A Bookline sikerlistájának első helyén májusban a kamaszok kedvencének, Leiner Laurának legújabb története áll, a második Paula Hawkins új regénye, a harmadik pedig Leslie L. Lawrence thrillere lett. Az elmúlt hónapban a szépirodalom is előkelő helyet vívott ki magának – mondta Sándor Gabriella, a Libri Bookline marketingigazgatója.
A zene, az irodalom és a sport brit világsztárjai, valamint a terror elleni küzdelem hősei szerepelnek a brit uralkodó születésnapi kitüntetési listájának élén.
A Kecskeméti Katona József Múzeum 16 éves kortól látogatható vándortárlatát látja vendégül a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum A háború pillangói – Érosz a nagy háborúban címmel. A pikánsnak tűnő, valójában vérfagyasztó korképmetszetet Szabóné Bognár Anikó, a kiállítás egyik kurátora munkatársaival három irányból – a frontbordélyok mint
Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendzője a héten fejezte be második mozifilmje, az X. 45 napos forgatását. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, és ezzel a filmmel tér vissza a vászonra Kulka János.
A napokban jelent meg Sinkovits-Vitay András színművész Elmaradt vezeklés című, két CD-s szavalóalbuma, amelyen Döbrentei Kornél és Szentmihályi Szabó Péter verseit mondja el.
Kívülről talán kicsinek tűnhet, de bent ez az érzés megszűnik, mert praktikus, minden megvan benne, ami a kényelemhez kell. Egy csíkszeredai házaspár miután saját maguknak egy limuzin alvázára épített házat, vállalkozásba kezdett és mobilházakat készítenek, amelyek egyik előnye, hogy bárhová utazunk, az otthonunk ott lehet velünk.
Jószerivel mindenki ismeri Matula bácsit és Tutajost a Tüskevár című tévésorozat hőseit. Nem is igazi hősök ők, inkább egyszerű, hétköznapi figurák. Talán ezért is nőttek annyira a szívünkhöz. Vasárnap este a 2012-es filmváltozat pereg a Petőfi adón, míg a klasszikus sorozat június 26-29. között látható este az M3-on.
Miért lépnek félre a párkapcsolatban élő férfiak? Meddig képesek elmenni a csalásban lelkiismeret-furdalástól gyötörve, szeretteik rovására? - a válaszokat Gantner Ádám keresi a 84. Ünnepi Könyvhéten megjelent, immár hatodik könyvében.
Dargay Attila Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló június 20-án lenne 90 éves. Vasárnap 13 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban kiállítással, animációs műhelyfoglalkozással, pódiumbeszélgetéssel és vetítéssel emlékeznek életműve előtt.
A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
Hatalmas BALATON feliratok kerülnek ki több vízparti településre. Az a cél, hogy a turisták által készített fotók elterjedjenek és így még több ember látogasson el a Balatonhoz. Hamarosan visszatér a strandidő is.
A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
Különféle jógaprogramok, tánc, zene, filmvetítés, valamint indiai bábosok és hennaművészek is várják az érdeklődőket a 3. Nemzetközi Jóga Napon és a 2. Gangesz-Duna: Indiai Kulturális fesztiválon, amelyet június 24-én és 25-én rendeznek meg Budapesten és több vidéki városban.
Több minden miatt örültem, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadását beválogatták az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.
Mindenki róla beszélt. Mindenki őt várta. Mindenki kíváncsi volt rá. Hat éves szünet után, 1995-ben folytatódott a világ legrégebbi, legismertebb és leghosszabb filmsorozata. Senki sem csalódott benne. James Bond és Pierce Brosnan meghódította a közönséget.
Azon a tavaszon Soós Imre már a fővárosba készülődött a felső pártvezetés által büntetőtelepnek tekintett Debrecenből. A főiskolát végezve, 1952-ben hiába remélte, hogy a Madách Színházba szerződhet, se ő, se cimborája, Szirtes Ádám nem maradhatott Pesten.
A tavalyi Magyarország Szépe győztese, Gelencsér Tímea idén zsűritagként vesz részt a legszebbek versenyén, amelyet vasárnap este élőben közvetít a Duna és a Duna World csatorna.
A több mint kétórás élő showműsorban a 16 döntős lány négy különböző öltözékben lépett színpadra. A műsorban fellépett Pápai Joci, Csepregi Éva és a Spoon, valamint Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor és Janicsák Veca is.
A kasszasikerlista élére száguldott a Verdák harmadik része, a Disney és a Pixar stúdió filmje 53,5 millió dollárt keresett a bemutatója hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.
Véget ért a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amelynek versenyprogramjában 14 előadás szerepelt, ezeket Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus válogatta. A versenyprogram köré szerveződött a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok voltak láthatók a monodrámáktól a zenés darabokig.
Tesztévnek nevezte a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) Szűcs Gábor fesztiváligazgató: a megújult mustrát idén azokon a pontokon fejlesztették tovább, amelyek nem nyerték el a közönség tetszését. Kritikus hang alig volt hallható, és az eddiginél több, 32 millió forintos bevételt könyvelhet el az idei találkozó.
Milyen egy Berzsenyi Dániel-vers? Olyan, mint Gerzson Pál (1931–2008) egyik festménye. És milyen a festmény? Olyan, mint egy Berzsenyi-vers. Ha megnézik a csaknem tíz éve elhunyt remek festőművész emléktárlatát, rájönnek, hogy nem is körmönfont az előbbi mondat.
Az M2/Petőfi TV több mint kétéves története során a csatorna világhálós anyagaival a nézők többnyire a Petőfi Rádió hivatalos Facebook-oldalán, illetve a www.petofilive.hu-n találkozhattak. Ezentúl az M2/Petőfi TV újonnan indult Facebook-oldalán is visszanézhetők a csatorna interjúi, videói.