2013. szeptember 11. szerda

szept. 11
21:36
A német választás még egyáltalán nem lefutott? (Infostart)
Kevesebb mint két héttel a szeptember 22-i parlamenti választások előtt nem lehet megjósolni, hogy milyen kormánya lesz az elkövetkező négy évben Németországnak - nyilatkozott az MTI-nek szerdán a tekintélyes Allensbach közvélemény-kutató intézet vezető szakértője.

2013. szeptember 12. csütörtök

szept. 12
6:18
Zarándokok a Balaton-felvidéken (Infostart)
Tizedszer kelnek útra zarándokok Balatonalmádiból a Szent Imre templomtól pénteken reggel, hogy három napon át gyalogolva, kilencven kilométert megtéve a Balaton-felvidéken, Sümegre érkezzenek a Mária-napi búcsúra - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
szept. 12
6:36
Az intézmény léte volt a tét (Spa Trend Online)
Ha az összes folyamatban lévő munkajogi pert elveszítik, akkor sem omlik össze a teátrum költségvetése - mondja Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója. A színház nehéz, fájdalmakkal teli időszakon van túl, de a direktor több új társulati taggal, új főrendezővel és gazdag szakmai programmal vág neki az új évadnak.
szept. 12
6:38
A puszta ország utolsó mamutja (Spa Trend Online)
A 85 éves Juhász Ferenc költőt köszöntötték kedden este a Petőfi Irodalmi Múzeumban barátai és tisztelői. Ferencz Győző irodalomtörténész Allen Ginsberghez hasonította a költő A tékozló ország című eposzát. Szőcs Géza költő szerint a 85 éves poéta a nagy magyar mamutok egyike, Esterházy Péter író szerint felemelő dolog Juhász Ferenc kortárásának lenni.
szept. 12
6:54
Elhunyt Budai Katalin (Spa Trend Online)
Autóbalesetben elhunyt szeptember 9-én Budai Katalin színikritikus, szerkesztő, a Színházi Kritikusok Céhének és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja.
szept. 12
6:56
Zsámbéki Gábor életműdíja (Spa Trend Online)
Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013-ban. A Színikritikusok Díjának szeptember 22-ei gáláját a Trafó - Kortárs Művészetek Házában tartják, a díjátadó műsorát Gergye Krisztián rendezi, a fellépők között színészeket, táncosokat és zenészeket láthat a közönség.
szept. 12
8:24
Ars Sacra Fesztivál 2013 lesz a hétvégén (Metropol)
A zsidó–keresztény kultúrkörhöz tartozó művészeti alkotásokat mutatják be.
szept. 12
8:42
Nyit a tizedik miskolci nemzetközi filmfesztivál (Infostart)
Joseph Gordon-Levitt modern Don Juan-történetével csütörtökön kezdődik meg a 10. Jameson CineFest miskolci nemzetközi filmfesztivál. A tíznapos, ingyenes eseménysorozat vetítéseit számos szakmai program kíséri.
szept. 12
8:42
Oscarnak felel meg a díja (Metropol)
Kelemen Barnabás Kocsis Zoltánnal készített kamarazenei lemeze, a Bartók-összkiadás az idei Gramophone-díjasok egyike.
szept. 12
8:44
Születésnapi koncertet ad a 100 Folk Celsius (Metropol)
A ősz első hónapjában többen is ünneplik majd a születésnapjukat a Club 202-ben.
szept. 12
9:00
Múzeumi dizájn (Metropol)
A Szépművészeti Múzeum Múzeum+ címet viselő csütörtöki programsorozatának ma esti témája a dizájn.
szept. 12
9:18
Alföldi nem lesz celeb (Metropol)
Egy hét alatt több ezer példány kelt el Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című kötetéből.
szept. 12
10:12
Megnyílt a 22. Budavári Borfesztivál (Spa Trend Online)
Csaknem 200 kiállítói stand és számos kulturális program várja a 22. Budavári Borfesztivál látogatóit szerdától vasárnapig.
szept. 12
11:24
Amy Winehouse-ra emlékeznek (Metropol)
A Grammy-díjas brit énekesnő szeptemberben ünnepelte volna 30. születésnapját.
szept. 12
14:06
Tersánszky Józsi Jenő 125 éve született (Metropol)
A Kakuk Marci "atyja", a "virgonc szavak virgonc királya" 1888. szeptember 12-én Nagybányán látta meg a napvilágot.
szept. 12
15:54
Johnny Cash 10 éve halt meg (Metropol)
Johnny Cash 2003. szeptember 12-én halt meg, már életében "nemzeti intézménynek" számított Amerikában.
szept. 12
16:12
Megjelent Mario Vargas Llosa új regénye (Metropol)
A regény az író hazájában, Peruban játszódik: zsarolásról és bosszúról szól, ennek ellenére humorral teli, és melodrámai elemeket is felvonultat.
szept. 12
18:18
Ghymes: újévi koncert a Sportarénában (Metropol)
Ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad nagyszabású koncertet az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció, a Ghymes.
szept. 12
19:12
Harry Potter világáról ír új filmet J.K. Rowling (Metropol)
Harry Potter világáról, más főszereplőről szóló új film forgatókönyvén dolgozik J.K. Rowling.
szept. 12
20:06
Török kulturális központ nyílt Budapesten (Infostart)
Török kulturális központ nyílt Budapesten csütörtökön.
szept. 12
21:00
J. K. Rowling újabb dobása (Infostart)
Harry Potter világáról, más főszereplőről szóló új film forgatókönyvén dolgozik J.K. Rowling, a varázslótanonc kalandjait elmesélő könyvsorozat világhírű szerzője.

