Ismét fellép a Boom Boom: a ritkán koncertező és tavaly tavasszal csaknem tízéves szünet után visszatért blues-rock supergroup pénteken a fővárosi Akvárium Klubban játszik.
Harminc éve, 1982. március 29-én nyerte el Szabó István Mephisto című alkotása a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Az első és eddigi egyetlen Oscar-díjas magyar játékfilmet az évforduló alkalmából DVD-n is megjelentették.
Összeállt a Sziget 2012 világzenei programja: az eddigi négy helyett napi öt fellépő lesz a műfajnak szentelt színpadon, amelynek új neve, a World Music Party a táncosabb felhozatalt is jelzi.
Daniel Radcliffe tíz évnyi Harry Potter után első felnőtt szerepében egy özvegy ügyvédet alakít a klasszikus angol horrorban, amelyet Susan Hill regénye nyomán James Watkins rendezett A fekete ruhás nő címmel. Matt Damon állatkerttulajdonos újságírót játszik az igaz történetet elmesélő regényből készült családi vígjátékban, amelyben Scarlett Johansson állatgondozót alakít.
Amikor a világ egyik leghíresebb karmestere, Zubin Mehta a világ egyik legkeresettebb zenekarával, az Izraeli Szimfonikusokkal annak idején félház előtt lépett fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, azt írta egy kolléga, hogy Mehta évtizedeket fiatalodott vissza, mert valószínűleg kezdőként lépett fel utoljára félház előtt.
A Néprajzi Múzeumnak hatalmas a tojáslerakata. Fönt van a padláson, ahová lift visz föl, s ahol a tojásszekrények akkorák, mint a katalógus szekrények a Széchényi Könyvtárban. Csakhogy itt, a fiókok nem cédulákat, hanem tojásokat rejtenek, minden fiókban több százat. Az egyes fiókokat kis rekeszekre osztották, azokat kibélelték, olyan anyaggal, ami sem a tojás színét, sem a felületét nem bántja.…
Az International Association of Teachers of English as a Foreign Language (Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete, IATEFL) múlt héten a skóciai Glasgowban tartotta meg hagyományos éves szakmai konferenciáját.
Francisco Goya munkáiból nyílt kiállítás március 29-én Győrben, a Városi Művészeti Múzeum Esterházy Palotájában. A három hónapig látható bemutató alkalmával a spanyol festő és grafikus négy rézkarc-sorozatából kettőt láthat a képzőművészet kedvelő közönség: az 1799-ben kiadott, 80 lapból álló Los Caprichos (Szeszélyek, Ötletek), valamint az 1816-ban megjelent 40 lapos La Tauromaquia (…
Dumbledore professzor roxforti irodáját és a híres varázslóiskola Harry Potter-filmekből ismerős nagy csarnokát is bejárhatják szombattól a hertfordshire-i Leavesden filmstúdió látogatói.
A zene felemel - ez a hátrányos helyzetű gyerekeket oktató Snétberger Zenei Tehetség Központ jelmondata. Az iskola első évfolyama magyar és külföldi művészek társaságában mutatkozik be szombat este a Művészetek Palotájában. A jótékonysági koncert bevételét a központ működtetésére fordítják. Fehér Anna Magda kérdezte Snétberger Ferencet.
Három hét múlva a Millenárison újból kezdetét veszi a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ez lesz a XIX., és a szervezők díszvendégségbe idén sem egyetlen államot, hanem egy egész régiót hívnak: a skandináv országokat. A Budapest Nagydíjat a világhírű olasz író, Claudio Magris kapja.
A 19 megyei levéltár május végével a Magyar Országos Levéltárba (MOL) olvad be, mely június 1-vel a Magyar Nemzeti Levéltár nevet kapja. A régi igazgatók a helyükön maradnak, ám azt még nem tudja a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, hogy a körülményekre tekintettel a MOL főigazgatói pályázatát érvényteleníti-e? Sok ideje nincs, április 4-én kell döntenie.
Az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét bemutató, Rubik-kockát formázó múzeum épülhet a budapesti Rákóczi híd budai hídfőjénél 2017-re - közölte Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos pénteken a fővárosban.
Idén először rendezik a fertődi Esterházy-kastélyban az ország első és legrangosabb régizenei fesztiválját, a Régi Zenei Napokat; június 16. és 23. között mesterkurzusok is lesznek ének, hegedű, csembaló, kamarazene és historikus táncok kategóriában.
Először rendezik meg ma a színházak éjszakáját a színházi világnaphoz kapcsolódva: a szombat délutántól vasárnap hajnalig tartó eseménysorozaton új oldalukról mutatkoznak be a fővárosi teátrumok, amelyek különleges programokkal várják a közönséget.