A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (solemnitas solemnitatum). Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt március 27-én és 28-án ünneplik a nyugati keresztény egyházak.
Több tízezer kubai és rengeteg turista gyűlt össze, hogy élőben hallhassa a Rolling Stones történelmi jelentőségű koncertjét a kommunista ország fővárosában. "Most már meghalhatok" - mondta a brit együttes egyik helyi rajongója.
Tarr Bélával és a filmrendező A torinói ló című Berlinale-díjas filmjével ünnepli 40. születésnapját az április 4-éig tartó hongkongi nemzetközi filmfesztivál.
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
Sebészeti és rituális céllal meglékelt koponyákat is bemutatnak a szegedi Móra Ferenc Múzeum Kincsek-Titkok-Aranyak című kiállításán, melyet júliusig láthat a közönség.
Megújult Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége húsvétkor újra megnyitja kapuit a látogatók előtt - közölte Horváth Jenő (Fidesz-KDNP), a település polgármestere.
Jézus vállalja a kereszthalált, hogy kiszabadítsa az emberiséget abból a csapdából, amelybe gonoszságai újra és újra belesodorják, és ezzel feltöri a történelem burkát - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.
Rendhagyó tárlatvezetésekkel, interaktív játékokkal, állatsimogatókkal várja a látogatókat a húsvéti ünnepek alatt felújított kastélyaiba és váraiba a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.
Krízisek sorozata az emberiség története, de a kegyetlenségek történetében Krisztus feltámadásával megjelenik a kegyelem - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
Stohl András és Csákányi Eszter is játszik az Operaház "Billy Elliot" produkciójában. Elton John világhírű és nagysikerű musicaljét június 29-én mutatja be az Erkel Színház. Az újítás célja, hogy a családokat bevonzzuk az Operába - mondta az InfoRádiónak Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.
Szombati brit lapértesülés szerint felkérte a Vatikán a Rolling Stonest, hogy első, történelmi jelentőségű kubai koncertjét lehetőleg ne nagypénteken rendezze meg.
Az első önálló moldvai hagyományőrző formáció, a Szályka Rózsa Csángó Hagyományőrző Együttes Csángó Menyekező című produkcióját láthatja a közönség április 2-án a Magyarság Házában.
44 éve van a Vígszínházban, de azt mondja: nem érzi, hogy begyöpösödött volna, hiszen mindig az ország legjobb rendezőivel dolgozhatott, akik vendégként érkeztek a lipótvárosi teátrumba. Lukács Sándort nem zavarta igazán az indulásakor ráaggatott "sármos színész" címke, hiszen mindig is jobban szeretett rosszfiúkat játszani, a tejfeles szájú jóemberek kevés színészi kihívást tartogatnak számára.…
Több mint százféle, birkából készült étellel, húsvéti játékokkal, gyerekprogramokkal, állatsimogatóval és koncertekkel várja vendégeit szombattól hétfőig a Húsvéti Bárányfesztivál a fővárosban, a Vajdahunyad váránál.
A teljesen sötétbe boruló Szent Péter bazilikában kezdődik a virrasztás nagyszombat este, amelyen Ferenc pápa tizenkét olaszt és külföldit keresztel meg. Nagypéntek este az egyházfő pénzt küldött a római utcákon élő hajléktalanoknak.
A körárkoktól a kőfalakig címmel az elmúlt 10 évben feltárt régészeti emlékeket mutatják be szerdától interaktív kiállításon a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban.
Világszerte kedvelt magyar együttesek - köztük a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, a Kodály Vonósnégyes és a Pécsi Balett -, valamint muzsikusok, így például a Ránki-Klukon zongorista házaspár is fellép az április 8. és 24. között 36. alkalommal megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF).
A feltámadás fényében felelősek vagyunk egymásért, népünkért és a teremtett világért - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombat este Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.
Az Országgyűlés 2015. március 17-én II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánította március 27-ét, Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját. Az országgyűlési határozat tisztelettel adózik a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik a Cum Deo pro Patria et Libertate zászló alatt küzdöttek a magyar szabadság kivívásáért. A parlament…
Anatolij Vasziljev orosz rendező üzenetét olvassák fel az idei színházi világnapon, vasárnap az előadások előtt a színházakban. Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület március 30-án, szerdán tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét és díjátadóját a Budapesti Operettszínházban.
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg.
"Semmi Konferencia" címmel, többségében új dalokból álló koncertszínházi előadást mutat be a Kiscsillag zenekar április 26-án az Erkel Színházban. A többek közt Péterfy Bori, Falusi Mariann, Pásztor Anna és Varga Líviusz közreműködésével megvalósuló estről Lovasi András, a Kiscsillag zenekar frontembere beszélt az InfoRádióban.
Az álmok és a valóság világát mutatja be két egyfelvonásos produkcióban a Budapest Táncszínház Álomőrző című új eladása, amelynek premierje március 30-án lesz a Müpa Fesztivál Színházában.
Almási Éva lett a Nemzet Színésze. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a nemrég elhunyt Psota Irén után Almási Éva érdemelte ki az elismerést.
Egy barátság levelei címmel jelent meg a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában Szvjatoszlav Richter (1915-1997) világhírű zongoraművész és élettársa, Nyina Dorliak Fejér Pálhoz, a Magyar Állami Operaház egykori főtitkárához írt levélgyűjteménye.
A kedvesük meglocsolásáért kapott tojás szerelmi ajándék volt a legényeknek, ezért vigyáztak rá, szakítás esetén azonban összetörték vagy megették - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Nem hiszem, hogy egy írónak 365 napon keresztül írnia kell. Van, aki 365 napig ír, én nem tartozom közéjük. Ugyanakkor, ha eltelik egy-két hónap, elkezd nyomasztani ez a dolog. De közben arra is rájöttem és megtanultam az idők során, hogy ez tulajdonképpen önmagában egy inspiráló dolog. Úgyis akkor fogok nekiülni, amikor muszáj, amikor már nagyon feszít valami. És akkor viszont nem halogatom -…
A nem túl hízelgő kritikák ellenére világszerte 424 millió dollárért (120 milliárd forint) váltottak jegyet a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című amerikai akciófilmre a csütörtöki mozikba kerülése óta eltelt négy napban, ami minden idők negyedik legsikeresebb globális nyitóbevételét jelenti.
Hetvennyolc éves korában meghalt Jim Harrison amerikai író, költő, aki élete derekán érte el a világsikert a Szenvedélyek viharában című könyvével, amelyből később nagysikerű mozifilm is készült Brad Pitt, Anthony Hopkins és Aidan Quinn főszereplésével.