Pál Ferenc atya közölte: befejezi a szokásos kedd esti szűk másfél órás előadásait. A váratlan bejelentés komoly megdöbbenést váltott ki a több száz fős hallgatóságból.
Nagyon fura érzés újraolvasni Roald Dahl könyveit. Folyton az a benyomásom van, hogy valami nagyon nagy baja volt a bácsinak az idős hölgyekkel, különös tekintettel a boszorkányokra.
Az első Janikovszky Éva meseíró pályázatot 2004-ben, az akkor százéves Szabó Ervin könyvtár „Az úgy volt...” címmel hirdette meg, tisztelegve az előző évben elhunyt írónő munkássága előtt.
A hatmilliárd forintos beruházás eredményeként a Csillag erődben és a nagyméretű, új kiállítócsarnokban hétezer négyzetméteres kulturális központ jön létre.
Új sorozatunk a ma en fellépő Metallicáról szól, amely rövid idő alatt bebizonyította, hogy helye van a rock óriásai között. Elképesztő módon lettek ismeretlen metálbandából világhírű megasztárokká. A legtöbb eladott metállemez, a legtöbb Grammy-díj, a legnagyobb közönséget megmozgató koncertek mind az ő nevükhöz fűződnek. A Metallica 2016-ban és
A jazz-képzést folytató intézmények növendékeinek bemutatkozásával indul szerda este a Magyar Jazz Ünnepe a Budapest Jazz Clubban. A hétvégén fellép a Malek Andi Soulistic, a Nigun, a Gáspár Károly Trió és Pocsai Kriszta, az Oláh Kálmán Sextet, valamint a SoLaTi. Az InfoRádió a Magyar Jazz Szövetség elnökét kérdezte.
Máig az olvasás Csukás István legnagyobb szenvedélye. A héten 82. születésnapját ünneplő költő Petőfi Sándort tekintette egyik példaképének, amikor igyekezett a verseket lerángatni az égből, mivel azt mondja: bár magasztos dologról van szó, a hétköznapi témák és forma csak jót tesz neki.
Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 a családok éve, és a kormány arra törekszik, hogy minél több családpolitikai támogatást tudjon megvalósítani, és átadni a határon túli magyarságnak is.
Tilos lesz idén szelfizni a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén - jelentette be Thierry Frémaux, a seregszemle művészeti vezetője, akinek régi vágya teljesül a korlátozással.
Ünnepélyesen helyezték el a dégi Festetics-kastély megújításának alapkövét: az európai kultúra egykori fellegvárának központja turisztikai és kulturális funkciókkal gazdagodik.
Az amerikai központú mozimulti, az AMC kapott elsőként engedélyt mozi működtetésére Szaúd-Arábiában, így csaknem négy évtized után, április 18-án megnyílik az első mozi a fővárosban, Rijádban.
Egyenesen Kínából érkezett A Konyhafőnök új évadának forgatására Rácz Jenő séf. A műsor új feladatok elé állította. Mesélt a keleti konyha világáról, és elárulta azt is, mitől lehetne még sikeresebb a magyar konyha. A gasztroreality hétköznap esténként 19.05-től látható az RTL Klubon.
Első alkalommal lép fel a magyar fővárosban Jason Derulo amerikai pop énekes-táncos augusztus 5-én, vasárnap a Parkban - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Negyvenéves jubileumát ünnepli a Beatrice az Arénában április 7-én, de kalandos út vezetett idáig - erről beszélt Nagy Feró az InfoRádió Aréna című műsorában. Kiderül, hogyan lett énekes, aztán rockzenészből diszkókirály, volt-e csirkedarálás, milyen volt a szabadulás a fogdából, és hogy haragszik-e azokra, akik jelentettek róla. A rádióban elhangz
A Papp László Sportarénában csap a húrok közé április 5-én a Metallica. A legendás amerikai heavy metal-zenekar nyolc év után tér vissza Magyarországra, hatodszor lépnek fel hazánkban – ezért a bandáról szól a Blikk e heti sorozata.
Szaúd-Arábiában 35 év után nyitnak ki újra a mozik. Az első vetítésre április 18-án kerül majd sor, elsőként pedig a Marvel-rekordokat döntögető blockbusterét, a Fekete Párducot tűzik műsorra.
