Ott, ahol fontosnak tartják a kultúrát és az olvasást. Mindezt úgy, hogy közben a legmodernebb technikát használják. Finnországban. Helsinkiben. A neve: Oodi.
„A kép és a szöveg, a zene, a játék, a feszültség, az igényesség, az érthetőség és az absztrakció szimbiózist alkot” – írta az ősbemutató után a Westdeutsche Allgemeine Zeitung. Mundruczó Kornél Evolúcióját Németország egyik legfontosabb összművészeti fesztiválján mutatták be.
zek a szimbólumok a nyugati ember számára titkosak, most azonban feltárulnak a látogató előtt – méltatta a szeptember 25-ig látogatható kiállítást Lévai Anikó.
Botrányt kavart, hogy Molnár Ferenc jogörökösei a premier előtt közvetlenül letiltották Nyíregyházán a Delila című darabot. Az előadás rendezője Mohácsi János szerint neki nem védeni kell a szerzőt, hanem kiteljesíteni.
Október első hétvégéjén már a második premierjére készül a József Attila színház. A király beszéde című Oscar-díjas film színpadi adaptációjában Mucsi Zoltán és Fila Balázs Hargitai Iván vezényletével kelti életre Lionel Logue és York hercegének barátságát.
Az érdi napok részeként a sorozat bevált helyszíneihez az idén a Magyar Földrajzi Múzeum felújított kocsiszínje is csatlakozik, hangulatos környezetet kínálva a zenéhez.
Azok az alternatív sportok, amik a hétköznapokban hidak alá, és eldugott parkokba vannak száműzve, most hétvégén végre megkapják a nekik járó figyelmet - írják a szervezők.
Rémálommá válik az angol család franciaországi vakációja, amikor ötéves kisfiukat elrabolják. Nyolc évvel később a házaspár útjai már elváltak, a nő arra készül, hogy újra férjhez megy, a férfi viszont még mindig megszállottan kutat a fia után. Az Elveszettek című krimisorozat hétfőnként 21.30-kor látható a Duna tévén.
Készülünk ezerrel a Barbára, gyakoroljuk az új dalok koncertverzióit – üzente rajongóinak a minap Paksi Endre, az Ossian frontembere a közösségi médiában.
Balaton, nyár, katamarán – Zoltán Erika pedig fantasztikusan néz ki vadonatúj videóklipjében. A ’80-as évek popdíváján nem fog az idő, és mostanság is izgalmas zenéket tesz le az asztalra.
Rendszeresen felmerül Fahidi Éva mellett a kérdés, hogyan is élem én az életemet – mondja a vele és róla készült dokumentumfilm, illetve táncelőadás rendezője, Szabó Réka, a Tünet Együttes alapítója.
Az Azt hiszem című előadás az ember magányosságával, a bűnnel, Isten és ember kapcsolatával foglalkozik, mindezekre a súlyos kérdésekre Pilinszky János versei, levelei és esszéi nyomán keresi a válaszokat.
A válogatást szeptember 15-ig Budapesten is bemutatja az aukciósház, Londonban pedig szeptember 24. és október 2. között nézhetik meg a közép-kelet európai művészetre kíváncsiak.
Pakisztánban a „minden nő” több mint 100 millió hölgyet jelent a 210 milliós iszlám országban. Sokfélét hallunk felőlük a fényűzéstől a szegénységen át az erőszakig.
Különleges magyar nagyjátékfilm kerül ma a mozikba, a címe: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot. Kertész Mihályról keveset tud a magyar közönség, általában annyit, hogy ő rendezte a Casablancát.
Egy világsikerű kosztümös televíziósorozat a mozivászonra költözött. A múlt század első felében játszódó Downton Abbey úgy mutatta be egy angol nemesi család történetét, hogy a mai magyar valóságban élő néző is magáénak érezhette életüket.
„Amikor az emberek a fotóimat nézik, azt akarom, hogy olyan érzésük legyen, mintha egy verssort szeretnének még egyszer elolvasni” – nyilatkozta a Life magazinnak.
Új zenei és színpadi nyelven jelenik meg a Vígszínházban A nagy Gatsby című produkció ifj. Vidnányszky Attila rendezésében. A határokat feszegető, energikus, de kissé eklektikus előadás született.
A klasszikus kardozós-varázslós-partraszállós műfaj szerelmeseinek az év egyik legfontosabb eseménye volt, hogy a Delta Vision kiadó elkezdte újra megjelentetni Terry Brooks Shannara-könyveit.
Képzőművészeknek hirdet közös pályázatot a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány a városmajori Jézus Szíve templom két díszüvegablakának megtervezésére.
A Nubu ruháit viselhetik a magyar olimpikonok és paralimpikonok a jövő évi, tokiói játékokon. A vízfestékszerű, átmenetes színhasználat és a jó szabásminta előnyére válik a kollekciónak.
Nálunk is nagyon népszerűek a török sorozatok. A latin-amerikai szappanoperákhoz képest közelebb állnak hozzánk, és az utóbbi időben egyre érzékenyebb témákkal foglalkoznak. Mint az Anya című sorozat, ami hétfőtől péntekig 16.45-től látható a Tv2-n.
Csarnai Attila rendező három magyar család tragédiáján keresztül mutatta be az orosz-ukrán eseményeket, dokumentumfilmje most a 3. Rijekai Történelmi Filmfesztivál fődíjáért versenyez.
Az Oscar-díjas Tim Robbins színházi társulatot is alapított. Sokszor dolgoznak civilekkel, az utóbbi években pedig iskolákban és börtönökben is játszanak. Utóbbiról forgatott Robbins 45 Seconds of Laughter címmel dokumentumfilmet, amelynek világpremierje a 76. Velencei filmfesztiválon volt – itt válaszolt a Népszava kérdéseire.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken.
A húszas évek magyar festészetének esszenciáját láthatjuk a ma nyíló Kortársak — Sorstársak? című, csoportos kiállításon a budapesti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban.