2015. június 23. kedd

jún. 23
14:03
Négy budapesti színház vezetésére írnak ki pályázatot (Infostart)
A Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
jún. 23
15:33
Szombaton kezdődik az egyhetes Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál (Infostart)
Szombaton kezdődik a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál, az egyhetes programsorozat keretében a nemzetközi versenyek díjazottjai mellett magyar tehetségek is színpadra lépnek, lesz kottavásár és hangszerkiállítás is - tájékoztatta az MTI-t az esemény főszervezője.
jún. 23
15:33
Sári József 80 éves (Metropol)
A Kossuth-díjas zeneszerző az elmúlt években több hazai zenei verseny zsűrijében kapott helyet, s külföldre is rendszeresen hívják előadásokat tartani.
jún. 23
15:51
Aradi Tibor kapta idén a Karinthy-gyűrűt (Metropol)
A korábbi díjazottak között olyan jeles személyiségek találhatóak, mint Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Moldova György, Kern András vagy Bajor Imre.
jún. 23
16:09
Átadták a Karinthy-gyűrűt Aradi Tibor humoristának (Infostart)
Aradi Tibor humorista vehette át idén a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit díjazó Karinthy-gyűrűt kedden Budapesten.
jún. 23
16:45
Idén Bük a magyar dal fővárosa (Metropol)
A magyar dal napja szeptember 13-án vasárnap lesz.
jún. 23
17:21
Fico népszavazást fontolgat a menekültkérdésről (Spa Trend Online)
A pozsonyi törvényhozás még ma szavazhat a kormány határozati javaslatáról, amely elutasítja az EU-javasolta menekültkvótákat.
jún. 23
17:23
Fény derül a grazi ámokfutó indítékaira? (Spa Trend Online)
Az osztrák hatóságok az Interpol segítségével vizsgálják a lehetséges okokat.
jún. 23
23:03
Átadták az Európai Unió irodalmi díjait (Infostart)
Átadták kedd este Brüsszelben az Európai Unió irodalmi díjait, amelyre idén a magyar Szvoren Edina Nincs, és ne is legyen című elbeszéléskötetét is érdemesnek tartotta a zsűri.
jún. 23
23:21
Kurtág György átvette az egyik legjelentősebb nemzetközi zeneszerzői díjat Madridban (Infostart)
A komponisták számára egyik legjelentősebb nemzetközi elismerést, a spanyol BBVA bankcsoport alapítványának A Tudás Határai elnevezésű díját vette át Kurtág György zeneszerző kedden Madridban.

2015. június 24. szerda

jún. 24
5:57
Amerikai segítséggel mentik Hemingway hagyatékát Kubában (Infostart)
Egy amerikai alapítvány majdnem 900 ezer dollárnyi (248 millió forint) korszerű építőanyagot szállít Kubába, hogy ott egy modern intézet épülhessen Ernest Hemingway hagyatékának megőrzésére.
jún. 24
8:03
Startol a VOLT (Metropol)
Jövő kedden nulladik nappal, szerdától pedig teljes értékű fesztiválprogrammal várja vendégeit a soproni VOLT Fesztivál.
jún. 24
10:09
Ő lesz az új Pókember (Infostart)
A 19 éves brit színész, Tom Holland, A lehetetlen című katasztrófafilm szereplője lesz a Marvel stúdióban készülő új Pókember-film főhőse.
jún. 24
10:27
Tom Holland lesz az új Pókember (Metropol)
A 19 éves brit színész, Tom Holland, A lehetetlen című katasztrófafilm szereplője lesz a Marvel stúdióban készülő új Pókember-film főhőse.
jún. 24
11:03
Ókori római hajót találtak (Metropol)
Értékes régészeti lelet a rakománnyal teli, értintetlen hajó.
jún. 24
11:05
Elhunyt Dick Van Patten amerikai filmszínész (Metropol)
Főleg vígjátékokban szerepelve számos tévésorozatban, a filmvásznon és a Broadwayn is sikert aratott.
jún. 24
11:21
Jövő pénteken búcsúztatják Vészi János filmrendezőt (Infostart)
Július 3-án délután 14 órakor búcsúztatják a június 11-én elhunyt Vészi János Balázs Béla-díjas filmrendezőt, televíziós műsorvezetőt, producert és színészt az Óbudai temetőben - közölte az MTI-vel a Filmművészek Szövetsége szerdán.
jún. 24
19:27
Újabb komoly filmet forgat Robert Downey Jr. (Metropol)
Valós tényeken alapuló esetet, egy pénzügyi csalás történetét készül megfilmesíteni produkciós cégével a színész.
jún. 24
22:42
Több mint 340 film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (Infostart)
Több mint 340 filmet tűznek műsorra a ma kezdődő, az idén 30 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelyen konferencia és retrospektív kiállítás is várja az érdeklődőket vasárnapig.