2013. szeptember 13. péntek

szept. 13
6:36
Kung fu és káprázat (Spa Trend Online)
Két film a heti bemutatók közül, amelyre az ellentétes ízlésű nézők bízvást beülhetnek. Bruce Lee mesterének életéről mesél érzelmekkel dúsított káprázatos látványossággal a Hong Kong-i Wong Kar Wai A nagymester című filmjében, állandó színészével, Tony Leunggal a címszerepben. Az izlandi Baltasar Kormákur hollywoodban rendezte humoros akcióját s a főszerepeket Denzel Washingtonra és Mark…
szept. 13
6:38
Vidnyánszky Attila rektorhelyettes lett Kaposváron (Spa Trend Online)
Vidnyánszky Attila négy évre szóló megbízatással a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese lett - közölte az egyetem vezetése az MTI-vel. Vidnyánszky szeptember 1-től látja el a művészeti rektorhelyettesi feladatokat. Kinevezéséről Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora döntött, figyelembe véve az előkészítő bizottság és a szenátus véleményét.
szept. 13
6:54
Könyv a zenészlegendákról (Spa Trend Online)
Megjelent Halper László Zenészlegendák című könyve, mellyel a szerző a romazenész társadalom legkiemelkedőbb alakjainak szeretett volna emléket állítani.
szept. 13
8:06
Már a boltokban a 2014-es Guinness-kötet (Spa Trend Online)
Csütörtökön megjelent a Guinness-rekordok 2014-es kötete újabb furcsa világcsúcsokkal - egyebek között kötéltáncos kutya és gördeszkás kecske rekordjaival - szórakoztatva olvasóit.
szept. 13
8:42
Krimi-komédia (Metropol)
Az Én, te őt! című krimikomédia szereplői között megtalálható többek között Bajor Imre, Dobó Kata, Csonka András, valamint Lorán Lenke.
szept. 13
9:00
Naponta hét perc jut könyvolvasásra (Metropol)
Leginkább a 15–19 éves fiúk körében csökkent az olvasásra fordított idő.
szept. 13
10:12
Magyar jelöltek a Faust-díjra (Metropol)
Az előző év legjobb színházi teljesítményeit jutalmazó díjra jelölték Szemerédy Alexandrát és Parditka Magdolnát.
szept. 13
10:48
Elhunyt Ray Dolby, a mozihangzás forradalmasítója (Metropol)
A házi hangrendszerek és a mozihangzás forradalmasítójaként munkásságát Oscar-, Grammy- és Emmy-díjjal ismerték el.
szept. 13
11:06
Elhunyt Ray Dolby, a mozihangzás forradalmasítója (Infostart)
Elhunyt Ray Dolby amerikai feltaláló, az audiofelvétel fejlesztésének úttörője, a Dolby Laboratories alapítója, akinek nevét a Dolby-hangrendszer kifejlesztőjeként ismeri a világ.
szept. 13
13:48
Colin Firth Paddington mackót alakítja (Metropol)
Brown urat Hugh Bonneville személyesíti meg, feleségét Sally Hawkins játssza, Nicole Kidman pedig gonosz lesz a filmben.
szept. 13
14:24
Nemet mondott Vidnyánszkynak a bécsi Burgtheater (Spa Trend Online)
Nem fogadja el a bécsi Burgtheater a budapesti Nemzeti Színház meghívását a 2014 tavaszán rendezendő első nemzetközi színházi fesztiválon való vendégszereplésre - közölte a bécsi színház pénteken. A Nemzeti Színház fenntartja a Burgtheaternek szóló meghívást.
szept. 13
14:24
Nyílt napot tart a Vígszínház (Metropol)
A Popfesztivál 40 című új előadás részleteivel, a Vígszínházról szóló versekkel, dalokkal, emlékek felidézésével várják a közönséget.
szept. 13
14:42
Visszautasították a Nemzeti Színház meghívását a bécsiek (Infostart)
Nem fogadja el a bécsi Burgtheater a budapesti Nemzeti Színház meghívását a 2014 tavaszán rendezendő első nemzetközi színházi fesztiválon való vendégszereplésre - közölte a bécsi színház pénteken.
szept. 13
16:30
Válogatáslemez a Beatles BBC-s felvételeiből (Metropol)
A korongon kereskedelmi forgalomba nem került felvételek és stúdióbeszélgetések is sorakoznak.
szept. 13
16:48
Robert Capa fotói a budapesti metrón (Metropol)
Az utazók november 10-ig összesen kétszáz felületen találkozhatnak a világhírű magyar származású fotográfus felvételeivel.
szept. 13
18:18
Mátrai Erik kiállítása a Műcsarnokban (Metropol)
A Tájban szerephez jut a Mátrai-művekre jellemző festői látásmód és a korábbi, rekurrens motívumok is.
szept. 13
19:48
Colin Firth Paddington mackót alakítja (Infostart)
Paddigton mackót alakítja Colin Firth Oscar-díjas színész Michael Bond mesesorozatának adaptációjában, amelyben Hugh Bonneville és Nicole Kidman is szerepel.
szept. 13
22:48
Hajnalig tart az olvasás (Metropol)
Az Olvasás Éjszakája 2013. szeptember 13-án, pénteken 17 órától hajnalig. Katona László képgalériája a cikkben.

