Nagyon úgy néz ki, hogy Magyarországon dolgozik egy stand up-csapat, amelyiknek az a dolga, hogy minél döbbenetesebb mondatokat találjon és mondjon ki.
Kétszázhetvenötezer fontért (108 millió forint) árulják Charles Dickens a Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvének egyik dedikált példányát, amelyet írótársának, George Eliotnak címzett a híres angol író.
Rendkívüli adománygyűjtés megszervezésére kéri a Magyar Evangélikus Egyház minden gyülekezetét augusztus utolsó vasárnapjára az észak-iraki keresztények megsegítésére.
A Magnum ügynökség képeiből összeállított budapesti tárlatok hatalmas érdeklődésnek örvendenek: augusztus első napjaiig már több mint húszezren látogatták meg a kiállításokat.
Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján csütörtökön a Cseh Tamás Program első pályázati felhívása, melyben pályakezdő előadók és zenekarok jelenkezését várják.
A nőké lesz a főszerep a hétvégén a Palotanegyed Fesztiválon, a programban világzenei koncertek, kiállítások és kézműves vásár is várja a látogatókat a Múzeumkertben, a Muzikum Klubban, a Szabó Ervin téren, valamint a Palotanegyed utcáin és terein egyaránt.
Hárman nyújtottak be pályázatot a Budapesti Operettszínház vezetésére; az MTI értesülései szerint a teátrum igazgatói posztjára Lőrinczy György művészeti menedzser, Bozsó József színész, rendező, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes pályázott.