2015. június 25. csütörtök

jún. 25
6:12
Holnap kezdődik a Voluta Nemzetközi Vízikarnevál (Infostart)
Csütörtökön kezdődik a kilencedik Voluta Nemzetközi Vízikarnevál Mosonmagyaróváron, a Mosoni-Duna Itató előtti szakaszánál - tudatta a szervező Flesch Károly Kulturális Központ igazgatója.
jún. 25
6:14
Hétvégén lesz a hagyományos Őrségi Vásár (Infostart)
Ezen a hétvégén tartják a hagyományos Őrségi Vásárt, amelyre több mint tízezer látogatót és háromszáz árust várnak a szervezők; a rendezvénnyel köszöntik Őriszentpéter várossá válásának 10. évfordulóját is - mondta el Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere.
jún. 25
8:18
Pénteken kezdődik az egyik legnagyobb népművészeti fesztivál (Infostart)
Pénteken indul a XVI. Körösvölgyi Sokadalom elnevezésű népművészeti fesztivál Gyulán, a Várkertben. A háromnapos rendezvényre mintegy 180 kézművest és 1500 fellépőt várnak.
jún. 25
8:21
Mindig választhatunk fény és sötétség közül (Metropol)
Az első évad felénél tart a Fox csatorna sorozata, a Wayward Pines – a titokzatos Pam nővért alakító Melissa Leóval beszélgettünk.
jún. 25
10:27
Hospice otthonba került Bobbi Kristina (Metropol)
A néhai Whitney Houston lánya öt hónapja szenvedett visszafordíthatatlan agykárosodást.
jún. 25
10:42
Elárverezték a Gurlitt-örökség elsőként visszaszolgáltatott darabját (Infostart)
A becsült ár több mint háromszorosáért, 1,865 millió fontért (814 millió forintért) kelt el egy szerda esti londoni árverésen a kétes eredetű Gurlitt-gyűjtemény elsőként visszaszolgáltatott darabja, Max Liebermann Két lovas a parton című festménye, amelyről a szakértők tavaly megállapították, hogy a nácik által rabolt műkincsek közé tartozik.
jún. 25
12:30
Megállapodott a Városliget Zrt. az új Néprajzi Múzeum tervezőivel (Infostart)
Több fordulót követően megszületett a megállapodás szerdán a Liget Budapest fejlesztésért felelős Városliget Zrt. és a Néprajzi Múzeum tervpályázatán győztes francia tervezőcsapat, a Vallet de Martinis és a DIID iroda között a tervezői szerződésben rögzítendő feltételekről.
jún. 25
12:48
Ma van a magyar humor napja (Infostart)
2008 óta Karinthy Frigyes születésnapja a magyar humor napja. Ekkor szokták kiosztani a Karinthy-gyűrűt, amely 1975 óta a legjelentősebb szakmai elismerés a humoristák között.
jún. 25
14:36
Agydaganata miatt minden nyári fellépését lemondta Dmitrij Hvorosztovszkij (Infostart)
Agydaganata miatt minden nyári fellépését lemondta Dmitrij Hvorosztovszkij orosz operaénekes.
jún. 25
16:06
Hiánypótló magyar könyv készült a dzsessztörténetről (Infostart)
"A jazz évszázada" címmel Kerekes György és Pallai Péter írt átfogó, hiánypótló könyvet a 20. századi amerikai dzsessztörténetről. A Fidelio Media gondozásában megjelent kötet, amelyhez egy YouTube csatornán több száz zenei illusztráció is párosul, csütörtökön mutatják be a Fuga Budapesti Építészeti Központban.
jún. 25
16:24
Pákh Imre nyár végéig vár a Golgota elszállításával (Infostart)
Noha eredeti tervei szerint csütörtökön elszállíttatta volna Munkácsy Mihály Golgota című festményét a debreceni Déry Múzeumból tulajdonosa, Pákh Imre most mégis úgy döntött: nyár végéig haladékot ad a magyar állam képviselőinek a kép megvételével kapcsolatos tárgyalásokra.
jún. 25
16:45
Megépülhet az Oscar-múzeum (Metropol)
Zöld utat kapott Los Angelestől az amerikai filmakadémia új múzeumának építése.
jún. 25
19:09
Megtámadták Courtney Love-ot Párizsban (Metropol)
Courtney Love járművet megtámadták az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tüntető sztrájkolók.

