Sokszor igazi kihívás jelent megfelelő elfoglaltságot és kikapcsolódási formát találni a gyerekeknek a nyári szünet idejére, pedig számos művészeti tábor közül is választhatunk.
Sikeres versenysportoló volt, de inkább a tanulást választotta. Majd jött a zene, ami minden vitt. De mit élt meg mindeközben a „vörös hajú srác”, aki mára Magyarország egyik legismertebb zenésze lett? Interjú.
A Kő/papír/freskó – Megmentett műkincsek 2019 című időszaki tárlat nemcsak a végeredményt szemlélteti, hanem a restaurálás egész folyamatát, a műtárgyak előtte/utána állapotát is bemutatja.
Meglehetősen ellentmondásos örökséget hagyott maga után; 750 millió albumot adott el, miközben ma már szinte csak a botrányairól, életmódjáról ír a sajtó.
A kormány az átfogó koncepció elfogadásáig nem dönt a szimfonikus zenekarok taokompenzációjáról. Az együttesek egyre türelmetlenebbül várnak, de egyikük már biztosan nyert.
Kevés történet aktuálisabb manapság, mint a Giacomo Casanováé, akinek csábításait emlékirataiból ismerjük, és akinek történetét most Benoit Jacquot filmesítette meg Casanova – Az utolsó szerelem címmel.
Van nekünk egy kultikus írónk, akit tényleg csak szeretni lehet, akibe nem lehet belekötni, és talán utolsó szerzőnk a „régi iskolából”, a negyven éve elhunyt Örkény István.
Bemutatták a Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon című könyvet, amelynek szerkesztője Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő.
Bár két este is leszakadt az ég, egy kitáblázatlan kút vize miatt pedig közel száz fesztiválozó lett rosszul, a szervezők most is a nyár legjobb négy napját hozták össze.
A gyermekirodalom legendás írója, Janikovszky Éva szobrát avatták fel Erzsébetvárosban. A méltóságteljes gesztusra azonban a felnőttvilág kis méltatlansága vetett árnyékot. A kerületi önkormányzat 2015-ben döntött arról, hogy az író emlékét szoborral tiszteli meg, a szervezésbe pedig bevonja a Janikovszky Alapítványt. Zsemlye Ildikó szobrászt Jan
A rendszerváltás óta a legnagyobb, az életművet a kezdetektől a plein airen át a fonyódi képekig bemutató kiállítás látható augusztus közepéig Szinyei Merse Pál műveiből Kaposváron a Vaszary Képtárban.
Aki szeretne apának egy jó napot szerezni, nyugodtan vegye meg a könyvet és olvassa végig gyermekével, tartalmas és nem haszontalan félóra lesz – és sokszor megismételhető.
Ütősen indult a Showtime sorozata, amit Ben Affleck és Matt Damon együtt készítettek. A főszerepben Kevin Bacon, akit talán még soha nem láttunk ilyen jónak.
A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.
Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.
Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.
A Kaláka soha nem fordított a köpönyegén, soha nem akarta meglepni, meghökkenteni, horribile dictu sokkolni a hallgatót az ezredforduló ismert módszereivel.
Szinte felfoghatatlan programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 28 éves Zempléni Fesztivál – hangzott el Turjányi Miklós fesztiváligazgató és Hollerung Gábor művészeti vezető sajtótájékoztatóján.
A szerző igen eklektikus kötetet adott ki ismét; a négy ciklusra osztott versek egyike-másika annyira kódolt nyelven, nevekkel és helyszínekkel operál, hogy szinte érthetetlen.