Budapest Noir, Pappa Pia, Jupiter holdja, A tökéletes gyilkos, 1945, A martfűi rém, Testről és Lélekről, Kincsem - csupán néhány filmcím a közelmúltban készült sikeres magyar filmekből.
A borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszáz féle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.
Ünnepi rendezvényt tartanak az Egri csillagok című magyar játékfilm forgatásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban; az esemény, amelyen részt a film főszereplői közül többen is részt vesznek, egyben tisztelgés Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas rendező életműve előtt - tájékoztatott az emlékház vezetője.
Vidékfejlesztési támogatással felújítják a Tolna megyei Pincehelyen a Csefalvay család görbői kúriáját, Vörösmarty Mihály egykori lakhelyét, ahol elkezdte írni Zalán futása című művét.
Marosvásárhely központjában, a zajos nyilvánosságtól mégis kissé távolabb telnek a Spektrum Színház társulatának hétköznapjai. Nyáron felléptek a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja versenyprogramjában, fogadnak az anyaországból olyan előadásokat, amelyekkel szolgálhatják a helyi színházkultúra stílusbeli gyarapodását, s ez utóbbi indíttatásból
A világhírű magyar mentőkutya története ihlette Pejó Róbert alkotását. A Mancs című film tiszteletadás a világ összes mentőkutyája előtt, akik bátorságuknak és helytállásuknak köszönhetően naponta gyerekek, nők és férfiak életét mentik meg. Vasárnap délután 15.10-kor a Tv2-n látható.
Ping Vang kínai rendező Mrs. Fang című filmjének ítélte oda a zsűri a 70. Locarnói Fesztivál fődíját, az Arany Leopárd-díjat, a dokumentumfilm egy Alzheimer-kórban szenvedő asszony utolsó napjairól szól.
A Sörgyári capriccióval nyit a 14. Jameson CineFest Miskolcon, a bemutatóra Jirí Menzelt és a főszereplő Magda Vásáryovát hívták meg a szervezők. A szeptember 8–17-ig tartandó mustra idén is nagyon erős, az eddigiek talán legváltozatosabb versenyszekcióját hozza, köztük egy magyar alkotással, az első filmes Vékes Csabával és a szemle első orosz fil
Egy abszolút szubjektív és mondhatni „tudathasadásos” ajánló következik a Sziget Fesztivál zenei programjából azoknak, akik nem csak a hét végén tudtak kilátogatni Óbudára, viszont ma csak délután érnek ki a helyszínre. Fél ötkor veszi birtokba az Európa Színpadot a Mother’s Cacke.
Negyven éve, 1977. augusztus 16-án halt meg a rock and roll Királya, Elvis Presley, minden idők egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb előadóművésze, akinek népszerűsége halála után sem csökkent. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Több panasz is érkezett a beol.hu-hoz a hétvégi, békéscsabai Roockstock Fesztivállal kapcsolatban. A környéken élők szerint ugyanis túl hangos volt a zene, kibirhatatlan volt a hangzavar. A szervező egyesület szerint nem voltak hangosak, maximum az időjárás lehetett az oka.
A héten mutatják be az Egy kupac kufli című magyar animációs filmet a mozikban. A Dániel András meséjéből készült majdnem kifli-alakú, ugráló lények történetét Scherer Péter meséli el, és ő szinkronizálja az összes szereplőt is.
Vasárnap éjjel a Szigeten óriási bulit csinált a Chainsmokers zenekar, a tömegben pedig nem kisebb világsztár bulizott, mint a hetek óta en élő Ashton Kutcher és felesége, Mila Kunis.
Egy klasszicista stílusú, műemléki védelem alatt álló, háromszobás, bolthajtásos tornácú ház és egy rangos tárlatoknak helyet adó képtár őrzi a 150 éve Kaposváron születetett festőóriás, Vaszary János emlékét. (Jegyezzük meg rögvest, Balatonfüred is büszkélkedhet egy Vaszaryról elnevezett, nagy látogatottságú galériával.
