2018. március 9. péntek

márc. 9
16:09
A harmónia megtalálása (autopro)
Vonal, sík, harmónia címmel Angyalossy Sándor kárpátaljai grafikusművész, építész munkáiból nyílt kiállítás a budapesti Forrás Galériában, a Kárpát Haza Galéria rendezvénysorozat részeként.
márc. 9
16:12
A kegyeiért versengenek, mégis betolakodónak tartja a család a nevelőnőt (Blikk)
Az ezredforduló Gabriela Spanic nevétől volt hangos. A venezuelai sorozatsztár meghódította Mexikót (Paula és Paulina, Szeretni bolondulásig, A betolakodó), majd jó érzékkel az Egyesült Államok felé vette az irányt, ahol A bosszú, A szerelem foglyai és a Második esély teleregényekkel aratott sikert. A betolakodó című szériája hétköznaponként 14.40-
márc. 9
19:21
Ismét a párizsi könyvvásáron szerepel hazánk (hirado.hu)
Jövő hétvégén rendezik meg a párizsi könyvvásárt, ahol négy új kiállító lesz idén, köztük Magyarország.
márc. 9
20:06
A teljes magyar filmszakmára hatással lehet a Testről és lélekről sikere (Infostart)
A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerint számos pozitív hozadéka lehet a Testről és lélekről Oscar jelölésének, Enyedi Ildikó például valószínűleg kap majd megkereséseket. Közben a Variety összeállította a szórakoztatóipar legbefolyásosabb női személyiségeiből álló 50-es listát, amelyen – a közép-európai térségből egyedül – Havas Ágnes is
márc. 9
20:15
Egy hónapon át lehet pályázni a népi építészeti értékek megőrzésére (autopro)
Egy hónapon át lehet pályázni a népi építészeti emlékek helyreállítását támogató Népi építészeti program idei forrásaira.

