Derkovits Gyula életművének lappangó darabjainak felkutatására indított kezdeményezést Derkovits Wanted néven a Magyar Nemzeti Galéria az 1934-ben elhunyt művész életmű-kiállításához kapcsolódva.
Jövő csütörtökön kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT); a tíznapos fesztivál versenyprogramján 13 előadás szerepel, amelyek közül 6 Budapestről, 4 vidékről, 3 produkció pedig határon túli színházból érkezik.
A 60 éves Magyar Cirkusz és Varieté "Cirkusz Classicus" című ünnepi műsorával idézi meg a sátras utazócirkusz hangulatát június 12. és 15. között a Pécsi Országos Színházi Találkozón. A műsorban a cirkuszművészet valamennyi klasszikus szépsége felvonul majd - mondta el az InfoRádiónak Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója.
A világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos új vándortárlata Kontaktok címmel a budapesti Capa Központban, míg legelső csoportos kiállítása Elsők címmel a Mai Manó Házban látható keddtől augusztus 24-ig.
Oslóban folytatja márciusban megszakított világkörüli turnéját a Rolling Stones együttes, amely L'Wren Scott, Mick Jagger barátnőjének halála miatt hagyta abba a koncertsorozatot.
Kállay-Saunders András dala, a Running újabb sikereket ért el. Az Eurovíziós Dalfesztivál honlapján hétfőn közzétett eredmény szerint a magyar énekes a rádióhallgatók és a rajongók szavazásán a legjobb dal és a legjobb férfi előadó kategóriájában is az első lett.
Jen Lien-ko kínai író kapja idén a Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat - közölte hétfőn a prágai Franz Kafka Társaság. A díjat hagyományosan október végén az Óvárosi városháza dísztermében rendezett ünnepségen adják át.
Nagy érdeklődés mellett zajlott a budapesti Katona József Színház KP című vitasorozatának hétfői estje, amelyen a művészet és a politika viszonyáról, a szakma megosztottságáról beszélgetett Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője, Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.
Mindössze három előadás után lefújták a Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök életéről szóló operát Dél-Afrikában, mert nem maradt pénz a szereplők kifizetésére.
A megvalósíthatóság időbeni korlátai, valamint a nehezen tervezhető költségek miatt döntött úgy a 2015. évi milánói világkiállításért felelős magyar kormánybiztos, hogy nem a látványterv-pályázaton győztes munkát valósítják meg, hanem a második helyezett alkotásból indulnak ki.
A török és magyar végvári harcok idejét megidéző háromnapos fesztivál kezdődik pénteken Tatán kétszáz fős sereg részvételével. A Tatai Patara a város török kori életét, eseményeit eleveníti fel vízi és szárazföldi csatákkal, a várkapu látványos berobbantásával, kézműves bemutatókkal, korabeli ételek kóstolójával.
Az Európai Unió 202 millió forintos támogatásával kunhalmokat és egykori földvárakat állítanak helyre a Kiskunsági Nemzeti Parkban - közölte Balázs Réka, a program vezetője kedden az MTI-vel.
"Újrakezdhetnénk" címmel jelentette meg új dalát Ákos, aki ismét egykori Bonanza Banzai-os alkotótársával, Hauber Zsolttal készítette el a felvételt. A közös munka eredményeként ősszel egy EP lemez várható, december 13-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be az énekes-dalszerző új anyagát.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Maya Angelou kortárs amerikai költő, író, rendező, emberi jogi aktivista, aki aktívan részt vett a feketék polgárjogi küzdelmében az Egyesült Államokban.
Már írja a Bazi nagy görög lagzi folytatásának forgatókönyvét Nia Vardalos, a 2002-ben bemutatott nagysikerű romantikus vígjáték forgatókönyvírója és női főszereplője.
Kolozsváron Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter nyitotta meg az Ünnepi Könyvhét vasárnapig tartó rendezvénysorozatát a városközpontban álló Bánffy palota udvarában.
Csaknem négy évtizede kötött barátságot egymással az Omega együttes és a hard rock német sztárzenekara, a Scorpions. Június 16-án a Hősök terén az ingyenes Szabadságkoncert jegyében mindkét csapat fellép.
Több mint 400 programot kínál a látogatóknak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 5. és 9. között ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend.
Ötven éves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteménye; az évforduló alkalmából szakmai konferencia kezdődött csütörtök délután a gyűjtemény Ötpacsirta utcai épületében.
Első alkalommal rendezik meg május 30-án és 31-én a Magyar régészet napját, amelynek keretében számos, egyébként nem látogatható régészeti raktár és restaurátorműhely is megnyílik az érdeklődők előtt - hangzott el a rendezvényről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Victor Vasarely magyar származású képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a délkelet-oroszországi Nyizsnyij Novgorodban, ahol ezzel kezdetét vette a Magyar napok című rendezvénysorozat.
Elfogadták az etikai kódexet, a 2014. évi költségvetést, valamint módosították az alapszabályt és a díjszabályzatot, emellett a köztestületi díjak adományozásáról is döntöttek a résztvevők a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pénteki budapesti közgyűlésén.
Átadták a köztestületi díjakat az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pénteki közgyűlésén: Nagydíjban Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajzkutató, Életműdíjban Nemeskürty István Kossuth-nagydíjas író részesült. Emellett három elismerést első alkalommal osztottak ki.
Irodalmi és helytörténeti sétára hívja az érdeklődőket szombaton délelőtt a leányfalui faluház - mondta el az MTI-nek a Ravasz László Könyvtár munkatársa.