A szeptemberi 14. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál klasszikus filmmel, a Sörgyári capriccióval nyit. Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező és a film női főszereplője, Magdaléna Vásáryová díszvendégként lesz jelen a mustrán.
Állandó dobhangok, gyönyörű viseletek, zsúfolásig megtelt előadósátor, lenyűgöző seregszemle több száz lovassal, íjászokkal és sportolókkal. Mindhárom napon ott kellett lenni, hogy érezzük: igenis korszerű dolog a hagyományőrzés, és őseink kultúrája nemcsak köztünk, hanem a testvérnépeink között is erős kapocs. A Kárpát-medence második legnagyobb
Augusztus 28-án új napi sorozat indul a SuperTV2-n. A Csajok, pasik, Balaton szereplői kihozzák a maximumot a nyárból, keresik a szerelmet és a kalandokat, buliznak kifulladásig és persze a balhé sem kerüli el őket. A sorozat hétfőtől péntekig 21 órától látható a csatornán.
Andrew Lloyd Weber világhírű musical-je idén augusztusban különleges helyszínen is látható lesz, ugyanis a megújult siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad műsorára tűzte. A több, mint 34 éve bemutatott darab előadása minden bizonnyal különleges élményt fog nyújtani legnagyobb tavunk mellett is.
Idén is rengeteg embert mozgat meg a Sziget, melynek tegnapi napján volt a hivatalos 25. születésnapi bulija. Torta, konfetti, szép lányok, sapkák és sörkereszt. Igen, jól olvasta, sörkereszt. Megérti, ha megnézi a képeket!
Méltatlanul merült feledésbe Dóczy Berde Amál (1886–1976) festőművész és húga, Berde Mária (1889–1949) író, költő életműve, pedig az 1880-as években született Berde lányok az erdélyi női irodalom és női festészet úttörői, jelentős alakjai voltak.
A cirkuszművészetnek legalább akkora rajongója vagyok, mint a zenének. És legalább annyira „mindenevő” is, jöhetnek a bohócok, a légtornászok, a bűvészek, vagy akár a lassan teret vesztő állatidomárok, őszinte csodálattal és még mindig gyermeki szívvel bámulok és lelkesen tapsolok.
Ön is elképzelte már milyen lenne Solti Ádámmal, Varga Izával, netán Szőke Zoltánnal együtt dolgozni? Akkor itt a nagy esély, hogy Ön is a Barátok közt család része legyen!
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad ad otthont Bogányi Gergely zongoraművész és a Virtuózok ünnepi koncertjének augusztus 20-án a Budapesti Nyári Fesztiválon.
Magányos harcos vándorol a végtelen pusztaságban. Roland a feketeruhás embert üldözi, aki le akarja dönteni a világegyetemet összetartó Setét Tornyot. A gonoszság erői végső támadásra készülnek, és Roland az utolsó harcosként próbálja védelmezni mindazt, ami a világából maradt. A Stephen King regényéből készült A Setét Torony a mozikban látható.
Ünnepi rendezvényt tartottak az Egri csillagok című magyar játékfilm forgatásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban. Az esemény, amelyen részt vettek a film főszereplői közül többen is, egyben tisztelgés Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas rendező életműve előtt - mondta az emlékház vezetője.
Még mindig elszántan és lelkesen kutatja a XX. századi lengyel–magyar kapcsolatokat Varga Endre László Zalaegerszegen élő nyugdíjas történész, akinek munkásságát nemrég a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, a külföldi polgároknak járó második legnagyobb kitüntetéssel honorálta Andrzej Duda lengyel elnök. Rendszeresen hívják lengyelors
Tokaj-Hegyalja festői vidékének huszonhatodszor megrendezett kilencnapos fesztiválja mindenekelőtt a klasszikus, dzsessz- és folkzenével, valamint a kortárs színház esszenciális válogatásával gyönyörködtet. A művészet ereje a festői környezetben és a templomok magasztosságában kivételes hangon szólal meg.