2018. március 10. szombat

márc. 10
5:30
Mem fenyeget az ár, Orbán nem húz gumicsizmát (Spa Trend Online)
Pedig a választások előtt biztosan jól jönne.
márc. 10
5:32
Gulyás sem számított vereségre (Spa Trend Online)
Bízik abban, hogy a kudarc mozgósítja a tábort.
márc. 10
5:34
Tiltakozik a Karthago együttes (Spa Trend Online)
Egy ismeretlen szerző az Elios-botrány kapcsán írta át a Requiem szövegét.
márc. 10
5:36
Avat és riogat Orbán Viktor (Spa Trend Online)
"Migránsokkal" persze.
márc. 10
5:38
Menekül a kérdések elől Szatmáry Kristóf (Spa Trend Online)
Zöldségesüzletében többször nem adtak nyugtát a vevőknek vásárlás után.
márc. 10
5:40
Orbánnak tetszik Lázár videója (Spa Trend Online)
"A bécsi videó is egy pontos képet rajzolt az ottani állapotokról."
márc. 10
5:42
"Gyere, jössz szavazni a Fideszre!" (Spa Trend Online)
Feltűnő hatékonysággal tudják voksolásra bírni a romatelepeken élőket.
márc. 10
5:44
A nyugdíjaknál is egyre nagyobbra nyílik az olló (Spa Trend Online)
E tekintetben is nő a szakadék az ország nyugati és keleti felén élők között.
márc. 10
5:46
Quaestor-botrány - Eltékozolt évek, cserbenhagyott emberek (Spa Trend Online)
"Minket nemcsak a brókercég lopott meg, éppúgy meglopott az állam és az államon élősködő vállalkozói kör, amely lenyúlja a vagyont".
márc. 10
5:48
Bezár a világ legnagyobb játékáruházlánca (Spa Trend Online)
Külső pénzügyi támogatás nélkül értelmetlen belekezdeni egy szerkezetátalakításba.
márc. 10
5:50
Új japán sör a hazai pultokon (Spa Trend Online)
Vizsgálódott a versenyhivatal.
márc. 10
8:06
Heti moziajánló: Sándor Pál, Bruce Willis és Marion Cotillard (Infostart)
Több amerikai akciófilm és két Cannes-ban debütált alkotás érkezik a héten a mozikba.
márc. 10
8:06
Az őrültség felülnézetből (autopro)
Miért ír az ember naplót? Feltehetően mindenki más okból, hiszen tény, hogy szinte csak pozitív hatásai vannak. Segít a gondolatok rendszerezésében, a stressz levezetésében.
márc. 10
8:24
Összejött a nagy találkozás: Magyarországon is járt a híres telenovella sztárja (Blikk)
A betolakodó című teleregény főszerepét alakító Gabriela Spanic régi ismerőse a nézőnek. Hazai rajongótábora a Paula és Paulina bemutatásakor alakult ki. Egyébként venezuelai származású, de Mexikóban és az Egyesült Államokban is sikert aratott a telenovelláival. A műfaj egyik ikonikus arcaként tartják számon. Sorozata hétköznaponként 14.40-től a Tv
márc. 10
9:54
Karácsony Gergely bemutatja árnyékkormányát (Spa Trend Online)
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kik lesznek a testület tagjai.
márc. 10
11:18
Szerelmes szerelem a szülőföld iránt (autopro)
Szép, nemes, tisztelettudó, de egyszersmind kedvesen kedélyes invokációval indul Hegedűs Imre János Székelyország – Szerelmes földrajz című útikönyve.
márc. 10
12:18
A rendőrség csak áll és néz: magányos bosszúálló végezte el a piszkos munkát a zsaruk helyett (Blikk)
Több mint negyven éve, hogy Charles Bronson rendet rakott az aszfaltdzsungel ragadozói között. A magányos bosszúálló elvégezte azt, amit a zsaruknak kellett volna, megbüntette a bűnözőket, leszámolt élete megkeserítőivel. A Bosszúvágy most Bruce Willisben éled újjá.
márc. 10
13:45
Inkább sütő, mint mikró! (Spa Trend Online)
Az emberek többsége rosszul használja ételek melegítésére a mikrohullámú sütőt.
márc. 10
15:24
Zenészek százai ünneplik idén Bach születésnapját Magyarországon (hirado.hu)
Plázában lesz tematikus flahmob.
márc. 10
15:57
Mesterhármas - Megszületett Lionel Messi harmadik fia (fotó) (Spa Trend Online)
A Ciro nevet kapta az énekes Andrés Ciro Martínez iránti tiszteletből.
márc. 10
16:12
Döbbenetes csalás: hihetetlen összeggel nyúltak le egy országot, filmes cég is érintett (Infostart)
Egy gazdaságfejlesztési alapból fedőcégek révén és részben amerikai bankokon keresztül - több mint 3 milliárd dollárt loptak ki többek között repülőket és Van Gogh-festményeket vásárolva.
márc. 10
17:03
NB I - Idegenben javított az Újpest (Spa Trend Online)
Debreceni VSC-Újpest FC 1-2 (0-0).
márc. 10
17:24
Hatalmas botrány: sikkasztott pénzből készülhetett napjaink egyik legkedveltebb filmje (Blikk)
A Wall Street farkasa című filmet jegyző Red Granite Pictures hollywoodi produkciós cég 60 millió dollárt fizet az Egyesült Államok kormányának. Az amerikai hatóságok egy nagyszabású nemzetközi akció keretein belül több mint egymilliárd dollárnyi elsikkasztott malajziai közpénzt próbálnak visszaszerezni.
márc. 10
18:30
Bezár egy legendás budapesti szórakozóhely (Infostart)
Április 1-jével bezár a népszerű fővárosi koncerthelyszín, a Király utcai Gödör Klub. Az intézmény kéthetes koncertsorozattal búcsúzik, fellép például az Európa Kiadó, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, a Csókolom, a Balaton és lesz Kontroll Csoport-műsor is.
márc. 10
19:48
A 100 Folk Celsius zenészének büszke vallomása: jobbnak tartja fiát, de egy valamit nem ért (Blikk)
– Heilig Gábor (68) és Eszményi Viktória (66) büszke a fiukra. Nem véletlen, Heilig Tamás (34) egyértelműen örökölte szülei zenei tehetségét, sőt az egyik legnépszerűbb hazai formációban játszik, amelyért megőrülnek a fiatalok.
márc. 10
19:48
Csoportgyőztes a Győr (Spa Trend Online)
Győri Audi ETO KC-Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 34-25 (17-12).
márc. 10
19:50
NB I - Megszakította rossz sorozatát a Vasas (Spa Trend Online)
Vasas-Budapest Honvéd 2-1 (1-0).

