Elhunyt a Magyar Állami Operaház örökös tagja, Szőnyi Olga mezzoszoprán. A kékszakállú herceg vára legendás Juditját kedden, életének 80. évében érte a halál - közölte az MTI-vel a dalszínház sajtófőnöke, Várkonyi Judit.
Meghallgatta szerdán a Herzog-perben érintett feleket az az illetékes amerikai bíróság, amely azt hivatott eldönteni, lefolytatható-e egyáltalán a Herzog-örökösök magyar állam ellen indított pere az Egyesült Államokban.
Irodalmi estet rendez Kertész Imre tiszteletére a Salom nevű bolgár zsidó szervezet csütörtökön szófiai székházában abból az alkalomból, hogy a magyar író 10 éve kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.
Irodalmi estet rendez Kertész Imre tiszteletére a Salom nevű bolgár zsidó szervezet csütörtökön szófiai székházában abból az alkalomból, hogy a magyar író 10 éve kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.
Hatvankilenc éves korában elhunyt Ajtony Árpád, Párizsban élő író, szociálpszichológus. A 1960-70-es évek budapesti írói és filmes neoavantgárd mozgalmának emblematikus alakja hosszú betegség után január 16-án hunyt el párizsi otthonában.
Szerencsés nap a magyar történelemben január 22.-e, hiszen a magyar kultúra napján Cseh Tamás születésnapjáról is meg lehet emlékezni - tegnap már a hetvenedikről. Az Országos Széchényi Könyvtár ebből az alkalomból egyetlen napra tömör, de tartalmas és élvezetes tárlatot rakott össze a négy éve elhunyt énekes tiszteletére.
Egy esztendőre eltűnik a nyilvánosság elől a párizsi Louvre fő lépcsőházának büszkesége, a Szamothrakéi Niké. Hívják Vénusznak is ezt az idős hölgyet, aki érthetően kozmetikai szalonba vonul, ráfér a szépítés.
Berkes Antal festményei állnak annak kiállításnak a középpontjában, amelyet a Kieselbach Galéria és Aukciósház rendez Budapest-ábrázolások a századfordulón és a két világháború között címmel.
Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg is kilép a Magyar Művészeti Akadémiából. Az alkotó, aki a köztestület Színház- és Előadóművészeti Tagozatának vezetője is volt, az elmúlt hónapok történéseivel, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megosztó tevékenységével indokolta döntését.
Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg is kilép a Magyar Művészeti Akadémiából. Az alkotó, aki a köztestület Színház- és Előadóművészeti Tagozatának vezetője is volt, az elmúlt hónapok történéseivel, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megosztó tevékenységével indokolta döntését.
Csendesebb hét: egy amerikai thriller, amely inkább belső dráma, bár repülőszerencsétlenséggel indul, valamint egy angol társalgási vígjáték az öregedés esendőségéről, színészóriásokkal. A Kényszerleszállás alkoholista pilótája az újabb Oscar-jelölését begyűjtő Denzel Washington. A Kvartett - A nagy négyes rendezője pályakezdő, bár a film már régen világhírre emelte, Dustin Hoffman debütál.
Kilép a Magyar Művészeti Akadémiából Szakonyi Károly - értesült a Heti Válasz Online. A Kossuth-díjas drámaíró állt a Fekete György által vezetett testület színházművészeti tagozatának élén.
Kasszasiker amerre már vetítik az amerikai Kathryn Bigelow legújabb filmjét, a "Zero Darck thirty"-t, "A Nulla koszos tizenhármat" , amely az Al Kaida fővezérének, Bin Ladennek 2011-es elfogását és megsemmisítését dolgozza föl.
A Pesti Magyar Színházat merészen át kell alakítani, hogy önállóan vagy a Nemzeti ifjúsági színházaként töltse be az űrt, nyilatkozta L. Simon László államtitkár a Heti Válasznak.
A Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató, valamint a Hallgatói Hálózat (HaHa) kapta a tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület által harmadszor meghirdetett Katalizátor-díjat, amelyet péntek este osztottak ki Budapesten.
A sci-fi rajongók újabb univerzumát bízták J.J. Abramsra: a Star Trek legfrissebb Paramount-epizódja után a rivális Disney stúdió a hetedik Star Wars-film rendezését adta a kezébe.
Tükör által homályosan címmel látható mától kiállítás az Ernst Múzeumban, mely a száz éves intézmény, s az alapító, Ernst Lajos előtt tiszteleg. Az ünnep nem felhőtlen, az eredeti tervek szerint a múzeumot felújították volna, és nagy ívű ünnepségsorozatot terveztek, ebből kevés valósult meg. Az Ernst a Műcsarnokhoz tartozik, mely februártól a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül, kérdés…
A magyar filmgyártás két éve áll, kiváló kollégáink munka nélkül maradtak, és egyre reménytelenebb élethelyzetekbe, gyakorlatilag az éhhalál szélére kerültek- írta Tarr Béla a Magyar Filmművész Szövetség elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.
Dupla koncerten mutatja be tavaly év végén megjelent friss stúdiólemezét az idén 30 éves Ghymes zenekar. Az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció március 1-jén 17 és 20 órai kezdettel is fellép a budapesti Thália Színházban.
Hamarosan beindul az európai fesztivál-nagyüzem. Hagyományosan Berliné a nyitány február 7-én, a Berlinale elsőként rántja össze a világ filmeseit. Idén már 63. alkalommal indulnak a vetítések a nevezetes Marlene Dietrich téri fesztiválpalotában.
