Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András állítja színpadra.
Európa egyik legszebb borfesztiválja a Budai Várba várja a borok rajongóit káprázatos panorámával és ínycsiklandó kínálattal. A fesztivál idén a Balatont is megidézi.
Nashville – 68 évesen elhunyt a Lynyrd Skynyrd gitárosa, Ed King. A zenész a banda legnagyobb slágerének, a Sweet Home Alabama című dalnak is szerzője volt.
Csehov Három nővére a debreceniek előadásában, a kecskemétiek Csárdáskirálynője és a zalaegerszegi Caligula helytartója is látható lesz a Vidéki színházak fesztiválján.
Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Für Anikó, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter saját egyéniségén keresztül átszűrve adja elő a jól ismert Cseh Tamás-dalokat.
A jelenlegi igazgató, Lőrinczy György mellett Kiss B. Attila operaénekes, Szente Vajk rendező és a zaklatási vádak miatt távozott Kerényi Miklós Gábor is megpályázta a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztját.
Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész kiállítása nyílt meg szerdán a szentendrei MANK Galériában Hajnali kilovaglás Pélivel, Cholival, Hontalannal és Fátyollal a mindenség felé címen.
Az Afrikában játszódó nagy sikerű állatsorozatot 1971-ben nálunk is bemutatták, de csak tizenhárom rész ment le az egy híján kilencvenből. Az M3 jóvoltából most a teljes szériával megismerkedhet a néző. (hétköznap 16.00, ismétlés másnap 8.00)
Megint összecsapnak a képernyőn a görögök a perzsákkal. A nevezetes thermophülai csatát Frank Miller rajzolta meg képtegényben, ebből született a magával ragadó filmváltozat. A 300 című film ma este 21.00-tól látható a Film+ satornán.
Az ösztöndíjprogram keretében száz művész kap támogatást szeptembertől a Magyar Művészeti Akadémiától - számolt be az m5 kulturális csatorna péntek esti híradója.
Az amerikai függetlenségi háború vérzivataros éveibe kalauzol minket A hazafi című három Oscar-díjra jelölt amerikai-német szuperproduckió. Roland Emmerich történelmi filmje szombaton este 20.00-tól az RTL II csatornán látható.
Csak nézünk majd, mint a moziban: idén is látványosabbnál látványosabb show-műsorokkal készülnek a nagy kereskedelmi televíziók. Lesznek köztük nagy visszatérők és sikervárományosok is.
A sorsnak „fényes kedve” volt az előző évadban, hiszen országos viszonylatban is kiemelkedő eredményekről számolhatott be Cseke Péter, a a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója.
A szigetvári Szulejmán-sírkomplexum feltárói azonosították az 1526-os mohácsi csata után a helyszínen az oszmán seregek által emelt győzelmi emlékmű helyét. A törökök kiűzését követően 1687-ben a Mohács melletti építményt kápolnává átalakították, amely így a csata legelső keresztény mementójává, a visszafoglalás szimbólumává vált.
„Személyiségének két fő eleme volt: az aggódás és a vidámság, életét pedig kitöltötte a munka és a család” – foglalta össze búcsúbeszédében dr. Verő Tamás főrabbi (45), de a Kozma utcai izraelita temető ravatalozójában a könnyekkel küzdő Szacsvay László (70) gondolatai is szívbe facsartak Székhelyi József temetésén.