Játékfilm helyett dokumentumfilm készült a volt német kancellár, Helmut Kohl tragikus sorsú néhai feleségéről, akinek életét az eredeti tervek szerint kétrészes tévéfilmben mutatta volna be Raymond Ley rendező.
A Harry Potter-könyvsorozat utolsó kötete óta nem látott mennyiségű előrendelés érkezett az Amazon.com-on az új Harper Lee-regényre, amely jövő hét kedden kerül a könyvesboltok polcaira.
Horváth Lili Szerdai gyerek című játékfilmjét választották a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotásának szombat este.
Hetven magyar és olasz művész alkotásaiból nyílik kiállítás vasárnap a genovai Dózse-palotában a második alkalommal megrendezett Le latitudini dell'arte elnevezésű kortárs művészeti biennále keretében.
A jazz értéséhez nagy segítség, ha tudja, mire kell figyelnie a zene hallgatása közben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pallai Péter, "A jazz évszázada" című könyv egyik szerzője. A másik szerző, Kerekes György elmondta: nem okozott nehézséget számukra közösen írni a könyvet.
Tarolt a Minyonok (Minions) című rajzfilm az amerikai mozikban, az animációk minden idők második legnagyobb nyitó hétvégi jegyárbevételét jelentő 115,2 millió dollárt (32 milliárd forint) hozott.
Nevet változtat a 2005 márciusi megnyitása óta Művészetek Palotája néven működő intézmény. Az eddig is Müpaként emlegetett előadóművészeti központ az augusztus végén kezdődő új szezont már hivatalosan is Müpa néven kezdi meg.
Évről évre nagyobb az érdeklődés a Campus Fesztivál iránt: a tavalyi 70 ezer után az idén 80 ezer látogatót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljára július 22. és 26 között a debreceni Nagyerdőbe - közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón hétfőn.
Ma kezdődik Velencén Magyarország legnagyobb egyetemi bulija, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). A 40. születésnapját ünneplő fesztivál július 19-ig tart, fellép Dub FX, Borgore és Otto Knows, valamint a hazai színtér több szereplője.