Cserhalmi György kapta idén a Páger Antal Színészdíjat. A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Cserhalmi György kapta idén a Páger Antal Színészdíjat. A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Bemutatták a Steve Jobs életéről szóló első filmet: Joshua Michael Stern rendező jOBS című munkáját a Sundance függetlenfilmes fesztivál záró alkotásaként vetítették a hét végén, és meleg fogadtatásban részesült.
Vajdahunyad vára címen nyílik február 5-én, kedden 18 órakor Milibák Tibor fotókiállítása a Magyar Újságírók Országos Szövetségében (Budapest VI., Vörösmarty u. 47./a.)
Cserhalmi György kapta idén a Páger Antal Színészdíjat. A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
"Mi vagyunk a Föld pestise...Nemcsak a klímaváltozás kell ahhoz, hogy élelmet termeljünk ennek az iszonyú nagy hordának" Az a szörnyű, hogy ezeket - bátran mondható: ostoba - szavakat nem ilyen-olyan elvakult természetvédők, hanem Sir David Attenborough mondta a Rádió Timesnek adott interjújában.
Lassan lehetetlen halandó embernek bejutni a Nemzeti Színház előadásaira. Amióta ugyanis bejelentették Alföldi Róbert távozását, az ország első számú színháza olyan lett, mintha minden este felváltva lépne fel ott a U2, Justin Bieber és Kobajasi Kenicsiró.
Ókovács Szilvesztert a Magyar Állami Operaház, Kemecsi Lajost pedig a Néprajzi Múzeum főigazgatójává nevezi ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető döntését a pályázatokat véleményező szakmai bizottságok javaslataival megegyezően hozta meg.
Fene jó magyarnak lenni, ezt bizton átérezheti, aki ellátogat a Budapesti Operettszínházba, Ábrahám Pál Viktória című örökzöldjét megnézni. Persze azért némiképp meg kell küzdeni a boldogságért, de aztán jön az csőstül, és felhőtlenül a magyarnak.
A Nemzeti Színház Andrássy úti jegyirodájától még a Nagymező utcába is belógott a sor tegnap, hóban, fagyban, amikor árulni kezdték a márciusi jegyeket.
A nemrég megnyílt Átrium Film-Színházba kora tavasszal egy előadás erejéig beköltözik az '50-es évek világa, Egri Márta és zenekara segítségével. Az Orlai Produkció Kalauz Jutka című előadása márciustól lesz műsoron Buda új kulturális intézményében.
Babos Gyulával beszélgettünk, a Kőbányai Zenei Stúdióról, a végzett zenészek lehetőségeiről, a közelgő február 8-i Balance koncertről és a magyar jazz helyzetéről, mert, hogy azt mondják, bajban van a műfaj.
A nol.hu értesülése szerint Szakonyi Károly író kilépése után úgy döntött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöksége, hogy lemondatja a nyilatkozataival nagy vihart kavart, a testület presztízsét erősen veszélyeztető Fekete György elnököt.
A magyar beat hőskorának kimagasló alakja, Tolcsvay László, énekes, zeneszerző, előadóművész a Bóta Café vendége ma, január 30-án, szerda este 9 órától a Fix Tévén.
Unszolták gyerekei, unokái a nyolcvannyolc éves Edgar Feuchtwanger történész professzort, miért nem írja meg visszaemlékezéseit kamaszkorából, amikor még nem Angliában élt, hanem Müchenben, közvetlenül Hitler szomszédságában.
Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház, Kemecsi Lajost pedig a Néprajzi Múzeum főigazgatójává nevezi ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Bár a tárca közleménye azt állítja, hogy a miniszter a döntését a pályázatokat véleményező szakmai bizottságok javaslataival megegyezően hozta meg, az EMMI tegnapig nem tett eleget törvényi kötelezettségének, nem hozta nyilvánosságra a…
Ókovács Szilveszterre 6, Horváth Ádám 4, Tokody Ilona 2 igen szavazatot kapott a Magyar Állami Operaház főigazgató pályázatát elbíráló bizottság tagjaitól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma lapunkkal.
Varga Ferenc József humoristának, bár volt olyan televízió, ami kivágta a műsorából, egyre több a munkája. A nyáron Karinthy gyűrűt vehetett át, nem titkoltan bal-liberális gondolkodású, és remekül parodizálja Orbán Viktort.
Quentin Tarantino amerikai filmrendező három filmjét vetítik le február 1-jén pénteken a fővárosi Átrium moziban. A Tarantino-maratont kerekasztal-beszélgetés és dj-szett egészíti ki.
Besokallt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöksége. A tegnap délután három órától estig tartó ülésükön arról tárgyaltak, hogy lemondassák Fekete György elnököt. Ám végül Fekete győzött, a helyén marad.
Kedden délután öt órától csaknem este nyolc óráig győzködte Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét saját elnöksége, hogy távozzon az általa zátonyra futtatott hajóról.
Megérkezett a mozikba az idén 12 Ocar-jelölést begyűjtött Lincoln. Steven Spielberg történelmi filmjében Daniel Day-Lewis a címszereplő, partnerei között van Tommy Lee Jones és Sally Field. Josh Brolin, Ryan Gosling, Sean Penn és Emma Stone négyesével rendezte meg a Gengszterosztag című krimit Robert Fleischer.