Megjelent az Artica Sound második, Eső című albuma. A 2017-ben alakult együttes komplex hangzásával és erőteljes szövegvilágával folytatja a megkezdett zenei utazást.
Miért olvasunk? Olvasunk egyáltalán? Eleget? És ami a legfontosabb: hogyan olvasunk? És hogyan kéne? Az olvasás igazi szerelmesével és most már mondhatjuk, szakértőjével beszélgettünk a témáról.
Belgrádban a televíziók logója mellett még most is ott olvasható a felirat: „Viselkedj felelősen”. Mostanság magával a vírussal már kevesebbet foglalkoznak, a műsorstruktúra kezd visszaállni a járvány előtti időkre.
Los Angeles – Tom Hanks nevét szinte az egész világon ismerik, hiszen rengeteg olyan filmben szerepelt, melyek meghatározónak számítanak. Az Oscar-díjas sztár felülmúlhatatlan színészi teljesítményét már számos alkalommal bizonyította, ám a hollywoodi pletykák szerint a személyisége sem mindennapi.
A Budapest Park a Facebookon jelentette be az örömhírt, miszerint átalakították a tánctereket, amitet asztalokkal és székekkel töltöttek meg. A ParkKert csütörtökön 16 órakor nyit majd meg, és június 6-ig tesztüzemmel várja látogatóit.
Majdnem három hónap után léptek ismét látogatók a pompeji régészeti park területére, ahol kötelező a szájmaszk viselete és a távolságtartás. Hasonló óvintézkedésekkel nyit újra a római Colosseum június elsején.
Nagy visszatérésre készült és szinte csak egy lépésre volt attól, hogy újra a rivaldafénybe kerülhessen Petics Kristóf (†24). A 2016-os X-Faktor tehetséges énekesének holttestét vasárnap találták meg az Újfehértó közepén fekvő tóban. Mindössze néhány nappal azelőtt, hogy újra egy népszerű műsor szereplőjének vallhassa magát és felhívja magára a fig
Erkölcs nélkül nem létezhet irodalom – vallja Madár János, a néhány hónapja alakult Magyar Nemzeti Írószövetség elnöke. Békés, nyitott szervezetet szeretnének teremteni.
Életének 72. évében elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész, a Műcsarnok és a Varsói Magyar Kulturális Intézet egykori igazgatóhelyettese - közölte a Szépművészeti Múzeum és a Varsói Magyar Kulturális Intézet.
Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Vidnyánszky Attila vezette budapesti teátrum, ahol mások mellett Márkó Eszter, Szász János, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség. Az intézmény igazgatója az InfoRádiónak elmondta, már a színházban zajlanak a próbák.
Mi volt a baj Micimackóval? Mi volt a bűne Peppa Malacnak? Néha furcsa politikai ok, néha a gyerekeknek szóló mesében felbukkanó véres jelenetek miatt űzték őket el a képernyőkről.
Életének 72. évében kedden elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész, a Műcsarnok és a Varsói Magyar Kulturális Intézet egykori igazgatóhelyettese – közölte Facebook-oldalán a Szépművészeti Múzeum és a Varsói Magyar Kulturális Intézet.
Hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek augusztus 1-jétől egy múlt héten elfogadott törvényjavaslat alapján. Hetedikként most a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsáról is döntene a kormány, amely érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) be is nyújtotta a modellváltást szabályzó tervezetét.
Leglátványosabb szakaszához érkezett a Magyar Zene Háza építése a Városligetben, most helyezik be a helyenként több emelet magas, egybefüggő üvegfalakat a helyükre.
Elhunyt Diószegi István történész. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE BTK Történeti Intézet professzor emeritusa kedden, 89 éves korában váratlanul halt meg – közölte a család csütörtökön az MTI-vel.
Nem várt meglepetés a padló alatt! Egy norvég házaspár felszedte otthonában a parkettát, és viking sírra bukkant. Régi családi házukat újítják fel, ám hosszadalmasabb lesz a folyamat, mint gondolták, hiszen régészek jönnek a mesteremberek helyett.
Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott mintegy 50-60 film listáját a seregszemlét megelőző, az interneten élőben követhető hagyományos párizsi sajtótájékoztatójukon jövő szerdán bejelentik a szervezők.
Június közepén 200 néző előtt tartja meg az első új színházi bemutatóját a Miskolci Nemzeti Színház a szabadtéri színpadán - tudta meg az InfoRádió az intézmény igazgatójától. Béres Attila hozzátette: a következő évadban kilenc bemutatót terveznek.