E hét péntekén már nem először énekel a Klasszikus és Jazz sorozat vendégeként Szőke Nikoletta. "Eddig is mindig az életem fontos fordulópontjain szerepeltem a Bartók Rádióban. Először alig fél évvel a legelső énekórám után léptem fel, országszerte közvetítették a koncertet, erre mindig emlékezni fogok" - meséli az énekesnő.
A különleges, dedikált lapszámokra, szerkesztőségi levelekre, fotókra és plakátokra,egyéb médiatörténeti kuriózumokra írásban már licitálhatnak az érdeklődők. A licitet lezáró árverés június 19-én, szerdán 17 órakor kezdődik a MÚOSZ székházában.
A jövő évtől egy fővárosi színházat kaphat Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház kényszerűen távozó igazgatója egy hírportál állítása szerint. A kormány első körben biztosítaná a forrásokat, de a miniszterelnök hosszú távon magánszínházként képzeli el a teátrumot. Az információt lapzártánkig a kormány nem erősítette meg, a direktor pedig kérdésünkre nem kommentálta a lapértesülést.
Az OSA Archívum Centrális Galériájában június 19-én nyílik a Végképp eltörölni... című tárlat. A kiállításon mintegy 300 olyan plakát és hirdemény látható, amelyek az 1949 és 1989 közötti korszakban születtek.
A Gyulai Várszínház ezen a nyáron a jubileumi, 50. évadát rendezi meg június 22. és augusztus 11. között. A kezdetektől mostanáig 440 drámát játszottak, ebből 150 színdarabot mutattak be premierként, amelyből 50 ősbemutató, túlnyomó többségében magyar szerzők művei. Nyaranta az utóbbi években átlagosan 25 ezer néző tekinti meg a gyulai előadásokat.
Leleményesek a francia államvasutak. Az ijesztésben mindenképpen. Zavarta őket érthetően, hogy egyes pályaudvarok, állomások peronját ellepték a skinheadek, semmit tevésükben zavarták az utasforgalmat, főként ott, ahol a hangosbeszélő ropogós rock muzsikát sugárzott. Áhítattal, sőt zajosan hallgatták, és mert a hangszórók is bömbölték a divatos slágereket, szót sem lehetett érteni abból, ha valaki…
Mivel mi az éjféli sajtótájékoztató után szerettük volna megszólaltatni az Attraction tagjait, nekiláttunk utánajárni annak, kitől kaphatunk erre engedélyt.
Négy díjjal Deák Krisztina Aglaja című filmje a nagy nyertese az idei monte-carlói televíziós fesztiválnak, amelyen csütörtök este jelentették be a legrangosabb európai televíziós elismerés nyerteseit. Díjat nyert az On the Spot gázai filmje is.
Négy díjjal Deák Krisztina Aglaja című filmje a nagy nyertese az idei monte-carlói televíziós fesztiválnak, amelyen csütörtök este jelentették be a legrangosabb európai televíziós elismerés nyerteseit. Díjat nyert az On the Spot gázai filmje is.
A II. kerületi Önkormányzat ingyenes kulturális és szórakoztató fesztivált tart pénteken és szombaton. A népszerű előadók mellett bemutatkoznak a kerületi állami és civil szervezeti is.
Csupa egynyári bohóság jön a mozikba, kivéve az A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék című olasz-francia akciófilmet, amelyben ott van az izgalom mellett korunk lenyomata az hétköznapi erőszak tükrében. A Szemfényvesztők görögtüzes hollywoodi szemfényvesztés Michael Caine, Morgan Freeman, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson és mások közreműködésével.
A Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága 900 millió forint gyártási támogatást szavazott meg az Európa Filmdíjas Pálfi György rendezésében készülő Toldi-filmnek. A nagyszabású mozifilm egy legendás lovag, egy költőóriás és egy bátor filmrendező találkozása. A magyar irodalom egyik legnagyobb hősének kalandjai, a Toldi-trilógia egy romantikus drámai történetben, szélesvásznon, látványos vizuális…
Deák Krisztina legutóbbi filmje négy díjat hozott haza a napokban véget ért legjelentősebb európai televíziós fesztiválról, Monte Carlóból. Az Aglaja című magyar-lengyel-román koprodukcióban készült film elnyerte a legjobb művészi teljesítményt jutalmazó Arany Nimfát, emellett a legjobb rendező, valamint Ónodi Eszter játékának köszönhetően a legjobb női főszereplő díját. Még a Monacói Vöröskereszt…
Csínján kell bánni a felsőfokokkal. Néha az őszinte elragadtatás sem indokolja a korlátlan lelkesedést, máskor nincs helye az óvatoskodásnak. Mint éppen most, amikor a magyar operaművészetnek tagadhatatlanul az egyik legnagyobb egyéniségét ünnepeljük.
Újra megjelenik 480 év után az első magyar részleges bibliafordítás a kárpátaljai magyar ferencesek közreműködésével. A kiadványt szombat délelőtt mutatják be a ferences tartományfőnökségen sajtótájékoztató keretében - közölte a Ferences Sajtószolgálat pénteken az MTI-vel.
Az amerikai freak folk zene egyik zászlóshajója, a CocoRosie ad koncertet a Millenáris Teátrumban hétfő este a Világveleje Nyár rendezvénysorozat keretében. Az est vendége Nomi Ruz amerikai nu-disco és hiphop énekes.
A Vígszínház Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című produkciója lett a legjobb előadás a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), ahol a legtöbb elismerést az Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten.
Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a provokációtól tartva nem ment el Velencébe a Biennále magyar pavilonjának megnyitójára. A magyarok fel nem robbant bombák képeit állították ki, a nagyszabású központi tárlat a lélek misztériumát kutatja.
A Vígszínház Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című produkciója lett a legjobb előadás a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), ahol a legtöbb elismerést az Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten.
A Magyar Művészeti Akadémia elhunyt rendes és levelező tagjainak hozzátartozói is havi ellátást kapnak július 1-től. A Magyar Művészeti Akadémia által folyósítható hozzátartozói ellátások összege megegyezik a Magyar Tudományos Akadémia által adott hasonló célú támogatások mindenkori összegével, így egy akadémikus özvegye 113 ezer forintot kap öt évig, gyermeke pedig 57 ezer forintot legfeljebb 25…
A kultúra, a bor- és a gasztronómia minél szélesebb körű megismertetése a célja a Balatoni Hal és Borünnepnek, amelyet négy Balaton-parti településen, Balatonfüreden, Tihanyban, Csopakon és Paloznakon rendeznek június 20. és 23. között.
A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború vetítésével csütörtökön kezdődik és június 29-ig tart a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen két magyar koprodukciót is láthat a közönség.