöltve készülnek meghódítani a toplistákat - megérkezett a „Models”
jún. 26
0:07
Király Viktort megfenyegette a felesége – Ez áll a háttérben (Blikk)
Családos ember lévén még egy klipforgatáson is résen kell lennie Király Viktornak, főleg ha gyönyörű nőkkel veszi magát körül.
jún. 26
7:48
Egy nagy múltú zenekar kitessékelése (Spa Trend Online)
Az idén hetvenöt éves MÁV Szimfonikusoknak július végéig kell elhagynia a Múzeum utcai Károlyi-palotát, amely hetven évig az otthona volt. Szent Iván napjának estéjén zárt körű koncerttel köszönt el az épülettől.
jún. 26
10:45
Az élet nem állt meg (Demokrata)
Oberfrank Pállal beszélgettünk arról, hogyan élték meg az elmúlt három hónapot, és miként tervezik az elkövetkező időszakot.
jún. 26
10:47
Bátor kísérletek (Demokrata)
A Vajna-éra után is tovább élő Inkubátor program a fiatal magyar rendezőknek nyújt bemutatkozási lehetőséget.
jún. 26
11:06
Mérlegen az életimádó kalandor, Amerigo Tot (Spa Trend Online)
Szobrász, filmszínész, partizán, a művésztársak nagyvonalú barátja, híd a politikai rendszerek között – mindez elmondható Amerigo Totról. És hogy kalandor.
jún. 26
13:36
Nem minden fővárosi könyvtár nyílik meg az első körben (Infostart)
Két ütemben kezdődik az olvasók fogadása a tagkönyvtárakban.
jún. 26
14:06
Jóbarátok-rajongóknak kötelező olvasmány: új könyv árulja el a sorozat kulisszatitkait (SzMo)
Hogy jött létre minden idők egyik legjobb sorozata, miért nem akarták a producerek Jennifer Anistont, és miként született a mára legendás főcímdal? Ez mind kiderül A Jóbarátok generáció című könyvből.
jún. 26
15:36
Tovább csúszik az év egyik legjobban várt filmjének premierje (SzMo)
Christopher Nolan új filmje, a Tenet csak augusztus közepén fog a mozikba kerülni, de a koronavírus még ezt a dátumot is felülírhatja.

2020. június 27. szombat

jún. 27
0:03
Premier: nézze meg itt először Burai Krisztián és Young G legújabb klipjét (Blikk)
– Aki bújt, aki nem! Kapcsolati témát dolgoz Burai Krisztián és Rácz Béci, azaz Young G legújabb közös dala, a nyári újdonságban két különleges hangú fiatal tehetség, Ponekker Virág és Binhky hangja is felcsendül.
jún. 27
0:06
Ettől a látványtól leesik az ember álla – galériai (Infostart)
Saype francia–svájci tájművész újabb alkotással rukkolt elő, most az ENSZ genfi székháza előtt.
jún. 27
10:45
Az Apokalipszis lovasai a múzeumban (Spa Trend Online)
A német reneszánsz mester, Albrecht Dürer metszeteit állítja középpontba a Szépművészeti új kamarakiállítása.
jún. 27
11:48
Kongóból is jöttek volna a Zeneakadémia versenyére (Spa Trend Online)
Bár rekordszámú pályázó jelentkezett, a Zeneakadémia csak jövő ősszel rendezi meg a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt.
jún. 27
14:12
Áts Károly lett a Borászok borásza (Demokrata)
Az első díjat Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója adta át az etyeki Rókusfalvy Birtokon.
jún. 27
16:24
Zenélő Budapest: 200 ingyenes minikoncertet hallgathattok meg 8 közkedvelt helyszínen (SzMo)
A július 2-án induló programsorozaton minden helyszínre egyedi, külön erre az alkalomra komponált kamarazenei összeállítások készültek a szervezők, amelyek tökéletesen idomulnak az adott épület múltjához, történetiségéhez.
jún. 27
18:00
A paródia paródiája még Will Ferrellnek sem megy igazán - megnéztük az Eurovízió filmet (SzMo)
Jobban is kiröhöghette volna az Eurovíziót Will Ferrell a Netflix számára készített filmben, de azért néhány kacajt így is kicsikar.

2020. június 28. vasárnap

jún. 28
0:03
Ekkor jöhet a szuperhőssorozat új évada (Blikk)
Szeptember 4-én tér vissza a szuperhősös sikersorozat, a The Boys második évada.
jún. 28
0:06
Meghalt Radványi György (Infostart)
A Magyar Nyelv Múzeumának tervezője 71 éves volt.
jún. 28
0:07
A Simpson család lecseréli szinkronszínészeit a Black Lives Matter mozgalom miatt (Blikk)
Egyre több olyan szinkronszínész mondd fel, akik nem az etnikumuknak megfelelő karaktereket szinkronizálnak.
jún. 28
8:00
Meghalt Radványi György (Spa Trend Online)
Az Ybl Miklós-díjas építőművészt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
jún. 28
8:30
Napokon belül megérkezik a Vad-sorozat legújabb darabja (Infostart)
Csütörtökön kerül a mozikba a Vad erdő, vad bércek című díjnyertes természetfilm.

Keresés