2018. március 11. vasárnap

márc. 11
7:42
Jelentem: Kolozsvár átvéve (autopro)
Felbecsülhetetlen értékű dokumentummal, Kolozsvár hivatalos átadásának-átvételének 1940. szeptemberi jegyzőkönyvével gazdagodott a várpalotai Trianon Múzeum.
márc. 11
8:12
Most megnézheti az elveszettnek hitt Liszt-kéziratokat! - fotók (Infostart)
Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy magángyűjteményből, a dokumentumok történelmi jelentősége, a magyar zenekultúrára gyakorolt hatása felbecsülhetetlen. A kéziratokat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával vásárolt meg, az intézmény emlékmúzeuma és kutatóközpontja őrzi majd.
márc. 11
8:42
Mi van, ha az állam nem védi meg a polgárait? Bruce Willis bosszút esküszik családjáért (Blikk)
A hetvenes évek egyik sokat vitatott filmje volt a Charles Bronson főszereplésével készített Bosszúvágy. Egészen elképesztő érzelmeket gerjesztett, a pionírok kései utóda éledt újjá az aszfaltdzsungelben. Több mint 40 évvel később Bruce Willis képében tér vissza a magányos Büntető.
márc. 11
17:06
A Rising Star nyertese is mehet az Eurovíziós Dalfesztiválra? (Blikk)
Várhegyi Lucas Palmira is ott lehet az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.
márc. 11
19:24
Sándor Pál csak kulisszának használja a vándorszínészeket (Infostart)
Csütörtökön mutatták be Sándor Pál új filmjét, a Vándorszínészeket. A 19. századi road movie-ról a rendező azt mondja: a kor csak kulissza, igazából minden filmjében az emberi kapcsolatok érdeklik, aminek vizsgálatára remek alkalmat teremt egy ekhós szekéren összezárt színész társaság.
márc. 11
22:36
A legjobb magyar filmeket és filmeseket díjazták (hirado.hu)
A Magyar Filmdíjat 23 kategóriában adják át vasárnap este a Vígszínházban rendezett gálán.
márc. 11
23:06
A Testről és lélekről lett a legjobb játékfilm (Infostart)
A Testről és lélekről, Enyedi Ildikó rendezése kapta a legjobb magyar játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat vasárnap este Budapesten.

2018. március 12. hétfő

márc. 12
0:03
Magyar Filmdíj – Átadták az elismeréseket (autopro)
A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai a 4. Magyar Filmhéten bemutatott alkotások közül választották ki a díjak jelöltjeit, majd a győzteseket.
márc. 12
5:54
Pablo Picasso páratlan alkotásai Pápán (Infostart)
Pablo Picasso alkotásaiból nyílt kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban, a spanyol mester több mint száz grafikáját és litográfiáját tekintheti meg a közönség.
márc. 12
6:09
A fegyverlobbi beperelte Floridát (Spa Trend Online)
A szövetségi állam törvényi szigorítása miatt fordult a bírósághoz az amerikai szervezet.
márc. 12
6:11
Csak a tökéletes elég jó (Spa Trend Online)
Attól nem fotós valaki, hogy a képeit a Facebookra rakja – véli Sandro Miller.
márc. 12
6:13
Sámsont legyőzik (Spa Trend Online)
A Centrál Színház sikerre ítélve tűzte műsorára Molnár Ferenc Delila című darabját.
márc. 12
6:15
Egy korszak vége (Spa Trend Online)
Nem jelenik meg többé nyomtatott formában minden idők egyik legismertebb zenei hetilapja.
márc. 12
6:17
Elkészült az új Pécsi Horvát Színház (Spa Trend Online)
márc. 12
6:19
Bach mindenkinek (Spa Trend Online)
A nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010‑ben.
márc. 12
6:21
Montenegrói és orosz ellenfél vár a magyarokra a BL-ben (Spa Trend Online)
A Győr csoportgyőztesként, az FTC pedig vereséggel, harmadik helyezettként jutott tovább.
márc. 12
6:23
Öt hónap után nyert újra a Vasas a bajnokságban (Spa Trend Online)
Az éllovas FTC és a Videoton is nagy különbséggel győzött az NB I legutóbbi játéknapján.
márc. 12
6:25
Fazekas Árpádot Münchenben köszöntötték (Spa Trend Online)
Parádés játékkal kedveskedett korábbi kapusának a német labdarúgó-bajnokság éllovasa.

Keresés