2015. június 26. péntek

jún. 26
8:42
Benedict nélkül nincsen Sherlock (Metropol)
A BBC-sorozat első évada óta őrület övezi a Sherlockot, a széria egyik producerével, Sue Vertue-vel a kezdetekről beszélgethettünk.
jún. 26
8:54
Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán (Infostart)
Ma kezdődik a Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán, amelynek három napja alatt öt helyszínen koncertekkel, kiállításokkal, kézműves vásárokkal, gyermekprogramokkal várják a látogatókat.
jún. 26
13:48
Harry Potter színpadra költözik (Metropol)
A színdarab címe Harry Potter és az elátkozott gyermek lesz, és eddig ismeretlen történetet mutat majd be.
jún. 26
16:30
Közel nyolcvanéves magyar werkfilmet találtak (Metropol)
A hatperces részlet az 1937-ben bemutatott 120-as tempó című mozi forgatásán készült.

2015. június 27. szombat

jún. 27
8:54
Ősi kínai királyságról forgat filmet az Alkonyat rendezője (Infostart)
Az ősi kínai városról és királyságról, Loulanról forgat romantikus eposzt Catherine Hardwicke, az Alkonyat-filmek első epizódjának rendezője.
jún. 27
10:42
A közönség is táncra perdülhet a Nemzeti Táncszínház nyári estjein (Infostart)
A közönség is belekóstolhat a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 23. és augusztus 2. között a Várkert Bazár Öntőház udvarán.
jún. 27
13:24
Három bűvész képviseli Magyarországot a 26. Bűvész Világbajnokságon (Infostart)
Három bűvész képviseli Magyarországot a 26. Bűvész Világbajnokságon: Hajnóczy Soma zsűritagként, Kőhalmi Ferenc és Nagy Csaba pedig versenyzőként vesz részt a megmérettetésen július 6. és 11. között Riminiben.
jún. 27
18:12
Videoklipkészítő pályázatot hirdetnek az ürge évében (Infostart)
Videoklipkészítő pályázatot hirdet 12-18 éves fiatalok részére a Vadonleső Program. A felhívásra nevezni az idei év emlősének választott ürge alakját megjelenítő, kortárs költők által írt versek feldolgozásával lehet.
jún. 27
18:30
Borúra derűs irodalom - Sajdik Ferenc tárlata a Cultiris Galériában (Infostart)
Borúra derűs irodalom címmel nyílik meg csütörtökön Sajdik Ferenc Kossuth- és Hazám díjas, valamint Prima Primissima díjjal is kitüntetett grafikus, karikaturista tárlata a budapesti Örkény István Könyvesbolt Cultiris Galériájában.
jún. 27
18:48
Tárogatós világtalálkozóra készülnek Vaján (Infostart)
Az 5. Tárogatós Világtalálkozóra várják július 1. és 12. között a hangszer művészeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vajára.

2015. június 28. vasárnap

jún. 28
7:42
Felújították az alsóbogáti Festetics-Inkey-kastély parkját (Infostart)
Több éves előkészítő munka után elkészült és pénteken átadták a felújított alsóbogáti Festetics-Inkey-kastély 13 hektáros történeti parkját.
jún. 28
8:18
Anton Molnár kiállítás nyílt Sanghajban (Infostart)
Teltházas közönség előtt nyitott meg Anton Molnár magyar festőművész kiállítása Sanghajban, ahol kifejezetten a kínai közönség számára készült alkotások is bemutatkoztak.
jún. 28
10:12
Indul a Volt Fesztivál (Metropol)
Kerek évfordulót ünneplő magyar együttesek koncertjeivel kedden kezdődik a 23. Volt Fesztivál.
jún. 28
10:42
Kedden indul a Volt Fesztivál (Infostart)
Kerek évfordulót ünneplő magyar együttesek koncertjeivel kedden kezdődik a 23. Volt Fesztivál, amelyen a hazai fesztiválok közül a legtöbb magyar előadót hallhatja a közönség - közölte a Volt Fesztivál Sajtóirodájának vezetője az MTI-vel.
jún. 28
19:06
Máté Gábor: nekünk a közönségért kell dolgozni (Infostart)
Fejben már megvan az igazgatói pályázata Máté Gábornak, aki a következő öt évre is pályázik a Katona József Színház vezetésére. A teátrum igazgatója arról is beszélt az Inforádió Aréna című műsorában, hogy a nyári szünetben megújul a Katona József Színház kisebbik játszóhelye, a Kamra.

2015. június 29. hétfő

jún. 29
6:12
Léphaft Pál karikatúráiból nyílik kiállítás Budapesten (Infostart)
Léphaft Pál délvidéki karikaturista képeiből nyílik Palikatúrák címmel kiállítás kedden, a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria eseménysorozatának keretében.
jún. 29
8:18
Visszautasította az Oscar-akadémia tagságát egy finn rendező (Infostart)
Visszautasította a meghívást az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia tagjai közé Pirjo Honkasalo finn rendező.
jún. 29
8:24
Meghalt a Yes együttes basszusgitárosa (Metropol)
Chris Squire, a progresszív rockot játszó brit zenekar alapító tagja 67 éves volt.

Keresés