2013. szeptember 14. szombat

szept. 14
0:00
Kertész Imre nyilatkozata a "holokauszt-iparról" (Infostart)
"Egy holokauszt-bohóc voltam" címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit című hetilap legújabb számában abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik az irodalmi Nobel-díjas magyar író új német nyelvű kötete.
szept. 14
0:54
Esőnap - Vasárnap lesz a Szenes Iván-emlékkoncert (Spa Trend Online)
A várható esős idő miatt elmarad a péntekre tervezett III. Szenes Iván Emlékkoncert a Józsefvárosban. Helyette a korábban meghirdetett esőnapon, szeptember 15-én vasárnap 18 óra 30 perctől várják az érdeklődőket. A helyszín változatlanul a Rezső tér - közölte a Józsefvárosi Önkormányzat pénteken az MTI-vel.
szept. 14
0:58
Robert Capa fotói a budapesti metrón (Spa Trend Online)
Robert Capa 20. százada címmel mutatja be a világhírű magyar származású fotográfus munkásságát a Metró Art Galériában, azaz a budapesti 2-es és 3-as metró szerelvényeiben péntektől a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike).
szept. 14
6:36
A Burgtheater nem kér Vidnyánszkyból (Spa Trend Online)
Nem jön a Nemzeti Színházban jövőre rendezett nemzetközi fesztiválra a bécsi Burgtheater, mert rossz tapasztalatokat szereztek Balog Zoltán miniszterrel és Vidnyánszky Attilával tárgyalva.
szept. 14
6:54
Elkészül a Sorsok Háza (Spa Trend Online)
Jövő tavaszra, 5 milliárd forintból elkészülhet a holokauszt-emlékhely a Józsefvárosi pályaudvaron, amihez 23 családot még ki kell költöztetni, akik jelenleg a pályaudvar területén laknak. 1,5 milliárd forintot oszt szét a kormány civil szervezeteknek, kulturális intézményeknek a magyar holokauszt jövőre esedékes 70. évfordulója kapcsán.
szept. 14
8:24
A médiatörvény bevezetése óta lényegesen több magyar zenét játszanak a rádiók (Infostart)
Csaknem duplájára nőtt a rádiók által játszott magyar zenék mennyisége azóta, hogy azt a médiatörvény szabályozza - nyilatkozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) média döntés-előkészítő főosztályának vezetője az MTI-nek.
szept. 14
8:42
Szabadtéri évadnyitót tart szombaton az Operaház (Infostart)
A tavalyi sikeres szabadtéri évnyitó után idén ismét lezárják az Andrássy út Magyar Állami Operaház előtti szakaszát, mert ma a közönség itt kísérheti figyelemmel a dalszínház Wagner 200 című eseményét.
szept. 14
11:06
Amy Winehouse 30 éves lenne (Metropol)
Amy Winehouse hatszoros Grammy-díjas angol énekesnő 2011-ben hunyt el.

2013. szeptember 15. vasárnap

szept. 15
9:18
A Hangyaboly a legjobb (Infostart)
A kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című produkciója lett a Vidéki Színházak Fesztiváljának legjobb előadása. A szombaton késő este tartott budapesti díjkiosztó ünnepségen a házigazda Thália Színház öt elismerése mellett különdíjakat is kiosztottak.
szept. 15
9:54
A kecskemétiek nyerték a Vidéki Színházak Fesztiválját (Metropol)
A kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című produkciója lett a Vidéki Színházak Fesztiváljának legjobb előadása.
szept. 15
12:36
Fejes Endre 90 éves (Metropol)
Ma ünnepli 90. születésnapját Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető szerzője és több más sikeres mű szerzője.

Keresés