A segítség és a jó fogalmát körbejáró tantermi előadást, rockzenei produkciót és számos további színházi, zenei előadást díjaztak a „Van élet a szobafogság után – készülj a következő évadra!” szlogennel meghirdetett StageHive videópályázaton.
Bár a koronavírus-járvány hazánknál súlyosabban érintett több nyugat-európai országot, mégis megnyitották a közgyűjteményeiket. A magyarok a legóvatosabbak.
Az elmúlt nyarak hangulatát idézi meg és az előttünk álló vakációt vetíti elénk a 15 éves Irie Maffia legújabb dala, a klipben pedig a balatoni fesztiválok boldog pillanatai elevenednek meg.
A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kulturális helyeket, közösségi projekteket és kiadványokat támogatja az a nemzetközi képzőművészeti kezdeményezés, amelyhez a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
Ferenczi György, Siklósi Örs, Gyémánt Bálint és Füstös Bálint is előadást tart a Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, amit idén már 27. alkalommal szerveznek meg a szolnoki Tiszaligeten. Az 1 hét alatt közel 100 kurzuson vehetnek részt az ifjú és kevésbé fiatal zenészek július 20. és 26. között.
Karinthy Vera, Karinthy Frigyes dédunokája Leányfalun töltötte a nyarait Cinivel, a nagypapával, és egyáltalán nem nehezedett rá a legendás irodalmi család súlya. Édesapja, Karinthy Márton halála óta viszont neki kell egyenesbe hozni a színházát. Juhász Anna beszélgetett vele.
Egyre több helyen indulnak el a színházi próbák, a mozik is készülnek. A nézőknek a sötét maszkot ajánlják, és javaslatok is vannak már arra, hogyan lehetne megoldani a távolságtartást.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott egymilliárd forint keretösszegű gyorssegély mellett a kormány további 5 milliárd forintot fordít kultúratámogatásra - mondta az InfoRádiónak Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke.
A Jurassic Park sikere óta reneszánszukat élik a dinoszauruszok. A mozik vásznát és a képernyőt ellepték az őshüllők, a kedélyes növényevőktől kezdve a vérszomjas ragadozókig. Nincs ez másként a Sir Arthur Conan Doyle regényéből készült sorozatban, Az elveszett világban sem. Az ezredforduló népszerű kalandszériája hétfőtől péntekig, reggel 8.00-tól
A Netflix új, négyrészes dokumentum minisorozatatáról, a Filthy Rich – Jeffrey Epstein-ről elsőre az gondolhatnánk, hogy a XXI. század egyik legaljasabb bűnözőjéről szól, de szerencsére ez csak részben igaz, mert sokkal többről és sokkal fontosabb dolgokról is beszél. Nem jó érzés a Bret Easton Ellis regényeiből és thrillerekből ismert történeteke
A hatvanas évek szellemi nyitása és bürokráciája éppúgy része Spiró György esszékötetének, ahogy a kelet-európai rendszerváltások, vagy az ember technikai fejlődése és erkölcsi szintje közötti ellentét.
Arra keresik a választ, hogyan lehet feldolgozni, ha nem sikerül a gyermekvállalás, vagy mi játszódik le egy nőben és egy férfiban, amikor újra meg újra negatív tesztekkel szembesül.
A darabnak nincs se próbája, se díszlete, nincs jelmeze, de még rendezője sem, sőt annak szövegét a színész is csak a színpadon ismerheti meg, az előadás pedig a közönség aktív bevonásával alakul ki megismételhetetlenül.
A ViacomCBS leveszi műsorról a közel 33 éve futó Cops (Zsaruk) című, amerikai realityt. A döntést a George Floyd halála miatt kirobbant, rendőri brutalitás elleni tüntetéssorozattal indokolták.
Bár a Szegedi Szabadtéri Játékok elmaradnak az idén, a szegedi Dóm téren mégis lesz két ingyenesen megtekinthető előadás. Júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget
Alig egy hónapja derült ki, hogy az EFOTT idén is várja a fesztiválozókat, csúsztatott időpontban, augusztus 26-30. között. A szervezők pedig – ahogy azt ígérték – közel 100 fellépő nevét tették közzé.
Ideiglenesen kivették az Elfújta a szél című filmet az HBO Max kínálatából. Az amerikai filmklasszikus történelmi hátterének magyarázatával és a rasszizmustól való elhatárolódással kerül majd vissza a streamingszolgáltató könyvtárába.
Az olvasás megszerettetéséhez nagyobb teret kellene adni a kortársaknak az oktatásban – véli Király Levente, az alaptantervből kimaradó és mai szerzők írásait egyaránt tartalmazó szöveggyűjtemény szerkesztője.
A főigazgató kedden azt nyilatkozta, hogy külső szakemberekkel kivizsgáltatta az ügyet, és a vizsgálat nem igazolta az állításokat. Csakhogy az egyik áldozat erről nem is értesült, az ügyvezetőnek pedig mégis távoznia kellett.
Aaron Carter egy élő YouTube-videóban osztotta meg a tragédiájukat: barátnőjével, Melanie Martinnal elvesztették születendő magzatukat. A vetélés oka vélhetően a túlzott stressz volt.
A nők jogainak védelmében nők ugranak egymásnak az 1970-es évek híres-hírhedt, amerikai belpolitikai küzdelmében. A Mrs. America című sorozat egy antifeminista nő portréja. A széria mindhárom HBO csatornán látható, és a Gón is elérhető.