Megjelent a Magyar Krónika első száma. A közéleti kulturális havilapot Bencsik Gábor főszerkesztő és a lap producereként említett Kerényi Imre mutatta be szerdán sajtótájékoztatón.
Június 4-től négy éven át Magyarország is tagja a Szellemi Kulturális Örökség Megőrzése Kormányközi Bizottságának, így közvetlenül is részt vesz az UNESCO szellemi kulturális örökség politikájának alakításában.
Nicole Kidman, Hugh Grant, Kirsten Dunst és Natalie Portman is részt vesz az idei sanghaji nemzetközi filmfesztiválon, amely a jövő héten kezdődik a kelet-kínai metropoliszban.
Új alapszabályt fogadott el és annak értelmében közhasznú szervezetté alakult a Magyar PEN Club, így a társaság könyvkiadói tevékenységet is folytathat a jövőben - számolt be Turczi István főtitkár a szervezet szerdai közgyűlésének eredményeiről az MTI-nek.
A Nyuszi és Őz című Vácz Péter rendezte magyar gyermekfilm kapta a 35 éven aluli alkotók Hermína Tyrlová díját az idei, immár 54. zlíni gyermek- és ifjúsági filmfesztiválon.
85. alkalommal rendezik meg idén az Ünnepi Könyvhetet. Ezúttal 335 cím található a katalógusban, valamennyi, kortárs magyar szerző, első megjelenésű, első kiadású, vagy átdolgozott műve - hangsúlyozta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kocsis András Sándor szavai szerint, az Ünnepi Könyvhéten mindig értékes szépirodalomi vagy…
Több mint két tucat, többségében a közelmúltban elhunyt magyar író novelláit gyűjti össze Szakonyi Károly válogatásában az "Írók lámpafénynél" című kötet. A személyes hangvételű ismertetőkkel és Orosz István grafikus karikatúra-portréival kiegészített kiadvány a Magyar Írók Egyesületének gondozásában jelent meg.
Nagy sikerű Dvorak műsorral tért vissza New Yorkba június 1-én és 2-án a Budapesti Fesztiválzenekar. A hangversenyt kisebb kellemetlenség előzte meg, amikor a Kennedy repülőtér vámvizsgálói egy időre hét vonót lefoglaltak elefántcsont-tartalma miatt - mondta el az InfoRádiónak Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgató-helyettese.
Életének 94. évében elhunyt Hárs Ernő József Attila- és Stephanus-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Írószövetség örökös tagja - tudatta a család és a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Tollal, papírral szuronyok között - Magyar írók és költők az I. világháborúban címmel rendeztek konferenciát csütörtökön a XX. Század Intézetében, a világháború kitörésének 100. évfordulójához kapcsolódó programokhoz kapcsolódóan.
Az Iparművészeti Múzeum második alkalommal vesz részt a szecesszió világnapja rendezvénysorozatában szombaton: az érdeklődők város- és épületnéző sétákon, tárlatvezetéseken és tudományos előadásokon vehetnek részt.
Hamarosan induló európai turnéja részeként június 27-én Kassán a Steel Arenában ad koncertet a rockzene történetének egyik legfontosabb dalszerző-előadója, az amerikai Bob Dylan.
Csaknem száz pincészet tart nyitva és fogad akár előzetes bejelentkezés nélkül is a bortúrázókat országszerte a Nyitott Pince Napok keretében június 7. és 9. között.
Ma indul a szabadtéri színházi szezon: a Budapesti Nyári Fesztivál, a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház, a Kőszegi Várszínház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös évadnyitással, előadásokkal, koncertekkel várja a közönséget ezen a napon.
Összművészeti fesztivált rendeznek az Őrségben, Gencsapátiban néptáncfesztivál, Csepregen pedig hagyományőrző pünkösdi lófuttatás várja a látogatókat ezen a hétvégén Vas megyében.
A dél-koreai pavilon kiállítása nyerte a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále legjobb nemzeti kiállításáért odaítélt Arany Oroszlán-díjat; az Ezüst Oroszlánnal pedig a chilei projektet tüntette ki a zsűri a velencei Giardini parkban megtartott szombati díjátadón.
Az év díszlettervezője az idén Cziegler Balázs, az év jelmeztervezője pedig Füzér Anni lett, a díjátadót szombaton tartották az elmúlt két színházi évad legjobb, legérdekesebb jelmezeit, díszleteit bemutató kiállítás megnyitóján, a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT).
Rekordot döntött a Miskolci Nemzeti Színház a 190. évadban: a vendégszereplésekkel együtt 610 előadást játszott a társulat, ebből az ország első kőszínházában 583 színházi estén vehettek részt a nézők - közölték a teátrum évadzáró társulati ülésén, szombaton. A következő évad középpontjában Shakespeare művei állnak.
Ingyenes koncertek, gyerekprogramok, városi séták és egész napos vásár várja a látogatókat vasárnap a zsidó kultúrát bemutató Judafesten a budapesti Kazinczy utcában.
Klasszikus szerepekkel tér vissza három év külföldi munka után a hazai színpadokra Hámori Gabriella színművész. Az Örkény Színházbeli Stuart Máriát követően nyáron Shakespeare Vízkeresztjének Olíviáját játssza a Kőszegi Szabadtéri Játékokon.
Nyolcvan éve, 1934. június 9-án szerepelt először rajzfilmben Walt Disney egyik legnépszerűbb állatfigurája, a méregzsák Donald kacsa, aki minden kudarca ellenére pozitívan szemléli az életet. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A város jelképének számító vár névadója, Thury György vitézségét eleveníti fel A Diadal Napja című rendezvénysorozat június 13. és 15. között Várpalotán - közölte a Thury-vár Nonprofit Kft. turisztikai referense.
Jubileumi Baranyi Ferenc-versválogatással, regényekkel, új verseskötetekkel és egy olasz mártírokról szóló monográfiával készül a Hungarovox Kiadó a csütörtökön kezdődő 85. Ünnepi Könyvhétre.
Portugál-napot tartanak a Katona József Színházban csütörtökön, abból az alkalomból, hogy együtt jelenik meg Egressy Zoltán Portugál című műve és az előadás DVD-n.
A talajradarral végzett kutatások után megkezdődhet azoknak a síroknak a feltárása egy 17. századi madridi kolostor templomában, amelyek egyikében a szakértők szerint a Don Quijote írója, Miguel de Cervantes nyugszik.
A rendszerváltás korszakához kapcsolódó tárgyakat, emlékeket, fotókat, filmeket és a hozzájuk kapcsolódó visszaemlékezéseket várnak június végéig a szervezők a bécsi Collegium Hungaricumban ősszel nyíló tárlathoz.
Könyvekkel ingujjban címmel rendezik meg az idén Debrecenben az ünnepi könyvhetet, amelynek díszvendége Esterházy Péter Kossuth-díjas író lesz - jelentették be a szervezők kedden a cívisvárosban.
Az utóbbi évek legjobb fesztiváljának tartja az idei, 14. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) Stenczer Béla ügyvezető igazgatója. Mint az MTI-nek elmondta, eddig több mint 10 ezren váltottak jegyet a csütörtök óta zajló programokra, a belépők 95 százaléka már gazdára talált.
Több egyesült államokbeli koncertjét is elhalasztotta Paul McCartney, mivel a vártnál tovább tart teljes felépülése egy vírusfertőzésből, amely a múlt hónapban döntötte le a lábáról, épp kelet-ázsiai turnéjának megkezdése előtt.