Majd szétvetette a mozikat James Gunn filmje. A közönség és a szakma egyaránt lelkendezve fogadta a szuperhősös képregényfilmek stílusát és eszköztárát felvonultató, ám azokat kifigurázó vígjátékot. A galaxis őrzői egyszerre sci-fi és űroperett, fantasztikus kalandfilm, vígjáték és paródia, tele akcióval, némi romantikával, és annál több poénnal. A
Czóbel egyik festményét tavalyelőtt télen adták be egy debreceni zálogházba, a tulajdonos pedig rögtön jelezte a rendőrségnek, amint felfedezte a festményt a lopott műtárgyak listáján.
A japán animáció zászlóshajójának tekintett legendás Ghibli stúdió társalapítója, Takahata Iszao animációs rendező és producer 82 éves volt. Üzenete mindig az volt, hogy a maga teljességében kell megélni az életet, és ennek elérését nem akadályozhatják meg a pénz vagy a presztízs miatti kicsinyes aggodalmak.
E heti sorozatunk a legendás metálbandáról, a Metallicáról szól, amely csütörtökön a Papp László Sportarénában lépett fel és tagjai olyan meglepetést tartogattak a magyaroknak, amelyet még évekig emlegetni fogunk.
A Rising Star műsorában megismert Fehérvári Alfréd Freddie (27) nemcsak énekesként, hanem műsorvezetőként is bizonyított, hiszen ő vezette idén A Dalt, jelenleg pedig teljes erőbedobással a karrierjére koncentrál. Ám szigorúan mindig csak egy projektre.
A budai Vár és palota megújítását célzó terv keretében a Stöckl-lépcső már elkészült, a lovarda és a főőrség épülete már szerkezetkész - nyilatkozta Latorcai Csaba.
Új szemszögből meséli el a régi történetet a Mária Magdolna című film. Hőse a fiatal nő, aki otthagyja kis halászfaluját és családját, hogy csatlakozzon a próféta Názáreti Jézus követőihez. Mária Magdolna Jeruzsálembe megy a tanítványokkal, ahol a kereszténység születésének középpontjában találja magát.
Elhunyt Cecil Taylor legendás amerikai freejazz-zongorista, akinek virtuóz stílusát gazdag dinamika, változatos dallammenet és a zongora ütőhangszerszerű kezelése jellemezte. Noha egyike volt azoknak, akik forradalmasították a jazzt, ezt nem mindig értékelték.
A becsült ára négyszereséért, 125 ezer ausztrál dollárért (25 millió forint) kelt el szombaton egy sydneyi árverésen az a felsőtestet védő páncél, amelyet Russell Crowe viselt a Gladiátor című filmben.
A hollywoodi színész, Will Smith a műsorvezetője a National Geographic Volt egyszer egy bolygó című sorozatának. A két év alatt összesen 195 helyszínen forgatott 10 részes széria vasárnap esténként látható.
Los Angeles – Negyven évvel ezelőtt, 1978 áprilisában kezdték vetíteni az USA-ban a televíziózás ikonikus szappanoperáját, a Dallast. A szériáról szól új sorozatunk.
A cigánymuzsikusok mindig is a társadalom megbecsült tagjai voltak - hangoztatta Tarlós István főpolgármester szombaton a romák világnapja alkalmából Józsefvárosban, ahol a Muzsikus cigányok parkja két új domborművel bővült.
Téesz, pártszékház, elmegyógyintézet vagy jobb esetben iskola működött a kommunizmus idején a magyar kastélyokban, amelyek nagy része lepusztult állapotban érte meg a rendszerváltást.
A Mária Magdolna film producere, Emile Sherman úgy véli, hogy az eddig háttérbe szorult/szorított Mária Magdolna végre az őt megillető helyre, Jézus történetének középpontjába kerül. A mozikban látható alkotása az ő szemszögéből meséli el a jól ismert történetet.
Krasznahorkai László két regényével kapcsolatban is úgy érzi Eötvös Péter, hogy érdemes volna operát komponálni belőle. A zeneszerző azt mondja: ez lehet az első magyar nyelvű operája. A Három nővér című első operáját éppen húsz évvel a lyoni ősbemutató után márciusban tűzte műsorára a Buenos Aires-i Teatro Colon, ősszel pedig a frankfurti operában